Kovács Zoltán kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján felszólította a Migration Aid nevű szervezetet, hogy elsőként válaszoljanak arra, valóban készítettek-e a bevándorlókról titkos adatbázist a tranzitzónában.

Kovács Zoltán emellett kijelentette: a kabinet emellett választ vár arra, hogy mi a valódi célja ezeknek az adatbázisoknak, átadták-e ezeket az adatokat harmadik félnek, esetleg a Soros-hálózat egyéb szervezeteinek – kérdezte a kormányszóvivő, majd megjegyezte, a kormány azt is tudni szeretné, hol tárolják ezeket az adatokat, a Migration Aid nevű szervezet mellett pedig mely szervezetek vettek még részt ebben az akcióban – mondta a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán szerint tovább nőtt a Soros Györgyhöz köthető szervezetekkel szembeni aggodalom, miután egy, a magyar sajtóban megjelent tényfeltáró írás szerint ezek a szervezetek olyan illegális tevékenységeket, például törvénytelen adatgyűjtést folytattak.

A kormányszóvivő a Soros-hálózat működésére példaként említette, hogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung kedden megjelent cikkében az Amnesty Internationalra "hivatkozva állítja azt a hazugságot, miszerint a magyar határon, tranzitzónában fogva tartanának embereket". Ez egy illusztrációja azoknak a hazugságoknak, amelyeket ezek a szervezetek állítanak Magyarországról, a magyar határőrizetről – mondta, aláhúzva, a magyar kormánynak az elmúlt években rengeteg energiájába telt, hogy elmondja, mekkora munkát végez a határokon.

Kiemelte, a Soros-szerveztek ezzel szemben mindent megtesznek Magyarország hiteltelenítésére, továbbá olyan más célokért is, amelyekről a Migration Aid Alapítvány alelnöke, Siewert András is azt állította, végeredményben pénzügyi és politikai természetűek.

Kovács Zoltán kitért arra is, a kormány célja a Stop Soros törvénycsomag benyújtásánál, illetve a külföldi finanszírozású szervezetek önbevallásának szigorításánál is az illegális bevándorlással szemben elért eredmények védelme volt. "Ezek a sajtóhírek napi szinten leplezik le a Soros-féle szervezetek ezzel ellentétes tevékenységét" – tette hozzá.

A kormányszóvivő tájékoztatója elején emlékeztetett, a közelmúltban megjelent külföldi sajtóhírek nem hagynak kétséget afelől, hogy milyen aggályokat, nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel az tevékenység, amelyet Soros György szervezetei Nyugat-Európában, ezen belül Németországban folytatnak Magyarország ellen.

Kovács Zoltán emellett utalt a Magyar Idők hétfői cikkére is, amely szerint a migránsokat segítő Migration Aid Alapítvány alelnöke egy beépített oknyomozó újságírónak azt "kotyogta el", hogy Soros György állítólagos emberbaráti akciói valójában pénzügyi érdekei érvényesítését szolgálják.

"Végeredményben minden a pénzről szól. Ebben biztos vagyok" – idézi a lap Siewert Andrást.

A kormányszóvivő kérdésre válaszolva elmondta, a magyar emberek munkájának eredményeként Magyarországon immáron 61 hónapja emelkednek a reálkeresetek. Hangsúlyozta, a kormány még nem elégedett a jelenlegi helyzettel, mert rengeteg még a teendő, de az biztosan kijelenthető, hogy jó irányba mozdultak el, aminek köszönhetően évről évre mindenki léphet egyet előre.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.