„HAZUDIK A VÉGÉN IS. MERT FÉL!” Ez állt a kockás lapon. Rendkívülit ült ma a parlament, a választás előtt utoljára. Már bő egy hónapja, február tizenkilencedikén is úgy volt, hogy legközelebb az új t Ház tagjai töltik meg a patkót, ám a minap az LMP sokadjára kezdeményezte, hogy az Országgyűlés elé kerüljön az ügynökakták nyilvánosságáról szóló javaslata, a többi ellenzéki párt pedig támogatta az ideát. Született is szép napirendi javaslat, amihez csupán az kellett volna, hogy az összes képviselő többsége elfogadja azt, de persze nem fogadta el, hiszen a majdnem a kétharmadot jelentő Fidesz-KDNP képviselői bolondok lettek volna a zöldek örömére beoldalazni a munkahelyükre, így aztán szavazni sem volt módjuk, pláne akaratuk. Öt legény Csupán négy napirend előtti hangzott el: szólt a szoci Tóth Bertalan, a jobbikos Z. Kárpát Dániel, a zöld Szél Bernadett és a fideszes Gulyás Gergely, aztán következett a napirend (le)szavazása, mindez belefért szűk egy órába, majd mindenki...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ezt regen egy Heti Hetes adasaban ugy hivtak, hogy (a fidesz) "fontoskodo tavolmaradasa".
Igen, 15 evvel ezelott mindig ezt tette ellenzekben (sertodotten tavolmaradt) most viszont ahogy Hadhazy jelezte (mar) felelembol teszik ezt, rettegve...

Hadhazy egy jo csavo, kar , hogy a sajat partja fogja ot ledaralni, mert Szelike kiralykisasszonynak szemelyes ambicioi az eget veri...:o(((
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@karma1: Én a cikk cimét kifogásoltam.Ott van a végén,felkiáltó jellel.
papa.49
Lehet mást várni tőlük szerintem NEM !!!
kereső
@karma1: na de nincs igazam? Miért botrány az,ha egy ellenzéki képviselő igazságot mond egy állampárti képviselőről?
karma1
@kereső: Meg mindig kulturaltabb, mint az ukran parlament, ahol rendesen utik egymast a kepviselok...:o)) (Lehet, hogy itt is celravezetobb lenne az a mod?)
kereső
@karma1: néha lett volna!!,remélhetőleg április 08 napjától már nem lesz állampártunk,és pártállamunk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.