Közleményt adott ki az egyik magyar muszlim gyülekezet, a Magyar Iszlám Közösség. Azt kérik, hogy ne keltsék a gyűlöletet az emeberek között.

„Folyamatosan folyik a gyűlöletkeltés a muszlimok ellen. Tudjuk, hogy kampány van, de mi köze ennek egy világvallásnak és egy bejegyzett egyháznak?

Az utóbbi száz évben nem a muszlimok küldték Auschwitzba zsidó honfitársainkat, nem mi követtük el a romagyilkosságokat, s nem mi követtünk el terrorcselekményeket! A zuglói központunk mellett fideszes vezetésű kerületekben 11 mecset van, köztük Hazánk legnagyobb mecsete is.

Kérnénk, hogy az iszlám kártyát és az uszitást fejezze be mindenki!

Minden volt, mostani és a jövőben elkövetett atrocitás ellenünk a gyűlöletkeltők számlájára fog iratni, s ha kell, ez ügyben akár a nemzetközi fórumokra, biróságokra is elmegyünk.

 Megszólalt a Magyar Iszlám Közösség az uszítás miatt

Ma Magyarországon vallásszabadság van, kérjük ezt betartani, betartatni, s várjuk a kormány intézkedését ez ügyben és a társadalom, az egyházak és a pártok szolidaritását! Nem kivánunk részt venni a politikai sárdobálásban” – írja a a Magyar Iszlám Közösség.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

almalibre
Rendes cigányoknak kell szenvedni, cigányok általtal kiváltott utálattól,
rendes zsidóknak kell szenvedni, zsidók általtal kiváltott utálattól,
és rendes muszlimoknak kell szenvedni, muszlimok általtal kiváltott utálattól.
Nyílván, csak egyet tehetnek, panaszkodni ránk…
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@iluminati: Írod:
"A korán szintén tartalmaz ilyen elemeket..."

Tudod idézni, vagy forrást megjelölni? Mert kerestem, de nem találtam még hasonlót sem.
hemami
@hemami: Megnéztem az adatlapját, nos a legkisebb gyerekemnél, aki már egy elég késői gyerek volt, nos Ön annál is jóval fiatalabb, nem tartom valószínűnek, hogy Öntől kellene leckéket vennem akár politikából, akár demokráciából., ugyanis én már átéltem a második világháborút, az 56-os eseményeket, és az azóta eltelt néhány évtizedet. Tudom, hogy sokan a fiatalabb generáció tagjai közül eléggé tiszteletlenül az öregeket sokan csak hülye, debil nyuggereknek aposztrofálják, de ez nem feltétlenül igaz mindenkire egyformán. Akad persze, akire igaz, de senki a világon nincs bebiztosítva , hogy megöregedvén, hová is jut, feltéve, hogy egyáltalán megéri-e az öregkort ?Kívánom, hogy Ön is megérje azt a kort és azt a sok tapasztalatot, amely hozzásegíti a dolgok tágabb értelmezéséhez.
hemami
@hemami: A hozzászólás annak szólt, aki azt írta, hogy hülyének lenni állampolgári jog.
F_Viktor
@hemami: Írod:
"...nem tartom valószínűnek, hogy Öntől kellene leckéket vennem akár politikából, akár demokráciából., ugyanis én már átéltem a második világháborút, az 56-os eseményeket, és az azóta eltelt néhány évtizedet."

Én viszont 10 évet dolgoztam iszlám országokban, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten, tehát láttam már arab embert, ismerem szokásaikat, kultúrájukat, sőt kicsi ismeretem van a Koránban leírtakból is.
Ezenkívül negyedik éve Nyugat-Európában dolgozom, Svájc kivételével megfordulok az összes EU-tagállamban, harmadik éve pedig családommal Dániában élek.
Tehát látom a demokráciát, látom, saját bőrömön tapasztalom meg a demokráciát!

Vagyis tudom miről beszélek, de abban már nem, hogy te is tisztában vagy vele amiket itt leírsz.
Mert írod, hogy:
"Nem, nem és nem , ez a létező legnagyobb probléma, amiatt még meghalni sem tudok nyugodt szívvel, annak tudatában, hogy milyen szörnyű sors vár a szerencsétlen utódaimra, utódainkra, ha minden így folytatódik."

Emlékeztetlek, hogy már a 80-as években is azt prognosztizáltátok, hogy Magyarországon 15-20 év múlva több cigány él majd, mint igazi hithű magyar nemzeti érzelmű ember!
Akkor is tévedtetek, most sem lesz másképpen.

Neked nem a migráncsoktól kell féltened unokád jövőjét, hanem azoktól a mindent lenyúló, közpénzek tízezer milliárdjait ellopó jelenleg kormányzó bűnözőktől.
Mert bizony most lopják el gyerekeink, unokáink jövőjét!

Esetleg ha kevesebbet néznéd a kormánypártokat mindenben kiszolgáló közmédiákat, akkor észre is vennéd, hogy mitől, kitől kell félned. Akkor eljutnának hozzád és elgondolkodnál az ilyen híreken:
"1,2 milliárd forint parkol a fideszes államtitkár offshore-számláján"
propeller.hu/itthon/3342045-2-milliard-forint-parkol-fideszes-allamtitkar-offshore-szamlajan

"Először úgy volt, hogy Kósa Lajos felesége kapja a nyolcszázmilliót"
propeller.hu/itthon/3342053-eloszor-ugy-volt-hogy-kosa-lajos-felesege-kapja
...
hemami
@F_Viktor: Cirka 2 éve nem nézek Tv-t, sem kormánypártit, sem mást. Jobbára itt az interneten tájékozódom és nem csak egyoldalúan. Mind attól, amit Ön leírt nekem, egy jottányit sem változott a véleményem. Különben is elegem van abból, hogy külföldre szakadt hazánkfiai osztják az észt az itthon maradóknak, akik jóban-rosszban kitartanak a hazájuk mellett. Én is találkoztam még a 70-es években arabokkal, akik itt voltak aspiránsok és a világon semmi bajom nem volt velük, de ők tanult, intelligens emberek voltak, mindenben alkalmazkodtak az itteni szokásokhoz. Most sem az ilyenekkel van a probléma, csak sajnos a túlnyomó többség nem ilyen. Ha hiszi, ha nem, viszonylag sokat olvastam a Koránról is, de egyáltalán nem nyugtatott meg semmiben. Sajnos az iszlám egyáltalán nem a béke vallása, ellenkezőleg, egy hódító ideológia, amely lobogójára tűzte, hogy " Islam will dominate the world." és mindent ennek szellemében is tesz, nem válogatva az eszközökben. Teljesen jogos az aggodalom iránta. Kedves Uram, ez még kikívánkozott belőlem, de a továbbiakban nem kívánok Önnel vitába szállni, nem tesz jót az egészségemnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.