Meghozta gyümölcsét a határon túli aktivisták áldozatos tevékenysége.

Nőtt a szerbiai és romániai magyarok szavazókedve
Fotó: Rosta Tibor/MTI

Nőtt a szavazási hajlandóság a Vajdaságban és a Partiumban élő magyarok körében – közölte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke csütörtökön Szegeden.

Pásztor István a Rákóczi Szövetség által szervezett sajtótájékoztatón azt mondta,

az április 8-i országgyűlési választás nem csak magyarországi ügy.

A VMSZ az elmúlt hónapokban jelentős erőket mozgósított a regisztráció érdekében, a névjegyzékbe vettek közül legalább 60 ezren a Vajdaságban élnek. Az aktivisták az azonosító nyilatkozat sikeres kitöltéséhez is segítséget nyújtanak annak érdekében, hogy mindenki érvényesen adhassa le szavazatát – tudatta a pártelnök.

A Fideszre kell szavazni – javasolta az elnök

Pásztor István arra biztatta a vajdasági magyarokat, hogy

a párt stratégiai partnere, a Fidesz-KDNP listájára adják le szavazatukat.

Közölte, a közös nemzetpolitika továbbvitele a határon túli magyarság elemi érdeke. A szerb-magyar kapcsolatok konszolidálásának legnagyobb haszonélvezői a vajdasági magyarok, ennek továbbvitelére a Fidesz-KDNP jelenti a garanciát – tette hozzá.

Pásztor István úgy fogalmazott, a magyar állampolgárok elemi érdeke, hogy Magyarország politikailag stabil ország legyen, ezt egyedül a Fidesz-KDNP képes biztosítani. Egy ellenzéki győzelem esetén a magyar belpolitika szerintük olyan mértékben destabilizálódhat, hogy annak messzemenő következményei lehetnek nemcsak az anyaországban, hanem a határon túl élőkre is.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke közölte, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Demokrácia Központjai segítséget nyújtottak az embereknek a regisztrációhoz.

Kettő vagy három mandátum sorsát is eldönthetik a határon túli szavazatok

A névjegyzékbe vett határon túli magyarok száma várhatóan kétszerese lesz a négy évvel ezelőttinek.

Akkor egy mandátumról döntöttek, ez a becslések szerint most kettő vagy három lehet

- tudatta a politikus.

Toró T. Tibor szerint hamisak azok az érvek, amelyek vitatják a külhoniak szavazati jogát, hiszen az Országgyűlés nemzetpolitikai ügyekkel és a határon túliak mindennapi életét is érintő kérdésekkel foglalkozik.

B. Nagy László (Fidesz) országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a levélben szavazók regisztrációs határideje március 24-én 16 órakor lejár. Eddig mintegy 451 ezer kérelem érkezett be, több mint 372 ezer választót már névjegyzékbe is vettek.

A képviselő elmondta, hétfőn elkezdődött a választási csomagok postázása az eddig regisztráltaknak. Az állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkezők a szavazataikat feladhatják postán, leadhatják a külképviseleteken vagy Magyarországon az egyéni választókerületi választási irodákban.

Bartók Csaba, a Fidesz-KDNP székelyföldi születésű országgyűlési képviselőjelöltje úgy fogalmazott. a rendszerváltás nem hozott igazi áttörést a határon túli magyarok ügyében, bár az első Orbán-kormány idején voltak próbálkozások, a valós változás 2010-ben indulhatott el. Kijelentette, a határon túli magyarok nélkül Magyarország sokkal szegényebb lenne, talán nem is létezne már.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Különösen azoké, akik magyarul sem tudnak, és hogy kib@sszonak velünk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Különösen azoké, akik magyarul sem tudnak, és hogy kib@sszonak velünk.
Nessy
Szakadjon rájuk az ég! Jó pénzért az ördögök öregapjára is szavaznának! És Orbántól sok pénzt kaptak, a közösből!
Pálinkás Pál
Hogy rohadnátok meg ...
"Kijelentette, a határon túli magyarok nélkül Magyarország sokkal szegényebb lenne, talán nem is létezne már."
Hogy fölvilágosítsalak patkány,megvoltunk eddig is nélkülük,megleszünk ezután is..
Nessy
Hűségesek az "anyaországhoz" az utolsó fillérünkig! Különösen, a léhűtő vezetőik!
Macskaszem
"az április 8-i országgyűlési választás nem csak magyarországi ügy."
Majd ha ide adóztok, és itt viselitek a szavazatotok következményét, akkor nem csak magyarországi ügy lesz. Addig viszont örüljetek, hogy orbán pénzel benneteket abból a pénzből, amihez semmi közötök, és kuss legyen.
Eladott Ország
Tessék elképzelni milyen őrjöngést adna elő Orbán és a fidesz fordított helyzetben. Mi lenne akkor ha fordított helyzetben mi lennénk trianoni "nyertes" ország és egy "vesztes" kitalálná, hogy akkor most ő kettős állampolgárságot, sőt szavazati jogot ad burkolt irredenta módon a náunk élő kisebbségének. Olyan patáliát rendezne Orbán, azonnal a nemzeti szuverenitásunk megsértését szajkóznák, támadásnak, háborúnak beállítva a dolgot. Ficonak volt esze és nyíltan lefektette, hogy vagy szlovák vagy magyar valaki. A kettő együtt nem megy. Megelőzve súlyos feszültséghelyzet kialakulását Ebből a szemszögből azonnal kibukik a fidesz álságos magatartása. Ha mi tesszük másokkal az nemzeti büszkeség, ha velünk tennék akkor nacionalista gőg, sértettség és megtámadott nemzet lennénk. Orbánnak a szerencsétlen, politikától sokat szenvedett külhoni magyarok nem érnek többet, mint pár szavazat ami segíthet a korlátlan hatalom megtartásában. Csak egy kicsit kell gondolkodni és máris rájövünk, hogy tudatos uszítás eredményét élvezhetjük. A kormánypártnak elemi érdeke a külhoni magyarokat az itthoni, nem kormánypárti szavazók ellen hangolni, ugyanakkor országon belül is fontos egymás ellen hergelni a kormánypárti és nem-kormánypárti szavazókat. Egyszerűen azért, mert a zajban és ordibálásban a józan hangok elvesznek, így ki sem derülhet, hogy sokkal többen nem akarjuk ezt a kormányt, mint ahányan igen. Ha ez kiderülne, akkor még az sem kizárt, hogy találnánk egy olyan közös pontot, aminek mentén képesek lennénk összefogni. Ellenük. Ezt pedig meg kell akadályozni bármi áron. És mindegy, hogy ettől hányan szenvednek, hogy micsoda rombolás folyik határokon innen és túl, mindegy, hányan sérülnek és hány betömhetetlen szakadék keletkezik a társadalomban.
dr. prédikátor
Rohqadjon le a keze minden tetünek aki nem itt él és ideszavaz! Szemét mocskos ingyenélő gecik!!!
csipetke
Orbán a mi pénzünkön vett egy valag szavazatot.Fordított esetben vajon mit szólnának a határon túliak,ha mi szavaznánk az ő sorsukról,anélkül,hogy valójában tudnánk,hogy mi megy ott.Ez szintén egy genya dolog volt a fidesz részéről.
Nessy
@iluminati: Már elnézést, de aminek nem viselem az ódiumát, arról nem korrekt dolog más helyett dönteni! Ha Trianont vesszük alapul, akkor én is bele szólhatnék pl. az osztrákok dolgába. Küldenének is valahova!
Rockxy
Úgy megnőtt a szavazókedvük, hogy még a szavazószájuk is fülig ér.
Eladott Ország
Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, hisznek egy hazában, ha jól megfizetik. A javasolt csapda politikusoknak az alábbi:
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--EexaFBDd--/h_297,w_340/78TVs4trfxad1QO1FLs.jpeg
colibri
Annyi pénzt átpumpáltak, hogy muszáj nekik. Nagy az elvárás!
peterkelemen
A magyarság szégyenfoltjai! Ha jogot kapnék sem szavaznát a határon túlra. Ilyet csak gerinctelen gazemberek tesznek.
peterkelemen
Orbánék által az anyaországbeliektől ellopott milliárdokon élősködnek azok a férgek. Évente több száz milliárdot kapnak a mocskok miközben a többségük se magyarul nem tud, se nem fizet egy fillér adót sem.
Peller Anikó
@peterkelemen: Mikor fogunk mi jogot kapni hogy belepofázzunk a románok sorsába?

Ha valami bomlott agyú román gazember arra vetemedne, hogy más országokkal szavaztassa meg magát, akkor biztosan a vatra romaneskára szavaznék, hadd rohaggyanak meg a román gecik akik idejárnak szavazni.

És csak kicsit vicceltem.
Sámannus
"Meghozta gyümölcsét a határon túli aktivisták áldozatos tevékenysége."
Meg a mi harmincmilliárdunk! Ugye hazugovicsok!
papa.49
Minden ideszavazó gondoljon arra neki hogyan esne ha mi szavaznánk az ő oszágukba ELLENÜK !!!
Perwool
p.coldline.hu/2018/03/22/2795320-20180322-UzS1z0.jpg

Ha itthon él és viseli a döntése következményeit, az ő pénzéből is üzengetnek Brüsszelnek, fizeti Európa legmagasabb adóterheit, eltart vagy 120 államtitkárt és kiveszi a részét minden egyéb szopásból is, akkor szavazzon! Ha nem, akkor ne döntsön az én sorsomról!
Nessy
@Pegero: Akkor lett vége az osztrák - Magyar Monarchiának, változtak a határok. Az hogy Trianonba az akkor kormányunk is ludas volt, most nem téma.
kereső
Azt mondja a gyökér":Bartók Csaba, a Fidesz-KDNP székelyföldi születésű országgyűlési képviselőjelöltje úgy fogalmazott. a rendszerváltás nem hozott igazi áttörést a határon túli magyarok ügyében, bár az első Orbán-kormány idején voltak próbálkozások, a valós változás 2010-ben indulhatott el. Kijelentette, a határon túli magyarok nélkül Magyarország sokkal szegényebb lenne, talán nem is létezne már."
Ki a fészkes fene dolgozott ezért az országért Trianon óta,te szarházi? Nem a mi nagyszüleink,szüleink,és mi akik születésünk óta itt élünk? Tudod,te hogy mit beszélsz?
És igen ,sokkal szegényebbek lettünk az elmult évekbe mindazon milliárdokkal,ami oda ömlött hozzátok:És azt nem a fidesz, nem orbán viktor adta.!!!Azt tőlünk kaptad, mi termeltük meg,mi fizettünk adót utána ,tehát a köszönet az nekünk járna a Magyarországon élő magyaroknak.
Erre ide jössz,és szembe köpsz bennünket?Persze tudjuk-a székely szarta a magyart. Tudod,mit kedves! Menj haza, a hazádba és boldogitsd ott népedet, küzdj ott a magyarságodért,ne a mi hazánkból tedd ezt, mert egyenlőre ez a 93000 km2 még a mi hazánk.Mi tartjuk fenn,mi dolgozunk érte-nekünk vannak kötelességeink is vele szemben.De az nem járja,hogy csak a kapott "jogaitok" alapján ti dirigáltok itt.Na húzzál haza migráncs!
Pálinkás Pál
@Pegero: Akkor ugorj neki a történelemkönyveknek bazárimajom...Osztrák-Magyar Monarchia volt...akárhogyí is nem tetszik nektek nemzethy f@szkalapok!!!
Zeta
Jópénzért mindent!
Milliárdokért kampányolni , győzködni kell az embereket. Ha meg éppen szavazatot kell vásárolni, arra is jut pénz!
csetere
@Pálinkás Pál: Nélkülük sokkal jobb lenne. Nem vinnék el a magyar dolgozók adóját!
almosd
Az külhoni magyar pártoknak a saját házuk táján kellene rendet teremteni és nem a szomszédaik életébe beleszólni ,de mit lehet tenni ? hisz őket is megvették kilóra.
Tavryni őrnagy
Gyerekek, senki nem làtja, hova hûzzàtok az x-et.
Desischado
@Macskaszem: Megelőztél, pontosan ezt akartam írni! A jó c...va édes--at! Nem magyarországi ügy?! Milyen jogon ugattok bele a MI életünkbe?! Ha annyira odavagytok orbánért, vigyétek, ingyen is odaadjuk! Majd megnézném, hogy mennyire lelkesednétek egy év múlva! Nem itt éltek, nem itt adóztok, semmilyen következményét nem kell viselnetek a szavazásotoknak, akkor hogy meritek ezt mondani?! Hogy fordulnátok fel, a MI pénzünkből élősködtök, orbán kilóra meg vesz benneteket. Mocskos árulók, elárultatok és eladtatok minket!
Eladott Ország
A fotót nézve a Rákóczi Szövetség is csak egy nagy rakás szar, gittegylet, a fideszes haverok zsíros kifizetőhelye.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.