A fideszes kereskedelempolitikus eddig titkolta, hogy az MKB két pénztárának igazgatótanácsi elnökeként összesen havi 2,5 millió forint jövedelem jár neki. Nem veheti fel tiszteletdíjként, mégis megtalálták a módját, hogy megkapja: biztosítást kötnek a pénztárak Szatmáry Kristóf javára. Mindezt még évi 3 millió forint költségtérítés is megfejelheti.

Öngondoskodásra találták ki a nyugdíjpénztárakat, és egészségmegőrzésre az egészségpénztárakat. Egy valakiről azonban igencsak bőkezűen gondoskodnak: arról a Szatmáry Kristófról, akinek – mint a 24.hu kiderítette – az MKB nyugdíj-, valamint az egészség- és önsegélyező pénztárának elnökeként havi 2,5 millió forintnyi jövedelem jár. Ráadásul ezt megfejelheti évente maximum 3 millió forint költségtérítéssel is.

24.hu: havi 2,5 millió forint láthatatlan jövedelme van a fideszes képviselőnek

A fideszes országgyűlési képviselő igazi pozícióhalmozó: kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosi posztja mellett három iparkamara vezetésében is benne volt, amikor 2016-ban célba vette az akkor még állami tulajdonú, tavaly Matolcsy György és Mészáros Lőrinc köreihez került MKB Bank két pénztárát is. Habár híján volt a pénzügyi végzettségnek, az év március 9-én beválasztották a mai nevén MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár legfőbb vezető testületébe, az igazgatótanácsba, és nyomban annak az elnöke is lett.

Mindezeknek nincs nyoma Szatmáry Kristóf képviselői vagyonnyilatkozatában a jövedelmek között.

Ott az országgyűlési képviselőségért járó 224 ezer forint mellett a miniszteri biztosként felvett havi 748 ezer forintot említi csak.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Mi ezzel a gond ? Mindnyájan tudjuk, hogy országunk már annyira fejlett, hogy csak egyetlen csóró van és az is maga a miniszterelnök. Neki van a legkevesebb megtakarítása, ami teljesen egybehangzó a társadalmunk elvárásával, mert itthon ő dolgozik a legkevesebbet. Az a szerencsétlensége, hogy az Unió anyagilag nem értékeli és támogatja a kereszténység és Európa megvédéséért folytatott küzdelmét.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Valamiből csak élnie kell ennek a szegény embernek. Nagy a család.
A szép az a dologban, hogy mindezt egy olyan helyről kaszálja, amelyik az EGÉSZSÉG megőrzésére és a BETEGSÉG gyógyításának finanszírozására lett alapítva.
Na, ehhez és így tán méginkább pofa kell.
justhpeter
Mi ezzel a gond ? Mindnyájan tudjuk, hogy országunk már annyira fejlett, hogy csak egyetlen csóró van és az is maga a miniszterelnök. Neki van a legkevesebb megtakarítása, ami teljesen egybehangzó a társadalmunk elvárásával, mert itthon ő dolgozik a legkevesebbet. Az a szerencsétlensége, hogy az Unió anyagilag nem értékeli és támogatja a kereszténység és Európa megvédéséért folytatott küzdelmét.
quadrocopter
"Mindezeknek nincs nyoma Szatmáry Kristóf képviselői vagyonnyilatkozatában a jövedelmek között."

A feladat adott, kedves ellenzék!
Borsodi
@justhpeter: A miniszterünk nem gazdag ember nem is volt soha ezt mondta ha azt mondaná 270 milliárdom van
,szavazzatok rám mert ha bukok sokat veszítek.
Desischado
Így kell ezt csinálni! Hogy rohadna meg az össze megélhetési here! A vagyonnyilatkozat egy vicc az ő esetükben!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.