Négy fiú vádolt meg zaklatással egy tanárt, aki egy fociakadémián és egy gimnáziumban is tanított. A férfi fél évig ült előzetesben, most szabadlábon védekezhet.

A Blikk cikke szerint elmaradt csütörtökön a második tárgyalási nap abban az ügyben, amelyben négy tizenéves fiú vádolt meg egy férfit szexuális zaklatással. A férfi egy budapesti fociakadémián (a Honvédnál  a lap szerint), mellette egy gimnáziumban tanított, a vád szerint mindkét helyen zaklatta a fiatalokat, akik közül kettővel állítólag szexuális aktust is létesített.

Egy budapesti fociakadémiai tanárt vádol zaklatással négy fiú

Fotó: pixabay.com CCO

A lap cikke szerint a vádlott mentette ki magát családi és egészségügyi okokra hivatkozva a tárgyalásról. 

"A sértettek tanúja többek között az a tanárnő is, aki a vádlottal együtt dolgozott mindkét intézményben. Ő fogott gyanút, a fiúk neki panaszolták el a történteket, ezt követően indult meg az eljárás. A tanárt tavaly január 13-án, az ellene tett feljelentés másnapján elvitték a rendőrök, fél évet előzetes letartóztatásban töltött, június vége óta szabadlábon védekezik. Csütörtök délelőtt csak egy sértett, az egyik ifjú focista volt jelen, ő nézhetett a vádlott szemébe.

Az ügyészség decemberben emelt vádat a 41 éves pedagógus ellen, többrendbeli szexuális kényszerítés bűntette, kiskorú veszélyeztetése miatt. A maximális kiszabható büntetése 12 év börtön" – olvasható a cikkben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.