A miniszterelnök-jelölt az Indexnek adott interjúban arról is beszélt, hogy szerinte fideszes győzelem esetén börtönbe zárja őt Orbán április 8. után, mert ráfogják, hogy amerikai kém.

Az Index készített interjút az LMP politikusával, aki elmondta, hogy nem igazán számít arra Szél Bernadett, hogy egy hónap múlva miniszterelnök lesz. 

Arról is beszélt, hogy a Fidesszel biztosan nem fognak koalíciós tárgyalásokat folytatni, erről döntést is hoztak.

Szél Bernadett szerint Orbán  börtönbe fogja zárni őt, ha áprilisban a Fidesz nyer

Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnök-jelöltje beszédet mond a párt Most mi jövünk! című budapesti jövőértékelő rendezvényén 2018. március 22-én. MTI Fotó: Soós Lajos

Szerinte Vonával jobb volt egyezkedni, mint Gyurcsánnyal, mert ha azt nézi, hogy "egy tárgyaláson mennyire figyel a két fél egymásra, mennyire értik meg a felek egymás szempontjait, a Vonával folytatott megbeszélés hatékonyabb volt". De ez szerinte nem jelent ideológiai azonosulást.

"Súlyos kritikáim vannak minden oldallal, de a legsúlyosabb Orbán Viktorral szemben, ezért tárgyaltunk mindenkivel"

– mondta Szél.

Megjegyezte, hogy szerinte azért nem sikerült az ellenzéki koordinációról megállapodni, mert látszott, hogy a pártok egyéni stratégiákat játszanak. "Nem egymás ellen használnák a puskaport, ha a kormányváltás lenne a cél."

Orbánnal kapcsolatban azt is mondta, hogy beleégett a retinájába, ahogy a miniszterelnök az elégtétellel fenyegetőzik. A jogi elégtétel volt a legdurvább. 

Szerinte kiválóan működik a Fidesz propagandája. "Az emberek azzal állítanak meg, miért ölelkezem a csúnya Soros Györggyel és a csúnya Gyurcsánnyal. Hisz ott a plakát. Sokan nem ismerik a photoshop technikát, el kell magyarázni."

Szél arról is beszélt, hogy nincsenek oligarcháik, aki pluszforrásokat biztosítanának a párt számára a kampány idejére, és soha nem találkozott Sorossal és Simicskával sem. Mint ismeretes, Németh Szilárd szerint Szélt a magyar származású milliárdos küldte, Soros ügynöke. Szél ezzel kapcsolatban azt mondta, beperelte Németh Szilárdot, és hogy "téboly, agyrém kategória. De elég volt, hogy miatta gyakorlatilag mínuszról indulok egy vidéki kampánykörúton. Mert először azt kell elmagyarázni egy kocsmában, hogy nem vagyok Soros embere."

Ron Werber távozásáról ugyanakkor nem árult el részleteket, csupán annyit mondott, "maradjunk annyiban, hogy mindkét fél egyetértésével történt". Werber állítása szerint azt mondta, alkalmasnak találja őt miniszterelnöknek.

(via Index.hu, hvg.hu)

96 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Szél jobb ha meg sem szólal, mert amit leműveltek a DKnál az aljasság volt. Ráadásul Polt Péter hagynák a helyén.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@Béla333: Lásd. 17:01-es bejegyzésem. Éppen passzol a felvetéseidre.
bencemacska
@verőce21: ma, 17:13
Ha nekem annyi energiám lenne!
verőce21
@bencemacska: (17:21) Ha mobilról írok, én sem tudom megtenni.
De számítógép előtt ülve, csak a "jéghegy csúcsát" küldöm be egy-egy megjegyzésemnek. Nem adom ki sohasem az összes "adumat". :)
bencemacska
@verőce21: ma,17:27
Nekem meg pár napja úgy fáj a fejem, örülök(?), hogy élek!
verőce21
@bencemacska: (18:01) Na látod, erre a válaszra nem voltam felkészülve! :)
De azt mondják, mindenkinek ott fáj, ahol a leggyengébb! :)
Bocs'
Rockxy
Minket sokkal előbb börtönbe zárnak majd, mert mi teljes erőbedobással pörgetjük itten mostan a Propellert!
Forza Propelleria!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.