A Demokratikus Koalíció elnöke arra kéri a nyomozóhatóságokat, hogy még a választások előtt vizsgálják ki a szabolcsi falvakba fiktíven bejelentett ukrán állampolgárok ügyét.

Gyurcsány Ferenc pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, januárban az ukrán határ térségében jártak, ahová sok ukrán állampolgár jelentkezik be névleg az így megszerezhető magyar nyugdíj miatt. A bejelentkezésekkel a hivatalban lévő polgármesterek és helyi országgyűlési képviselők is új szavazókhoz juthatnak a választásokon – tette hozzá.

Gyurcsány: a nyomozóhatóságok vizsgálják ki az ukrán állampolgárok ügyét!

A DK akkor feljelentést tett, az ügyészség pedig elrendelte a nyomozást – emelte ki a politikus.

Azóta a DK kikérte a választók névjegyzékét és Szabolcs-Szatmár Bereg megyében több tucatnyi olyan lakóházat találtak, amelyekben az épületek méreteihez képest túl sok ember van bejelentve – hívta fel a figyelmet.

Képeket mutatott be egy leromlott állapotú tornyospálcai házról, ahová hivatalosan 180 embert jelentettek be, akik közülük mintegy 73 embernek van ukrán hangzású neve. Ezt követően egy olyan kispaládi illetve kisari házról mutatott felvételeket, amelyekben hivatalosan 56 illetve 38 ember lakik. Hangsúlyozta, hogy a kisari épületbe bejelentetteknek háromnegyede ukrán nevet visel.

Elmondta, hogy információikat az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) is megosztják, hogy bizonyítsák, a magyar választási rendszer nem szabad és nem tisztességes. Leszögezte, hogy amennyiben kormányra kerülnek, visszamenőlegesen is kivizsgálják ezeket az eseteket és azonnal felmondják azt az államközi szerződést, amelynek alapján ukrán állampolgárok magyar nyugdíjhoz jutnak.

A pártelnök a sajtótájékoztatón reagált a Magyar Nemzet pénteki hírére is. A lap azt írta, hogy több mint egymilliárd-kétszázmillió forint "parkol" Belize-ben annak az offshore-cégnek a bankszámláján, amelyiknek az "igazgatója" Szabó Zsolt fideszes képviselő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, valamint felesége.

A Fidesz-KDNP politikusai nemcsak hazudnak, de lopnak is "reggel, délben és este", közpénzt lopnak, amit magánvagyonná tesznek – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Amennyiben egy kis befolyással rendelkező államtitkárnak több mint 1,2 milliárd forint lehet az elrejtett számláján, akkor elképzelhető, mennyi lehet Orbán Viktor, Kósa Lajos, Rogán Antal vagy Lázár János számláin – fogalmazott a politikus. Ahogy az MSZP-s Simon Gábornak illetve most Szabó Zsoltnak sem sikerült elrejtenie a számláját, úgy előbb-utóbb a többi számla, rejtegetett vagyon is nyilvánosságra fog kerülni – jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy amikor négy évvel korábban napvilágot látott Simon Gábor ügye, akkor az ügyészség "nem volt sem rest, sem lusta", mert szinte azonnal intézkedtek. A DK nem lát okot arra, hogy a hatóságok másként kezeljék a mostani esetet – mondta. Kijelentette, nem kívánnak mást, mint amit 2014-ben a Fidesz követelt, ezért felszólította Orbán Viktort, "valljon színt", tudott-e Szabó Zsolt "rejtett vagyonáról" és a pénz szolgálta-e a Fidesz érdekeit.

Elmondta azt is, hogy amennyiben kormányra kerülnek, akkor a parlament arra kéri majd az adóhivatalt, hogy valamennyi állami vezető, kormánytag és képviselő vagyonát vessék össze a bevallott jövedelmükkel.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Magyar Nemzet cikkére válaszul pénteken közlemény adott ki. Ebben azt írják, hogy a Szabó Zsolt elleni támadás "Simicska Lajos lejárató kampányának a része". Sem Szabó Zsoltnak, sem a feleségének nincsen külföldi számlája. Szabó Zsolt a szükséges jogi lépéseket megteszi, büntetőfeljelentést tesz az ügyben – közölte a tárca.

A pártelnököt megkérdezték a Népszava információjáról, amely szerint eredetileg nem Kósa Lajos édesanyjának, hanem feleségének ígért 800 millió forintot az a csengeri nő, aki a miniszter szerint egy nem létező örökségről szóló történettel becsapta őt. Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a befolyással való üzérkedés, a hivatali hatalommal való visszaélés bűncselekménye akkor is "megáll", ha annak csak a szándéka bizonyítható. Az a kérdés, hogy az ügyészség miért nem tesz semmit, illetve előbb-utóbb meg kell kérdezni Kósa Lajost arról, hogy van-e olyan szerződés, amelynek ő a kedvezményezettje – szögezte le.

Gyurcsány Ferencet reagáltatták arra is, hogy sajtóhírek szerint a zuglóiak félnek, mert tavaly egy kerületi lakóépületben egy mecsetet hoztak létre. A politikus leszögezte, hogy Magyarországon alkotmányos jog a szabad vallásgyakorlás. Ha a helyben lakók bármilyen létesítmény működése miatt problémát éreznek, akkor kezdeményezzenek párbeszéd ezekkel az intézményekkel illetve az önkormányzattal – javasolta.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Választásokig ez már csak "Csalfa, vak Remény!" (Csokonai Vitéz Mihály)
Jozefina
A polgármestereket is fel kell jelenteni, hogy ezt ,miért engedélyezik.!!!
Zeta
Tudnak róla, de az érdekük, az ellen pedig nem fognak tenn semmit.
papa.49
Az utcánkban is van egy házikó ami évekig lakatlan volt míg nem ősszel benépesült, úgy 10 nap, két hét váltásban mindig új arcokat látni, a ház körül !!!
Történt hogy az egyik itt élő családnál a feleség nem volt otthon, csak a gutaütött férj, és mire az asszony előkerült már vágták a tyúkokat, épp forrázni akarták, erre a nő kihívta a rendőrséget !!!
Leordít róluk hogy románok !!!,
quadrocopter
A tapolcai csaló aláírásgyűjtögető fidesznyiket törölték már a jeloltek közül?
Ugyanazt casinálta, mint Lévai!
Eladott Ország
@quadrocopter: A választási csalásokat, direkt a fidesz szervezi, a kamupártokkal együtt.
Még egy ilyen rohadt, bűnöző tolvaj banda nem csimpaszkodott az országra, mint a fidesz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.