A portré nyilvánvalóan mozaikszerű volt: az előadó felvillantotta a mélyszegény Orbán családot, a Nagy Imre 1989-es újratemetésén elmondott beszédet, aztán az idei március 15-i megemlékezést. Beszélt arról, hogy Orbán Viktor hogyan jutott el az orosz-ellenességtől az oroszbarátságig. A 2010-es nagyarányú választási győzelme után miként erősítette meg hatalmát, majd miként nyirbálta meg a demokratikus jogokat. Lendvai Orbán politikai feltámadásának nevezte a 2015-ös migránsválság kezelését, de előkerült a sajtószabadság, a civil szervezetek elleni háború, a CEU kérdése is. És természetesen Gyuri bácsi, azaz Soros György. Lendvai nem győzte hangsúlyozni, hogy Soros taníttatta ki az egész Fidesz vezetőséget, és hogy mekkora összegekkel támogatta Magyarországot és a többi kelet-európai államot. Az előadó Fidesz-győzelmet jósolt a két hét múlva tartandó magyar választásokon, de nem gondolja, hogy a párt meg tudná ismételni kétharmados többségét. Véleménye szerint a miniszterelnök...

Forrás: valasz.hu
Feltöltő: bencemacska
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Orbán a "Divide et impera" nagy mestere.
Még Amerikában is sikerül megosztani a magyar bevándorlókat!
kissé felnőttem
nem kéne riogatni majd a nép is indulatba jön láttam budapestet 56- után ha az kell legyen indulatos. max 500,000 ezer elesik a tőbbi meg itthagyja az országot akkor viktor dolgozhat mert aki eltarsa az nem lesz. a neve élé túl dicsőségei kevésbé
bencemacska
@kissé felnőttem: ma, 17:41
Én is láttam!
És nagyon félek, hogy itt nem lesz rend. Ha OV győz, azért, ha veszít, azért.
Csizmás Kond
" hogy Orbán Viktor hogyan jutott el az orosz-ellenességtől az oroszbarátságig"
...ugyanúgy ahogy az oroszbarát baloldalból oroszellenes lett...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.