A 2010 óta eltelt hét évben 72 ezer új munkahely jött létre, és másfélszeresére nőtt a nettó átlagkereset a mezőgazdaságban, az ágazat növekvő pályán van – mondta Fazekas Sándor pénteken a Nógrád megyei Karancslapujtőn.

Földművelésügyi miniszter: már havi nettó 153 ezer forint az átlagkereset a mezőgazdaságban
Fotó: MTI

A földművelésügyi miniszter a Fidesz-KDNP nemzeti konzultációs országjárása keretében tartott gazdafórum előtti sajtótájékoztatón ismertette: a nettó átlagkereset most 153 ezer forint, és 177 ezer forintra az élelmiszeriparban.

Fazekas Sándor az elmúlt időszakot összegezve elmondta: növekedési pályán van a mezőgazdaság, kibocsátása 50 százalékkal nőtt az elmúlt hét évben, a növénytermesztésben 63, az állattenyésztésben 40 százalékos a növekedés, ez az Európai Unióban a három legjobb teljesítmény között van.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
de még nem közeliti meg a tiédet, te földrabló barom
kissé felnőttem
akartad tán igy cimezni, hogy az én bérem 10 %-a mezőgazdaságban dolgozó ( Rabszolgák ) bére amihez ugye egyéb téritésed csak neked van? ami megint kb ugyanennyi? és még ráadásul vadakat is beszélsz? kapásként láthatnálak a kukoricásban ?,ha tudsz egyáltalán kapálni.1966-os évfolyamtársaim közül kb 40 nem is tudott, 68 as évfolyamszám mellett ? de hasonló szinten volt egy aki Csiléből hozatott cseresznyét, nem azonos a bányában használt csillével ( Ország )
Lepényleső
...és ott még mindig nem sült le,ahol másnak van az arcbőre?
Clavigo
A jól fésűlt jobbágylegény... Anyád eláshatott volna,,a családi pottyantós alatt,,,,,te kitaposott Agrártornacipő...
Zeta
Beleértve a gazdák pénzét is, anélkül mennyi?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.