Ságvár Somogy megye 4. számú, Siófok központú országgyűlési választókerületében található település. A Demokratikus Koalíciónak a községben villanyoszlopokra, és kihelyezett hirdetőtáblákra március 11-13 között kiragasztott választási plakátjai eltűntek. A párt aktivistái megkezdték ezek pótlását, amikor egy közmunkás tájékoztatta őket, hogy fölöslegesen dolgoznak, mert a település polgármestere és jegyzője utasította őket e hirdetmények eltávolítására. A már kiragasztott plakátokat a kivezényelt közmunkások lemosták. A DK és a Szolidaritás semmi meglepőt nem talál a polgármesteri önkényben, tekintve, hogy a település vezetője a Fidesz jelöltjeként nyerte el megbízatását. Ellenkezőleg, a kormánypártot a hódmezővásárhelyi fiaskó után országszerte mind jobban eluraló pánik jelét látja benne, ami a Fidesz szempontjából tökéletesen érthető is. Mindazonáltal tiltakozik azellen, hogy egy község megválasztott vezetője és a törvényesség őrzésére kinevezett tisztviselője hivatali...

(Forrás: web.dkp.hu, koszpeko által)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Madácsi Pali
@koszpeko: csak a beszarás helyes, a plakáttépés azért nem frankó.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kookas
@koszpeko: ezzel nincs semmibaj amíg nem akarsz megtéríteni másokat mint a béjla
koszpeko
@Kookas: Ha ellenzéki és nem szélsőséges nincs senkivel semmi bajom.
A Bejla kissé begyepesedett.
Szereti nézni Bernike páva táncát.
Kampányolok az ellenzékiek mellett.
Legyen az bármelyik párt képviselője aki leakarja győzni a fityfaszt.
De a Bernikénél nem egy értelmű.
kereső
@Equus1: ha csak nem kérik tőle,hogy fényképezze le a szavazó lapját, és azután mutassa be a szavazóhelység előtt álló "ellenőröknek"-mert ha nem teszi,akkor nincs több közmunka sem.2014-ben sok-sok helyen megtörtént.
Rockxy
@bencemacska: Én most mondom, a fidesznek lőttek.
Itt a bizonyíték:
https://youtu.be/Ut4qdJ7M90A...
Csizmás Kond
...és ezt csendben tűrik ?...persze hogy tűrik mert jogtalan helyeken plakátoltak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél