Aktívak, olykor milliárdos befektetésbe fognak, esetenként pedig Tiborcz köreivel üzletelnek azok a vállalkozók, akik az idestova egy éve lezárt letelepedésikötvény-programhoz köthetők. A kötvénybuli miatt feljelentést tett a Transparency International, hivatali visszaélés gyanújával. Közös szerencseszáma lehet Habony Árpádnak, a legtitokzatosabb kormányzati tanácsadónak, valamint Csiszár Gergőnek, a korrupciós közbeszerzési ügyekbe keveredett, korábban a kormányfői vő, Tiborcz István érdekszférájába tartozó Elios Zrt. igazgatójának és a nem kevésbé botrányos letelepedésikötvény-program kínai szálában érdekelt Boros Attilának. Legalábbis mindhármuk hongkongi érdekeltsége ugyanannak a toronyháznak az 1702-es szobájában székel, ráadásul távoli ügyeiket ugyanaz a titkár intézi. Habony 2015-ben szállt be az Asia Frontier nevű vállalkozásba, s megjelenése – a Direkt36 oknyomozó portál kutatásai szerint – összefügg a magyar kötvényüzlet felpörgésével. Boros és Csiszár pedig tavaly ősszel...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: quadrocopter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Jól tudtuk/vélelmeztük, nem "a magyar emberekhez" és a "keményen dolgozó kisemberekhez" mentek a milliárdok, hanem Rogán-Akasztásra Váró Trógerhez és bűntársaihoz!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Jól tudtuk/vélelmeztük, nem "a magyar emberekhez" és a "keményen dolgozó kisemberekhez" mentek a milliárdok, hanem Rogán-Akasztásra Váró Trógerhez és bűntársaihoz!
papa.49
@quadrocopter: Nekünk csak a kötvények visszafizetése jut !!!
RonaGyuri
mint tudjuk még Krisztus-koporsóját sem őrízték ingyen! =))
namihami
@quadrocopter: @papa.49: @RonaGyuri: Nem loptak ők, csak jókor voltak, jó helyen.
És még egy apróság. Jól választottak barátot, aki a tudtukra adta, hogy mennyi a visszáru értéke. . És talán ez volt a döntő.
papa.49
@namihami: Azért a kötelet mind megérdemlik ugye !!!
namihami
@papa.49: Azt adhatjuk mi is. Legyen már a hóhérnak is valami rezsije.
papa.49
@namihami: Bár már ott tartanánk, hogy az ország tisztába tétele csak ezen múlna !!!
Nessy
Hogy is van ez a "nemzetbiztonsági kockázat" című eposz, amire állandóan hivatkoznak? Ja, ez nem az! 20 -25 ezer ember? ugyan kérem! Pénzért nincs kockázat! De egy civil szervezet képes elveszejteni a hon - hazát!
Perwool
A haza megmentésének kommunikálásából nem lehet ingatlant és vagyontárgyakat vásárolni a családnak. A letelepedési kötvényből csurranó-cseppenő pénzből azonban annál inkább.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.