A rendőrség rongálás miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben.

Festékkel dobálták meg a Csongrád Megyei Főügyészég épületét
Fotó: Facebook

Festékkel dobálták meg ismeretlenek a Csongrád Megyei Főügyészég épületét szombaton azt követően, hogy Szegeden a belvárosban tüntetést tartottak Czeglédy Csaba mellett.

A Szegedi Rendőrkapitányság rongálás vétségének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére.

Szombat délután a Szegedi Törvényszék előtt tartottak demonstrációt Tüntetés Szegeden Czeglédy Csaba mellett, az ügyészség visszaélései ellen címmel. A legnagyobb közösségi oldalon az eseménynél az egyik hozzászóló meg is osztott egy fotót a főügyészség összefestékezett homlokzatáról.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban résztvevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben. Független képviselőjelöltként indul a Vas megyei 1-es számú választókerületben az országgyűlési választásokon.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Addig örüljenek amíg csak festékkel dobál a nép.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Zeta
Elios13mrd,Szabo 1.4 mrd, Lövő vadászatok, Rogán feltaláló, vagy a Hadházy által hetente ismertetett " bulik", az 5.ker. lakás bizniszek? Hol marad az elzárás, a kutyapóráz?
Hamár ennyire törvénytisztelő vagytok?
peterkelemen
Addig örüljenek amíg csak festékkel dobál a nép.
Equus1
@peterkelemen: nem volt kézigránát és Molotov elvtárs sem ért rá?
karma1
Pedig polt hivatalat kellett volna, es nem festekbombaval, hanem neutron bombaval megdobni...:o(((
lópicigáspár
@karma1: Könnyen beszélsz a világ másik oldaláról a neztron bombáról! Pest kap egyet és kipusztul a fél ország! :)))
karma1
@lópicigáspár: Bocsika, de en kizarolag ARRA az epuletre gondoltam, ahol a polt van. Nem a rendes embereket, a tisztesseges birakat akarnam en kinyuvasztani, hanem poltot. Ot ugyis csak kirobbantani lehet majd a helyerol, nem akar onkent elmenni, pedig muszaj lesz neki...:o))
Gondolod, hogy en itt Kamcsatkan akar egyetlen egy honfitarsamnak a halalat kivanom? Meg a poltet sem, hanem 2000 ev borit. A tobbi csirkefogoval egyutt...
quadrocopter
A Kameráktól Is Fosó Kesegyerek az összesíbolt 13 mrd-dal még szabadlábon büdösít, az mszp-s Simon meg 280 millóval előzetesben volt?
Polt nem szárad még a fán?
Béla333
karma előszeretettel uszít, mocskol a világ másik feléről.
Semmi kockázatát nem érzi, hogy mi történik ebben az országban. Elég undorító amit csinál, de a jelek szerint az ő orcáján is van olyan vastag bőr, mint a Fideszesekén.
Ma még nem büdös kurvázott és hazaárulózott senkit?
Béla333
Ja! És ráadásul teszi mindezt úgy, hogy saját bevallása szerint nem fog szavazni, mert messze van az Új-Zélandi lakhelyétől a szavazási hely! Undormány!
Equus1
@Béla333: Bejla, a mi Bejlánk. Már megint nem leli a műfogsorát.
Béla333
Ha Oroszországból magát magyarnak hazudó valaki a kommenteken keresztül szeretné befolyásolni a hazai közvéleményt, akkor azt joggal elítéljük, hogy ez a mi belügyünk.
Miben más, ha egy vadidegen, aki magát esetleg magyarnak hazudja ugyanezt teszi a saját bevallása szerint Új-Zélandról?
Új-Zélandról megengedhető, Oroszországból nem? Vagy jogosan mondhatjuk, hogy kibicnek kuss?!
karma1
@Béla333: Bela, nagyon gyorsan szalljal le rolam, neked nem osztottam lapot.
Ezen az oldalon BARKI beirhat, trolloktol kezdve a kulfoldon elok is es termeszetesen a legnagyobb retegben az otthon elo kommentelok.
Majd megneznem, hogy te mikor utaznal egy Budapest -Moszkva tavolsagot azert, hogy az elveid ellenere szavazzal.
Kisse retardalt lehetsz, ha meg mindig nem fogtad fol, hogy kizarolag a Magyarorszagon elo magyar allampolgarok szavazzanak arrol, hogy a kovetkezo 4 evben ki uralkodjon rajtuk, vagy ki epitse fel a demokraciat.
En ide fizetem az adomat, innen elvezem az itteni nekem jaro kedvezmenyeket, itt teszek eleget a kotelezettsegeimnek is.
A magyar allampolgarsagomat itt is, otthon is a hajamra kenhetem, mert NINCS allando magyarorszagi bejegyzett lakcimem.
Ha a tobbszori ismetles ellenere ezt meg mindig nem tudod felfogni, akkor csak sajnalni tudlak.
En sem macerallak, ugyhogy szakadj le rolam, mert nem ohajtok veled tarsalogni, sem a szavazasrol, sem masrol.
A kurvaanyazast pedig ne emeld ki a szovegkornyezetbol, mert te is tudod, hogy ki kit es miert?
Nem szoktam senkit sem elkuldeni sehova sem, ugyanis az ominozus beszelgetesnel TE KULDTEL EL ENGEM a qva anyamba...
Tehat jobb lenne, ha ezzel kapcsolatban befognad a szad, es kimelned a klavidat a velem szembeni baromsagaidtol.
Sz'asz...
dr. prédikátor
@Béla333: analfabéla!! Akkor mondom neked KIBICNEK K U S S !!!DE INKÁBB IGYÁL AZ MEGLÁTSZIK RAJTAD!!!
Béla333
@karma1: 09.13
Még rád se szálltam! Nem kurvaanyázást nyomtál, büdös kurvának és hazaárulónak nevezted Szél Bernadettet. Hazaárulónak, akinek Magyarország nem is a hazája!
Ja és én sem küldtelek el a kurva anyádba, annyit írtam, hogy szórakozzál te a jó édes anyáddal! A kurva anyjába Manhattant küldtem el!
Undorító, mocskos, aljas dolog amit itt előadsz!
De tudom, hogy ez téged nem érdekel! Olyan vastag a bőr az orcádon, mint az általad szidott Fideszes bandánál!
Béla333
@dr. prédikátor: 09.50
Tisztában vagy a "kibic" fogalmával?
A te baromságaid, meg a DK-s csürhe aljassága engem is érint, hiszen én ebben az országban élek!
Ellentétben az itt mocskolódó, aljas stílust mutató karma-val, akinek még saját bevallása szerint sincs semmi köze már ehhez az országhoz, hiszen nem is tud már szavazni az itthoni dolgokba.
Csak mocskolódni, aljaskodni! Ahhoz nem kell állampolgárság sem!
dr. prédikátor
@Béla333: de nagyon oda vagy magaddal, !!! minket meg a te hülye ragaszkodásod érint egy olyan picsához aki miatt lehet megint a geci szopkin fog nyerni!!!Szálljál már magadba, ne gondold hogy csak te tudod a tutit.Egyébként a lömöpöben talán egy ember van aki értelmesen gondolkodik.A többi csak a húsosfazék közelébe akar kerülni! A lömöpö meg a kormányválltás!! HAHAHAHAHAHAHAHA!!!
karma1
@Béla333: Mondtam, hogy SZALLJ LE ROLAM, mert ezen az oldalon csak te uszitasz, de mindenkit mindenki ellen!

FEJEZD BE, es inkabb probald ertelmezni a szoveget ,amit irtam!

Nagy kulonbseg van akozott, hogy NEM TUDOK, vagy NEM AKAROK szavazni!
Ha akarnek szavazni, akkor - mivel van ingatlanom Magyarorszagon, ami a nevemen van, DE NEM ODA VAGYOK BEJELENTVE, csak a tulajdonjoga az enyem - , szoval HA AKARNEK szavazni, akkor TUDNEK, mert megtalalnam ra a legalis modot.
De nem tudom, hogy mikor fogod mar fol vegre, hogy NEM AKAROK ARROL SZAVAZNI, HOGY TI MEKKORA SZARBAN ELJETEK OTTHON,... ERTED MAR, TE ELMEROGGYANT???

Es ezt az elvet nem csak en vallom, hanem Hofi Geza is, ha tudod, kirol beszelek.
De te csak hajtogatod a GYurcsany-fobiadban beakadt lemezedet a folyamatos baromsagaiddal.

ALLJ LE BELA, MERT EZEN A PALYAN NEM TE ES NEM AZ LMP LESZ A NYERO!!!
Béla333
@dr. prédikátor: 10.53
Te így gondolkodsz, én meg másként!
Nekem az elmúlt évtizedek politikusai, akik a Fidesszel teljes egyetértésben lopták szét az országot és osztották el egymás között az ellopott javakat nem választható alternatíva!
Azoktól hiú remény a Fidesz elszámoltatását várni, akik maguk is bűnösök a Fidesszel közös korábbi lenyúlásokban.
Úgyhogy az elmúlt évtizedek mocskát csak olyan pártok/politikusok tudják eltakarítani, akik nem voltak részesei a lenyúlásoknak!
Próbáld ezt felfogni, még ha ez nehéz is neked. Nem kívánom, hogy elfogadd, de legalább próbáld megérteni!
Béla333
@karma1: 10.58
Ne fenyegetőzzél, te egy senki vagy ehhez!
Őszintén szólva nem érdekel miért nem szavazol és miért csak beleszólsz abba, ami téged nem érint?!
Ha mocskolni, a szart kavarni tudod, akkor legalább vennéd a fáradságot és szavaznál is.
De leírtad már korábban, hogy a kettős állampolgárság Új-Zélandon nem olcsó valami és úgy néz ki neked ennyit nem ér meg a dolog.
Mocskolni meg ingyen is lehet, igaz? Szavazni nem akarsz a magyarországi szarról, de belepofázni, mocskolni, a szart kavarni azt igen!
Undorító amit művelsz!
desiro
Bejla több koccintós ne igyál mert lebomlik ami nincs, mert a bogár is éhen halt.
Béla333
@desiro: 11.12
Minden bántó szándék nélkül, de olvad már el mégegyszer amit írtál! Elég értelmetlenre sikeredett.
dr. prédikátor
@Béla333: Analfabéla!!!Azért érdekes, az elmúlt évtizedekben itt éltél, élvezted annak minden előnyét, most pedig leszólod!Tipikus: semmisejó ami volt!!!Nem tudom vajon az elmult évtizedekben is ilyen vehemenciával pofáztál a rendszerről vagy áztál a langyos szarban!!! Ahogy te nevezed.Most pedig egy olyan párt mögé állsz be amelyik a fityfasszal karöltve még jobban nyomorba dönti az országot!!!Olyan politikus??? mögé aki meg akarja tartani a fityfasz ügyészét a pol pot -ot.Az álltalad favorizált széltyúk a semmiből jött és sem mi lesz a választások után!!!Max a fityfasz hátán jut be.Ha bejut.
Equus1
@Béla333: szánalmas vagy Bejla... Fogd már fel: sem a stílus, sem a tartalom nem való normális tásaságba. Nagy igyekezetedben magadat minősítetted.
Menj inkább egy külvárosi kocsmába igét hirdetni.
Béla333
@Equus1: 11.51
Nem tetszik? Ne olvasd!
Ismered? Nem írok, ne válaszolj!
karma1
@Béla333: Ha masnak ilyen lelkesen ajanlgatod, hogy ki mit csinaljon ezen az oldalon, akkor te miert nem tudsz leszakadni rolam?
@Equus1 is siman megirhatja a velemenyet, ha nem tudnad, es te is megteheted azt, hogy valasz nelkul hagyod az o mondandojat.
Ugy amugy hagyjal beken bennunket, szolitsd meg azokat, akik ezen az oldalon rajonganak erted. Ha meg nem talalsz ilyet, akkor te vagy a rossz oldalon, nem mi.

Nem kell valaszolnod, tulelem,...
Béla333
@dr. prédikátor: 11.51
Mit lehetett itt élvezni az elmúlt évtizedekben? Te élvezted a mérhetetlen korrupciót, hogy a törvény előtt nem volt és ma sincs egyenlőség? Hogy a hátunk mögött összekacsintva lopta szárazra az országot a Fidesz-MSZP maffia szövetség? Hogy oda jutottunk, hogy névlegesen nagyobb összeget kapott Magyarország, mint a többi Nyugat-Európai ország a Marshall segéllyel és ezzel együtt csak folyamatosan csúszik le az ország? Már a Románok is előznek minket! Ennek örüljünk?
Nem voltál te haszonélvezője az elmúlt évtizedeknek, hogy ennyire elégedett vagy azzal a posvánnyal, amiben élni kényszerültünk?
Igen, én az LMP-ben látom a reményt, hogy lehetne ez másként is.
Persze azok, akik haszonélvezői voltak az elmúlt évtizedek politikusi bűneinek, akiknek van félnivalójuk, hogy egy Szél kormány napvilágra hozná a Fidesszel való mocskos alkukat és a közös lenyúlásokat, azok most teljes erővel dolgoznak azon, hogy ez ne valósulhasson meg.
A jelek szerint te is a régi posvány fennmaradását szeretnéd?!
Béla333
@karma1: 12.01
Szarok én arra, hogy mit írogattok, tőlem receptet is cserélhettek egymással, de ha büdös kurvázol és hazaárulózól és mocskolsz, akkor nehogy már te döntsd el, hogy erre valaki visszaszól! Az aljasságra mindig lesz válaszom!
dr. prédikátor
@Béla333: ANALFABÉLA!!! veled befejeztem a csevegést, te egy begőzölt fanatikus vagy!!! Te és a pártod se külömb a fityfasznál!!!Reménytelen eset, sőt, mondhatnám klinikai eset vagy!!!remélem a széltyúk és a pártja NEM JUT BE a parlamentbe. Mert legalább olyan káros lenne mint a cigus fecalicus és csőcseléke!!! Ég veled és dagonyázz a langyos szarban továbbra is!!!
kereső
Béla! Az Isten áldjon már meg! Te nem tudsz "párthűségedtől" eltekinteni,és reálisan megitélni dolgokat.Engedd meg ,hogy ismételten figyelmeztesselek: Te kezdted a dk-s csőcselékezést,és a dk-s csürhézést.Mindezt akkor, amikor még nem hallottuk,olvastuk Szél Bernadett "ironikus" kijelentését.-csoda-e ,ha nagyon sokan nem érzékeltük az "iróniát",az a szövegkörnyezetből sem derült ki.Gondolat olvasók meg még nem vagyunk. És nem csodálom,hogy a sok-sok apró!pici! jelecske után karmánál is elszakadt a cérna végül, mindezt a a "patásnál" tett látogatás/ ne beszéljünk tárgyalásról/,után, amikor éppen csak leprásnak nem titulálták a dk.két vezetőjét.Te még azt is mocskolódásnak tekinted az lmp szempontjából,ha jogos kritika fogalmazódik meg velük szemben.Szél Bernadett közszereplő, és igen el kell viselned ,ha kritizálják.Nem szórt volna rá senki "rágalmakat",ha viselkedésével nem szolgál rá. Érdekes módon az itt kommentelők Hadházyval szemben soha semmiféle negativ megjegyzést nem tettek,sőt nem ültek fel a fityiszes sajtó rágalomhadjáratának sem.Akkor inkább támogató hozzászólások voltak Hadházy mellett. Egy párt, két ember.Ekkorra különbséggel? Miért nem a jóval empatikusabb,és szerintem tárgyalóképesebb,kompromisszumra képesebb Hadházy ment a dk.-hoz,és az mszp.-pm-hez?Már Vágó kiválasztása is provokativ volt,hiszen Gyurcsány ellenessége közismert.Ungár meg? Bocsáss meg ,de ez igy együtt megvalósitja a tárgyaló felek semmibe vételét indulásból.El kéne már szakadni attól a narrativától,amit a fidesz sulykolt belétek,hogy Gyurcsány a hibás mindenért.És a föld az éggel összeszakad,ha ő ismét ott van a magyar politkában./orbán szempontjából mindenképp/Ez van.És van minimum 500ezer támogatója. Mond, az lmp. ezeket az embereket is persona non grátának minősiti,mint a jobbik?Vagy még maradhatnak egy kicsit?
Béla333
Én meg úgy gondolom, hogy az lenne egy újabb rossz döntése a választóknak, ha azokat juttatnánk újra be a Parlamentbe, akik egymást 1994 óta kormányon váltogatva, egymást a Fidesszel soha el nem számoltatva, egymás disznóságait elsunnyogva züllesztették le az országot!
Aki ezekre a pártokra szavaz, az az eddigi közös lopkodásra, bűnpártolásra, a kéz-kezet mos világra szavaz! Nagy hiba lenne!
Béla333
@kereső: 12.14
Írásod tele van apró csúsztatással, mellébeszéléssel, de felesleges most mondtról-mondatra megcáfolni.
Legyen elég annyi: a DK már évek óta folytat háborút az LMP ellen, azóta, hogy az LMP hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentette Gyurcsányt.
Ezt képtelen feldolgozni, megemészteni a DK-s csapat.
Írtam már: folytathatjuk ezt a végtelenségig. Ti mocskoljátok az LMP-t, az LMP meg felhívja a figyelmet az elmúlt évtizedek mocskosságára!
Ha Szél Bernadettnek szerinted el kell viselni, hogy a DK-s csürhe büdös kurvázza és hazaárulózza, hogy ezért kiemelkedő mennyiségű like-ot osztogattok egymásnak, minél aljasabb, annál többet, akkor Gyurcsány és a csürhéje is viselje el ha a fejére olvassák az elmúlt évtizedekben tett és meg nem tett dolgait, összejátszását a Fidesszel!
kereső
Béla, igazad van, hogy aki bűnös volt, vagy aki most bűnözik az bűnhődjön.De egyet nem vesztek figyelmebe.Azért mert valakire a fidesz kijelentette ,hogy bűnös,azt azért még a biróságon,törvényes úton nem tudta bebizonyitani.És a választókat leváltani nem lehet,még akkor sem,ha bármilyen"tiszta"is a cél.Most, orbán áldásos tevékenysége következtében nem tudják a pártok /nem is lehet a pártpolitikai célokat érvényre juttatni.A választók most azt az igényt fogalmazzák meg,hogy orbán és vele a NER!!! bukjon el, tűnjön el a történelem süllyesztőjében.Mert bármennyit is korrumpáltak el az elődök, az az ország szabályos ,-és ami a lényeg!!!törvényekkel alátámasztottantörténik-kirablása,megspékelve a jogállam lebontásával,azzal,hogy a demokrácia kb. a horthy éra szintjén áll.A szegénységről,és az oktatás kicsinálásáról ne is essék már szó.Mert nem leépitették az oktatást,hanem szabályszerűen kicsinálták.

Amugy meg nem az a legény,aki adja,hanem aki állja!! És én Bernadett helyében már csak azért is beleálltam volna a koordinációba, a vonáékkal történt fiaskó után,meg pláne.
Azzal nyerhetett volna.Igy nem vagyok benne biztos.És hiába a jó törekvés-ami nem igazán tér el a dk.-éés Karácsony Gergely törekvéseitől,partnerek lehetnének ebben is./ugye figyelsz-és látod,nem mszp.-t irtam/.
kereső
@Béla333: erre csak annyit.Képzelődsz,vagy nem is tudom hol élsz.
kereső
Még annyit, te nem alapproblémával foglakozol,hanem csak nyalogatod a nem létező lmp-s sebeket. Bele kell ebbe állni Béla. Aki politikusnak megy azt ma Magyararországon tudnia kell.Sajnos ,hogy ez lett a közélet-ilyen,nivótlan, az ellenfelet ellenségként kezelő,bemocskoló ,semmibe vevő.Pc.kora !!Szeretnék majd egy olyan országot, ahol nem leszünk ennyire megosztottak, és ahol a pártok,bármennyire is más is politikai nézetük, mindezeket az ország érdekében hajlandóak ,na nem feladni, viszont hajlani arra ,hogy a másik sem az ország vesztét akarja, és szóba állni egymással.Mert mindaddig ,amig ez nem történik meg, addig nekünk lőttek.Addig az orbánok győznek.Ez csak egy pici apró lépés lenne a normalitás felé.
Béla333
@kereső: 12.48
Tudod mi az egyik alapprobléma?
Van ez a Manhatten nick nevű mocsok, aki a saját bevallása szerint a DK belső köreihez tartozik, napi kapcsolatban van Gyurcsánnyal.
Nos ő napi rendszerességgel hoz be ide olyan ismeretlen szerzőtől származó blogokat, amelyik az LMP-t pocskondiázza. Ehhez olyan kommenteket fűz első beíróként, az alap hangulatot megadva, hogy Szél Bernadett az ország szemete, meg kurvázza rendszeresen.
Kérdésem: ha én vagy bárki más Gyurcsányra olvassuk az elmúlt évtizedekben elkövetett dolgait, ki szokta Gyurcsányt buzinak vagy az ország szemetjének, hazaárulónak meg ilyeneknek nevezni?
Én nem, de a DK-s bennfentes (nyilván a pártja véleményét tükrözve) olyan aljas módon mocskolja Szél Bernadettet, amire nincsenek szavak.
Személyében mocskolja, nem a cselekedeteit kritizálja.
Ez a DK és a DK felső vezetése.
Akkor miért is ne nevezzem csürhének őket? Miért hagyjam ezt az aljasságot szó nélkül?
A DK-nak olyan aljas módszere van az ellenfelek lejáratására, mint amilyet a habonyművektől láthatunk. Ezekre nincs bocsánat!
kereső
@Béla333: Béla, lépj túl rajta! Nincs idő sértődni! Nem kell.És túlzásokba se essél.Én a dk vezetőitől nyilvánosan még sértéseket sem hallottam az lmp.irányába,sem Bernadettről Forditva ez már nem igaz.
Ha ezeken a pártok vezetői túl tudnak lépni,akkor mi miért nem?Inkább azon aggódj,hogy orbán ,és a NEr marad! Én leginkább ezen aggódom, nem azért mert nekem olyan sok veszitenivalóm lenne,mert szeretem a hazámat,ezért aggódok.És én a magam részéről mindent meg fogok tenni, egy sereg embert viszek-rábeszéléssel!-magammal szavazni, egy sem fog a fideszre voksolni.Az meg ,hogy kire fognak már nem az én dolgom.Egy a lényeg, mindegyik a fidesz ellen leadott szavazat lesz,és olyan amelyik nem fog elveszni.
Ennyit tudok tenni.
Béla333
Mit vagytok megsértődve, ha ti like-oljátok a DK-sok másokat hazaárulózó, büdös kurvázós, ország szemetje-zős beírásokat, minél aljasabb a beírt szöveg, annál több, rekord számú like-ot osztogatva egymásnak, gratulálva, hogy milyen jól megmondta az illető a tutit, nos ha ilyet lát az ember és ezt a nevén nevezi, hogy ez egy csőcselék, ez egy csürhe megnyilvánulása, nem egy nevében magát demokratának nevező párt aktivistáinak a véleménye kellene hogy legyen, akkor mit vagytok megsértődve?
Én is azt mondom, amit te: ne nyalogassad a sebeiteket, ha visszakaptok valamit abból, amit adtok!
Te is azt írtad, én is azt mondom: álljatok bele! Ha ez kell, ez lesz!
Béla333
@kereső: 13.12
Én lépjek túl a mocskosságon? Hát hogyan képzeled ezt?
Ha folyamatos, évek óta tart a sértegetés, akkor tegyek úgy, mintha meg sem történt volna?
Majd a pártvezetők úgy tesznek (ha akarnak) én nem vagyok pártvezető.
Pofonra pofon a válasz! És sohasem én kezdem!
Az igazság, az elmúlt évtizedek ország kifosztásának, lerablásának, történéseinek a felemlegetése nem ugyanaz, mint amikor egy női pártvezetőt lekurvázunk!
Ezt tényleg magyarázni kell egy DK-snak?
kereső
@Béla333: akkor nyalogasd tovább a sebeidet.És a haza fényre derül.
Béla333
@kereső: 13.27
Nem kell elkezdeni, akkor nincs mit befejezni!
kereső
@Béla333: melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? megbeszéljük?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.