A Fidelitas feljelentést tesz Janiczak Dávid, a Jobbik alelnöke, Ózd polgármestere ellen a korábban nyilvánosságra került, egy női beosztottját nemi erőszakkal fenyegető hangfelvétel alapján.

A Fidelitas feljelenti a Jobbik alelnökét

Fotó: Jobbik.hu

Párkányi Eszter, a Fidesz ifjúsági szervezetének szóvivője vasárnap, Budapesten újságíróknak nem kívánta idézni a polgármester trágár szavait, de kijelentette, azok megvalósítják a zaklatás büntetőjogi tényállását.

"Láthatjuk, hogy Juhász Péter is belebukott a nőverésbe" – mondta, hozzátéve, senki sem bántalmazhat és gyalázhat meg nőket Magyarországon büntetőjogi és egyéb következmények nélkül.

A Fidelitas szóvivője szerint Janiczak Dávid érdemtelenné vált a közéletben való részvételre, ezért távoznia kell és szégyellnie kell magát amiatt a hangnem miatt, amit megenged magának. Párkányi Eszter megjegyezte, kíváncsi, hogy Dúró Dórát nem zavarja-e, egy párttársa hogyan beszél a nőkről.

Kiemelte, felháborító, hogy Ózd polgármestere lemondás helyett azzal védekezik, illegálisan készültek a felvételek.

Párkányi Eszter szerint amennyiben Janiczak Dávid nem távozik a közéletből, akkor Vona Gábornak, a Jobbik elnökének ki kell zárnia őt soraikból. "Ha nem teszi meg, akkor úgy gondoljuk, hogy egyetért vele" – mondta, hozzátéve, Vona Gábor szombat esti fórumán "bevédte a nőgyalázó politikust", amikor azt mondta, ez előfordul az emberrel, bár nem illik.

(MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
A vak komondort is fel kellene már jelenteni,,,gyökér csicskák.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
desiro
és mi van a vak komondorral, nyugdíjasokat zebrán rugdosó takony árpival???
RonaGyuri
ha sikerül elzavarni Orbánékat ezekre a kis férgekre külön oda kell figyelni, mert olyanok mint az MSZMP-kegyenc fiatal Orbánék voltak: GÁTLÁSTALAN TÖRTETŐK! =))
Pálinkafőző Rézüst
Kicsit zavaros elméjűek ezek a jövő reménységei...
nezelodo
Gyerekek, nem lenne baj ha valaki felvilágosítana benneteket a 2002 április hónap "nőügyeiről"! Jobban jártok, ha nem keveritek a kakit, hamar úgy járhattok mint a narancsos busztársaság!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.