A Republikon Intézet felmérése szerint a kormánypárti szavazók 51 százaléka is inkább az egészségügyben látná viszont a stadionokra költött pénzeket.

A 24.hu megbízásából készített felmérést a Republikon Intézet, a kérdések az egészségügy helyzetére vonatkoztak. Mint kiderült, tíz emberből négyen minden gyógyszert ingyen adnának, és a túlnyomó többség a kórházakra költene a stadionok helyett. 

A Fidesz-szavazók több mint fele is inkább kórházakra költene, mint stadionokra

Fotó: pixabay.com CCO

A felmérés arra is kitért, hogy mely kormányokat tartják felelősnek az egészségügy helyzetéért. A válaszadók 28 százaléka az Orbán-kormányt jelölte meg, míg 23 százalék inkább a 2010 előtti kormányokat okolta – 41 százalék viszont vagy semlegesek voltak a kérdésben, vagy pedig megosztottan "szavaztak" az ügyben, hogy felerészben okolhatók a helyzetért a 2010 előtti és utáni kormányok. 

A kutatásban arra is rákérdeztek, hogy több pénzt kell-e bevonni az egészségügybe, és hogy kell-e magántőke ebbe a bevonásba. A válaszadók 70 százaléka úgy látja, hogy állami pénzt kell a területre pumpálni, ők nem érezték úgy, hogy a problémák megoldására magántőke is kellene.

A Republikon a megkérdezettek alapján azt írja, a teljes népesség 62 százaléka gondolja úgy, hogy stadionok helyett az egészségügyre kellene költenie a kormánynak, és csak 15 százalék áll azon az állásponton, hogy a két területet nem kellene összemosni és egymáshoz viszonyítani.

Rákérdeztek a gyógyszertámogatásra is, itt 41 százalék gondolta úgy, hogy minden gyógyszernek ingyenesnek kellene lennie, míg 15 százalék azt válaszolta, hogy az életmentő szereken kívül ne legyenek támogatott gyógyszerek.

A Fidesz-szavazók több mint fele szerint sem stadionokra kellene költeni

A felmérésben vizsgálták a pártpreferenciákat is, ezek alapján a kormánypárti és ellenzéki szavazók nagyjából egyféleképp gondolkodnak az egészségügyről. Nagy eltérés csak annál a kérdésnél volt, ahol a kormányok felelősségét firtatták: a Fidesz-szavazók 42 százaléka a 2010 előtti kormányokat okolta, míg 13 százalékuk a 2010 utániakat. A baloldali, illetve Jobbik-szavazóknál az arány fordított volt. 

A Fidesz-szavazók 51 százaléka is azon a véleményen volt, hogy stadionok helyett az egészségügybe kellene a pénz, és 64 százalékuk gondolta úgy, hogy az államnak többet kellene költeni az egészéségügyre. 

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
@1magyar: Csak gondoljunk bele hány olyan stadion épült aminek a fenntartása is milliókat visz el és nincs is kihasználva.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
A fidesz szavazók inkább rettegnek a világ másik felén lévő migránsoktól, mint ettől a drámától. Ez őket nem érinti, nem érdekli.
RonaGyuri
az igazi megvilágosodásuk akkor kezdődik, ha belátják: sok pénzt kell a grázi kórház számláira költeni! =))
JAJMÁR
A fidesz szavazók srm egyformàk, attòl nem lettek ugyanolyanok, hogy egybegyúrtàk a jobboldalt. Csak nincs alternatíva annak, akinek a jobbik nem az.
Ugyanúgy bajban vannak, mint a baloldalon.

Recseg, ropog, dūledezik az egėsz NER!
1bitang
@JAJMÁR: Csak nehogy összedőljön mindenkit maga alá temetve. Elég lenne a MAI TARTALMÁT kiirtani, elpusztítani. Az "emúttnyócév" gazdasági, társadalmi, erkölcsi pusztításait csak nagyon erős összefogással, egyetértéssel lehet(ne) kijavítani. Ahhoz több időre lesz/lenne szükség, mint ami alatt elkövették. És sok pénzre, az elrabolt milliárdokra nem nagyon (nem sokra) lehet számítani.
JAJMÁR
@1bitang: Pedig összedől mindenkėppen, ės lesz aki a romok alatt marad.
Mi ėrtelme lenne megtartani? Egy teljesen màs rendszer kell. A pėnz, ha màr jól ės jó helyre "forog", előjön. Eldugva nincs haszna :)
Csak figyelni kell, hogy "ki mint vet, úgy arat"e?
Borsodi
Nem értem mért kell a fidesz szavazóknak úgy viselkedni mint a lovaknak akiknek szem ellenzőt raknak fel nehogy lásson oldalra.Be kell látni ez a kormány nem jó.Másikra kell szavazni nem nehéz mert ettől és a kdmp től bármelyik jobb.Én azt mondom szavazzunk a jobbikra egy próbát megér.Ha nem tartják be az igéretüket el kell zavarni őket is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél