Hétfő délelőtt átadták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház 125 millió forintból felújított sürgősségi betegellátó osztályát. A párt úgy tudta, az eseményen ott lesz Orbán Viktor és Németh Szilárd is, de az MTI beszámolójából most úgy tűnik, csak utóbbi volt jelen.

Németh Szilárd már kórházátadás közben is bevándorlózik

Ralovich Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főigazgatója (b2), Cserháti Péter kórházfejlesztésekért felelős miniszteri biztos (j), valamint Németh Szilárd (b) és Kucsák László (b3) a Fidesz országgyűlési képviselői és képviselőjelöltjei a kórház 125 millió forintból felújított sürgősségi betegellátó osztályának avatásán 2018. március 26-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője és képviselőjelöltje a sajtótájékoztatón a 2010 előtti állapotokat elemezte. Elmondta azt is, a magyar gazdaság jó teljesítménye lehetővé tette, hogy a kormány elindítsa az Egészséges Budapest Programot, amely az elkövetkező években 700 milliárd forintot biztosít az egészségügyi intézményfejlesztésekre. Aztán hozzátette: 

ezt a pénzt azonban ki lehet dobni az ablakon, ha másra, például bevándorlókra kellene fordítania az országnak. Súlyos kérdésről van szó, és az ország következő néhány tíz évében vagy az egészségügyre és oktatásra lesz forrás, vagy másra

(via 24.hu)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
8 évig basztatok mind a kettőre...mind az EÜ mind az oktatás le eltt szarva magasról...most meg fenyegetőztök, hogy ha nem rátok szavaznak nem jut rá pénz???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Reszketnek, hogy MI LESZ VELÜK húsos fazék nélkül, csontot szopogatva!
quadrocopter
Wazze, az van, hogy egy vidéki IV osztályú labdakergető gyülekezet öltözői wc-jének átadására is odacsődülnek a herék, legakább 5-8 darab, uténa potya kaja, potya pia! Nincs más dolguk!
advocat
Remélem a tartókat előbb még fertőtlenítik!
evacica
Szilárd a hülyeség ellen nincs orvosság, maximum te is mehetsz Gratzba kezelésre!
nihil
Tolonganak a bumburnyákok a szalagátvágó versenyen.
Szinte fellökik egymást.
Régen egy ember elég volt egy szalag átvágásához.
Most minimum négyen kellenek hozzá.
Mindenki hozzon magával még egy embert a szalagátvágáshoz.

De szegény kis szalagra senki nem gondol.
Kifeszítették durván, és neki esik négy disznózabáló disznó.
Tépik, húzzák, vonják, szakítják, fröcsög rá a nyáluk, hullik rá az izzadságuk, ahogy küzdenek négyen egy szalaggal...

De a legmegdöbbentőbb, hogy kicsit sem szégyellik magukat, miközben átadnak egy nyilvános WC-t ami még nincs kész, de egy piszoár már majdnem használható benne.
Nem baj, majd négy év múlva, amikor ténylegesen elkészül, újra átadják, de akkor már nyolcan, mert ezek osztódással szaporodnak.

www.youtube.com/watch?v=SqvLUUkMQSk
nihil
Sőt, ezek még büszkék is rá, hogy átvághattak egy szalagot átadás közben.
Ez amúgy RÉGI KOMMUNISTA reflex, de annyira hülyék ezek a mai elvtársak, hogy nem esik le nekik a tantusz.

Én kérek elnézést helyettük, mert ezek úgy sem fognak tudni maguktól... magukért !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.