A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte a Telenor Magyarország Zrt. (Telenor) összehasonlító reklámját, ezért 78 millió forintos bírságot szabott ki a vállalatra – közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.

Brutális, 78 millió forintos büntetést kapott a Telenor

Fotó: MTI/EPA/Mauritz Antin

A hivatal megállapítása szerint a Telenor percenként 9 forintos csomagjának népszerűsítésekor a tárgyilagosságot mellőzve hasonlította össze rádióreklámjában és dinamikus bannerén (reklámcsík) saját, előfizetéshez kötött opciójának és a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. (Vodafone) önállóan elérhető, 19 forintos percdíjat tartalmazó Tuti elnevezésű tarifacsomagjának árát 2016 októberétől 2017 februárjáig.

A GVH kiemelte, hogy a két ajánlat – a csomagok jellemzőinek különbségeire figyelemmel – kizárólag a percdíjat kiemelve nem vethető össze objektíven a reklámokban látható vagy hallható módon, mivel a Telenor ajánlatának percdíja ugyanis – időben, felhasználásában, előfeltételeiben, valamint tartalmában is – korlátozott volt a versenytárs termékéhez képest.

A hivatal szerint nem lehet tárgyilagos egy összehasonlítás, amelyben az egyik (perc)díj önmagában, korlátozás és feltételek nélkül érhető el (mivel tarifacsomagról van szó), a másik (perc)díj viszont korlátozott és előfeltételektől függ (mivel perccsomagról van szó). Az ilyen, eltérő felhasználói helyzetekre vetített és szubjektív összehasonlítás miatt a GVH úgy ítélte meg, hogy a fogyasztó nem kap reális képet a két ajánlat közti különbségről és egy esetleges árelőnyről.

Kitértek arra is, hogy a GVH a bírság alapösszegét mintegy 50 százalékkal növelte, mivel a Telenor ellen az elmúlt 10 évben több, elmarasztaló döntés is született kismértékben hasonló magatartások miatt.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisGenyo2
Le kell tolni kicsit az árát, hogy pénztáros lőrinc olcsóbban tudja megvenni.
nezelodo
Nem kell elsiratni őket, mi felhasználók dobtuk össze nekik a félrevezetésünkre szánt pénzt. Tisztára úgy, mint a kormányunknak, a hasonló célra.
KisGenyo2
Le kell tolni kicsit az árát, hogy pénztáros lőrinc olcsóbban tudja megvenni.
szaboria1
@KisGenyo2: Na most a lényegre tapintottál a csehek már megvették és Lörincke már ott nyüzsög.
nezelodo
Ezt csinálták egykor a Szegedi Paprika RT-vel is. Az utóéletével persze senki nem foglalkozik a történetnek, először tönkretették az üzleti hírnevét a cégnek olyan vádakkal ami évek múlva bebizonyosodott, hogy igaztalan, aztán simán megvehette sz-ért-h-ért egy kis csókos KFT
szép új világ
Utoljára büntették meg. Mangalicaszerelő megveszi és ettől kezdve nem lesz probléma ha hazudnak. A Telenor új neve majd a TeleNER lesz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.