Az Európai Tanács ülésén elhangzottak alapján Magyarország kiutasít egy orosz diplomatát, aki hírszerző tevékenységet is végez – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára hétfőn közleményben az MTI-vel.

Magyarország kiutasít egy orosz diplomatát
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Donald Tusk, az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke múlt pénteken, az uniós tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozója után közölte, hogy

napokon belül több tagország is további intézkedéseket fogadhat el Oroszországgal szemben Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és lánya angliai megmérgezése miatt.

Hétfőn az Európai Unió több tagállama és Ukrajna is orosz diplomaták kiutasítását jelentette be válaszul Szergej Szkripal és lánya megmérgezésére és a Nagy-Britanniával való szolidaritása jeleként. Az Egyesült Államok 60, Kanada 4 orosz diplomatát utasít ki.

Az MTI értesülése szerint az EU-csúcson elhangzottakon túl a kiutasítás összefüggésben lehet Kovács Béla volt jobbikos európai parlament képviselő ügyével is.

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly decemberben vádat emelt Kovács Béla ellen állam elleni és költségvetést károsító, továbbá közbizalom elleni bűncselekmény miatt. Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője közleményében akkor azt írta:

a politikust az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással, három rendbeli folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásával vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.

Kovács Béla és három vádlott-társa szabadlábon védekezik.

A főügyész felidézte: az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntette miatt. A feljelentés alapján indult nyomozásban a legfőbb ügyész 2014. május 12-én indítványozta, hogy az Európai Parlament függessze fel Kovács Béla mentelmi jogát. A képviselő mentelmi jogát végül közel másfél év elteltével, 2015. október 14-én függesztették fel. Ez után történhetett meg a megalapozott gyanú közlése, amelynek lényege szerint a képviselő a kémtevékenységet egy idegen állam érdekében, a titkosszolgálat részére folytatta.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
Hűha. Putyin felmondja a Paks II-t? Vagy megszállnak? Hát? Kínos. És nem nekem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
volvós
Putyin azonnal írt egy táviratot :
- A kitiltást tudomásul vettük STOP
- Hétfőtől földgáz STOP
- Keddtől kőolaj STOP
-Viktorka STOP
Üdv Putyin
cikicakk55
Jól van Orbán. Majd csak eléri,hogy két szék közül a pad alá esik. Putyin nem tolerálja,ha az embereit csak úgy kitiltják. Brüsszel ellen Orbán már annyi hazugságot akart elhitetni a Magyar emberekkel,hogy nem védik meg Putyin bosszújától. A kettős mérce itt nem jött be. Most reszkethet Orbán,ne hogy Ő is véletlen mérgezés áldozatává válna. Igaz,ezzel megoldódna egy csomó gond,de addig nem kéne elpatkolnia,ameddig vissza nem tölti a kiszipkázott sok ezer milliárdot a közpénzbe. Egyenlőre élve többet ér.
papa.49
Hogyhogy nem a szopottszar jelentette be ???
Talán fél hogy nem mehet többé Moszkvába a ,,Kék Osztriga,, bárba ???
namihami
Még egy kis kekeckedés orosz-részről és mehetünk a Don kanyarhoz, védeni a Kárpátok szent bérceit. Ez már egyszer bejött...
fekete
Mirol is van? HOL VAN A BIZONYITE"K?Ezentul,majd az EU tagok jobban ra lesznek szorulva a Kapitalista
tolvajokra.Mert agyonvagjak az oroszokkal valo bar milyen egyutt mukodest. Tudja'k ezek a zagyvelegek,hogy miert csinaljak !E mlekszem ra' mikor ilyen Donald Tuskokk a Korvin elott
lepedoket arultak,es el vitek a zsaruk oket,Es most ilyen sepredekek ulnek Brusszelben.
Valenza is ko'po"t a nyugatnak,Fo la'zito volt.Es ma ma'r egy nulla a kobon.De ezek is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.