A Kósa Lajost megigéző „csengeri háztartásbeli” nő ügyvédje, Helmeczy László azt állítja, van egy olyan, eddig nem ismert okirat, amely minden eddiginél érzékenyebben érintheti a politikust.

Hétfőn este volt az ATV vendége Helmeczy László ügyvéd, aki az 1300 milliárd forintot „öröklő” Sz. Gáborné ügyvédje, egyben a DK nyíregyházi képviselője. A műsorban arról beszélt, hogy látott egy olyan dokumentumot, ami arról szólt, hogy Kósa Lajos is előnyben részesült volna – írja a 24.hu-

A csengeri örökösnő ügyvédje: van nála egy Kósa Lajosra nézve érdekes dokumentum

A műsor után a hvg.hu kereste meg a férfit, aki elmondta, hogy egy ajándékozási szerződésről van szó, amin ügyvédi ellenjegyzés van. Azaz ez nem közokirat, de bizonyító erejű magánokirat.

Az ügyvéd a dokumentumot nem mutatta meg az adásban, de azt állította, hogy nála van, a Kósa Lajos édesanyjának nevére kiállított közjegyző előtt hitelesített 800 milliós ajándékozási szerződéssel együtt.

A Helmeczy szerint Kósa Lajos és Sz. Gáborné aláírása is szerepel a papíron, az előny pedig nem pénzt, hanem valami „egyebet” jelent. Hogy mit arról nem akart beszélni, ahogy annak értékét sem árulta el, sőt még a nagyságrendjét sem. Arra hivatkozott, hogy azt nem tudja megsaccolni.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
@Pálinkás Pál: Nem fogja bealdozni, mert kupak meg kitalal. Ha vegkepp menthetetlen lesz akkor kupka eltunik a sullysztoben, vagy jon a nyugdijas mercis. :)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
@Pálinkás Pál: Nem fogja bealdozni, mert kupak meg kitalal. Ha vegkepp menthetetlen lesz akkor kupka eltunik a sullysztoben, vagy jon a nyugdijas mercis. :)
Borsodi
Majd eltüntetik a papírt vagy lefizetik az ügyvédet,ha neméri baleset.Jó lesz ha bebiztosítja magát a papírok másolatát elküldeném Brüsszelbe és az RTL- nek.
babp1982
Fuss Lala fuss ,és ne tegyél létrát az autó tetejére!
kisrigó
@babp1982: Elég lesz egy "kútágas" is, vagy legyünk korszerűbbek, egy eternit cső is! Sajnos ez a sok tolvajlás csak a jéghegy csúcsa, amit úgy cáfolnak, hogy hazugság, kampányszél! Különben sincs, mert én mondom!
Desischado
Vagy jön a létra, vagy eltüntetik az összes bizonyítékot, bár bőszen reménykedem, hogy nem lesz már rá idejük.
terlasz
Nagy svihák az öreg, nem tudni mit kavar. A háziasszony nyakig benne van a trutyiban, a fideszmaffia eszközként használta. Az ügy kirobbanásakor mondtam, hogy halaszthatatlan külföldi teendői akadnak. Svájcból üzeni, hogy 3 hónap múlva már tényleg lesz örökség. Vagy, ha mégse, akkor a választások után már senkit nem érdekel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.