A brit hírügynökség számításai szerint a miniszterelnök környezete potom nyolcmilliárd dollárnak (1975 milliárd forintnak) megfelelő összeghez juthatott hozzá EU-s pályázati pénzekből 2010 óta. Riportja a részletekbe menően beszámol arról, hogy Keszthelyen hogyan lett új tulajdonosa a hét legelőkelőbb vízparti épületnek, amelyből három most Orbán Viktor barátjáé és egykori iskolatársáé, Mészáros Lőrinc milliárdos felcsúti polgármesteré, három pedig a miniszterelnök vejéé, Tiborcz Istváné, emlékeztet az Elios-ügyben indult OLAF-vizsgálatra – az Európai Csalás elleni Hivatal szerint Magyarországnak a 2012 és 2015 között kapott támogatás 4 százalékát vissza kellene fizetnie – és a kormánypárt egyik fő ideológusának számító Lánczi András 2015-ös interjújára is, amely szerinat amit Magyarországon korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája.

Forrás: 168ora.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Azert ehhez mar kellett egy kis szervezes, nem? Gondolom en, hogy ez a Soros Gyuri muve??? (A', dehogy Soros terv nem letezik, a kisoregnek kisebb gondja is nagyobb annal, hogy ilyet megszervezzen...:o)))

De azert tokbuliiiii...:o))))
nezelodo
@karma1: Tudod a Trogyi megmondta, a sas nem kapkod legyek után. Lehet, hogy a Soros sem.
Csizmás Kond
...juthatott hozzá vagy hozzájutott ?...amúgy az az egész egy újságot reklámozó szalagcím akármi fényreklámja...nagyügy...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.