A Fidelitas online kampányt indított Janiczak Dávid, a Jobbik alelnökének lemondatásáért – közölte Párkányi Eszter, a szervezet szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Mint felidézte, a napokban kiderült, hogy a jobbikos politikus botrányos stílusban beszélt nőkről, egyik beosztottját pedig erőszakos közösüléssel fenyegette meg.

Ez minden mérce szerint elfogadhatatlan – jelentette ki a szóvivő, aki bírálta, hogy Vona Gábor pártelnök többszöri felszólításra sem mondatta le az alelnököt.

Párkányi Eszter elmondta:

a nyomásgyakorlás érdekében intenzív online kampányba kezdenek, ennek első állomása – egy félperces videó – már elérhető a Fidelitas Facebook-oldalán.

Ezt további akciók fogják követni egészen addig, amíg Vona Gábor el nem távolítja a közéletből és a Jobbikból Janiczak Dávidot – fejtette ki.

A rövid videón egyebek mellett az látható, hogy Vona Gábor az esetet kommentálva azt mondta: szerinte ez bárkivel megeshet. A Fidelitas ezt botrányosnak minősítve azt kéri az emberektől, emlékezzenek erre, amikor április 8-án szavaznak.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus1
isten, haza, család... a fidelitas miért nem imádkozik, hímez nemzeti lobogót és dug, gyereket szül inkább, mint karaktergyilkol?
balos
Miért nem szavazta meg a maffia a nők elleni erőszakról a törvényt?Azért amiért nem hozzák nyílvánosságra az ügynők listát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.