Közvélemény-kutatók szerint stabil, erős többséget szerezhet a Fidesz-KDNP az április 8-ai választáson. Az összesített adatok szerint a Fidesz-KDNP országos pártlistájára a választópolgárok 51 százalék szavazna, a Jobbikéra 17, az MSZP-Párbeszédére 14, a DK-éra 8, az LMP-ére pedig 7 százalék, ha most vasárnap lenne az országgyűlési választás.

A Nézőpont Intézet Választás előtt: mit mérnek a közvélemény-kutatók? címmel rendezett konferenciát kedden Budapesten azzal a céllal, hogy az országgyűlési választást megelőzően átfogó képet adjanak a közvélemény-kutatások által várt eredményekről.

A rendezvényen a Nézőpont Intézet, a Publicus Intézet, a Republikon Intézet, az Iránytű Intézet, a ZRI-Závecz Research, a Tárki, a Századvég és az IDEA adatait ismertették szűk két héttel a voksolás előtt. Az adatok ezen cégek kutatásainak átlagát mutatják.

A kutatók egyetértettek abban, hogy

a baloldali tábor összességében nagyobb, mint a Jobbik-tábor.

Közölték azt is, várakozásuk szerint

a részvétel a négy évvel ezelőttinél valamennyivel magasabb lehet.

Forrás: MTI

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Grafix69
@durbincs: Durbincs menny már te is a sunyi picsába az elmebeteg írásaiddal együtt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
peterkelemen
Most már ideje lenne Smicsika atombombája.
lampa laz
Bassza meg, még mindig nem ér el az ellenzék és az emberek agyáig ami itt folyik, ha így van, tényleg qva ország vagyunk.
Grafix69
@durbincs: Durbincs menny már te is a sunyi picsába az elmebeteg írásaiddal együtt.
human
Ahogy most állnak a dolgok persze én is arra tippelnék, hogy a fidesz marad. No azért nem 51%-al az biztos. Már 2014-ben is kevesebben szavaztak rájuk, mint 2010-ben. 2/3 nem hiszem, hogy meglenne nekik.
Ugyanakkor még hiszek benne hogy el lehet őket zavarni. Ellenzékünk részéről ehhez persze egy kis csodának is kell történnie, de ez a csoda megtörtént Hódmezővásárhelyen is. Ott is csak bizakodtam, de igazából nem hittem hogy Lázár nagyurat le lehet taszítani a trónjáról.
Macskaszem
A fidesz házi közvélemény gyártója összesítette a saját agymenéseit. Ne dőljünk már be nekik.
Clavigo
@Shikari: Kénytelen leszel nekiállni dolgozni,,,román,,,mert az ország kiürül,,ha a Zsírmore marad.Szar lesz neked buziqrva...Mehetsz vissza strichelni,,rottyantó.
Grafix69
Van egy olyan érzésem , hogy veszteni fog Orbán , és tragikus lesz a hatalom átvétel. Nem engedi demokratikus úton átadni a kormányt senkinek . Hatalmas tüntetések lesznek , annyira be vannak fosva , hogy semmi nem lesz drága nekik , és az a szomorú ,hogy senki sem lesz drága. Olyan mértékű törvénytelenséget követtek el , amik börtön büntetés terhével fenyegetik az egész bagázst . Képes akár polgárháborút is kirobbantani , ha csalással nem tud befolyásolni semmit . Remélem lesz amiben tévedek , de megbukik a rendszer az a teljes meggyőződésem .
namihami
És ehhez az esetleges többséghez olyan bocskoros ""magyarok"" fogják az alapot adni, akik csak a mi nyakunkon élősködnek. Dolgozni, adózni, ÁFA-zni büdös a határontúli ""igazmagyarjainknak"", de a markukat tartani és sz@rig nyalni a Vezérnek a baksisért, az nem szégyen.
És komoly az esély, hogy be is jön az Ő Felkent Több, Mint Istenüknek. Mi pedig fizetjük a nyalásukkal szerzett erdély-tápot.
Tökéletesen igaza van a Gyurcsánynak. Ezt a sok éhenkórász potyalesőt, ha sikerülne, egyetlen jólirányzott mozdulattal kéne a románok fennhatósága alá visszazavarni és követelőzzenek azoktól. Hiszen oda is tartoznak. Pillanatokon belül úgy megfingatnák őket, hogy a se..ük úgy szólna, mint a havasi kürt.
És máris több maradna itthon, nekünk, akik megdolgoztunk érte.
justhpeter
ha ennyi disznóság, lopás, hazudozás után nyer a fideSS-kdnp, akkor az ellenzéki pártok másnap nyugodtan feloszlathatják magukat. Ugyanis ahhoz, hogy az itt maradó nyugdíjasokat, rokkantakat és közmunkásokat elkormányozzák nincs szükség ennyi "politikusra". Mert a fiatal, gyerekes családok tömegesen fognak külföldre húzni, ami marad a bevételektől azt továbbra is el fogják lopni, vagyis az élet reménytelenné válik.
namihami
@justhpeter: És mégcsak nem is magukat kell feloszlatni. A Vezér tesz róla, hogy a parlamenti többsége által meghozott és a Pintér-Polt-Szájernéni trió által végrehajtott törvények automatikusan megszüntessék a még megszólalni csak képes belső ellenzéket is.
""Körötte csend, s amerre ment, a néma tartomány.""
nezelodo
Emlékszem, 2002 áprilisában is dörzsölte Orbán a tenyerét, a közvélemény kutatások láttán, nagyon viszketett neki. Aztán az eredményt pedig megvitatták otthon a zasszonnyal...
Clavigo
@nezelodo: Emlékszem... Akkor jött megint divatba a három n/m-es női napszemüveg,,,"" konzervatív kerettel "...
nezelodo
@Clavigo: Látod, az 51 %, és a kommetelők töredéke is azt reméli, hogy továbbra is a bosszú kormányozza az országot, ahogy az elmúlt nyolc évben is, az azt megelőző mellőzöttség miatt. Mit ne mondjak, ezeknek meg kellett volna hagyni Rákosit, sokuknak a rá szavazók közül pedig a Kárpátok másik géniuszát. Csak azt nem értem miért nem odaát választanak maguknak egy újat, miért nekünk dumálnak bele az életünkbe, és a segítségükkel ide betonoznak be egy hasonlót?
tudode
Ha az UTCA, a JÁRMŰVEKRE várók hangja érvényesül, örüljön O1G, ha BETEHETI a lábát az Ország Házába ezzel a... NÉPFELSÉGET semmibe vevő múlttal!
.
Az más, hogy ki tudja HÁNY voksot vásárol meg a KÖZ PÉNZÉBŐL!
justhpeter
@Shikari: Én is ebben bízom, igaz az ellenkező előjellel.
advocat
A választáson a 2 millió agyhalott dönt. A többi csak a "demokrácia" végett kell.
quadrocopter
@durbincs: Látod barom, piti trükkel etetnek meg téged, mert buta vagy! Lesül rólad a primcsiség!
Bruhahahahah...hihihihi..

Gatyaturkesz volt már?
Szádba is jutott?
Szőrszálakkal, csicska?
Matyar még nem menni stupid?
Ha megsimizik buta fejed, akkor elköpöd magad, csicska?

Nézőpont? Bruhahahahaha...hihihihihi...witczess csávókák, jó pízért!
Azért hazudoznak percenként, mert annyira biztosak Geciék az eredményben, mi? Bruhahahaha...hihihihi...
Borsodi
Elképzelhető itthoni hülyék többségben szavaznak maguk ellen a .fideszre,jönnek is hoznak is,csalnak is.Abban bízhatunk,hogy valami még kiderül amit nem lehet kimagyarázni.
cikicakk55
Azért engem valamiért megnyugtat a híroldalakon többségében Fidesz ellenes megszólalások. Hódmezővásárhelyen lakom és már a polgármester választások előtti városban hallható 2-3 ember csoportok beszélgetése is arra utalt,hogy ebben a legfideszesebb városban most még akár csoda is történhet. Még a választás napján is kétkedtem erősen,pedig 24 éve nem volt ekkora mozgás a városban. Az emberek arcán nem a fásultság és az unalom látszott. Este 10 kor kimentem az udvarra és olyan hangzavar volt mint eddig soha.Öröm sikítozások, trombitálás, tasolás,skandáltak is valamit,de nem értettem. Légvonalban kb 100 m a belváros,de Márki-Zay nem kapott egy belvárosi nagyobb helyiséget,így egy város belsejétől messzebb lévő söröző fogadta be őket. Most ugyan ezt az izgatott mozgolódást lehet érezni. Ha még egyszer valaki birkának meri nevezni a népet,le fogom venni magamról a leányzárdás jól neveltségem és tisztán Magyarosan fogom elmagyarázni kik a birkák. K. Anyázni,köcsögözni én is tudok,de ezt a tulajdonságomat csak a családom ismeri. Itt a propin még nem volt szükség a durvább,vadabb cikicakkot bemutatni,mert ez az egy weboldal ahol a Fidesz és az ellenzék is kultúráltan tud érvelni,miért van más véleménye. Még Shikari is csak akjor durvul be ha reagál. Ebből biztos értitek is,hogy nem a propin birkázzák a népet. Ahol ezt teszik,ott már kaptak ízelítőt egy 62 éves asszony mocskosabb reagálására. Főleg ha az anyámat emlegetik.
Aki Én
@Shikari: Inkább azt kellene már megérteni a népnek, hogy a fidesz mit tesz. Szerintem te is pontosan tudod, csak hazaáruló bűntárs vagy.
cikicakk55
Még annyit hozzá fűznék,hogy jó lenne ha most az ellenzék segítene a népnek. Mi évek óta segítjük őket,de nem tudhatjuk hány Román,Ukrán, Szerb, Cigányt vett meg Orbán. Nem a 2/3 - tól akarjuk a Fideszt eltakarítani,hanem a kormány vezetésének beleszólásától is. Ha csak annyi választja el őket a kormányalakítástól,hogy egy 5%- os párt is elég nekik a koalícióhoz,a kormányon maradáson,egész biztos a most Orbánt G- ző bár melyik ellenzéki párt boldogan bújik a csuti valagába. Tehát a nép, a gyermekeink, az unokáink érdekében kérünk benneteket,erre az egy napra fogjatok össze. Majd ha már a duktátornak és a holdudvarnak kuss lesz,akkor még mindig eldönthetitek,hogy hány párt áll össze kormányt alakítani. Tartsátok be amit mind külön is megígértetek. Legyen elszámoltatás,Polt legyen Orbánhoz láncolva az első aki eltűntettek,és állítsátok vissza az alkotmányt és a törvénykönyvet. Ha becsaptok bennünket ti sem vagytok különbek.
Aki Én
@Shikari: A nép talán már érti, a szekta nem érti :)
HA komolyan gondoljátok amiket ide fostok, akkor ti vagytok a világ szégyene.
Mondtam már. Fel ne fogd mit teszel, mert azonnal végzel magaddal.
kissé felnőttem
@cikicakk55: a szarság az az egészben, hogy az igéreteik bármelyiké is 24 órára szólnak , utánna már felejtenek a bársonyszéknek ez a mellékhatása.
Aki Én
@Shikari: Szomorú, hogy ugyanakkor nem nagyon érdekel, hogy éppen szétlopják a hazádat.
cikicakk55
Ez az,hogy pont a népnek a legnagyobb lutri az egédz szavazás. Amit tudun biztosa,az az,hogy a Fidedznek a megvásàroltakkal együtt,2,2- 2,4 millió biztos szavazója van. Ahhoz,hogy ne tudjon kormányt alakítani úg,hogy nekik 2/3 a koalíciós partnernek 1/3 Ez azt jelentené,hogy ugyan úgy egy párt lenne,mint edfig volt. Tegyük fel,hogy olyan meglepetés éri az országot,mint Hódmezővásárhelyet érte,miszerint több mint 2x annyian mentek el választani mint bár mikor eddig. Egy 35.000 fős városban több mint 22.000 ember ment el. Eddig a maximum 11.000 körül volt. Még is itt sem nyertünk volna,ha az itteni Jobbik, MSZP, DK, Momentum is indít Polgármester jelöltet. A Város abban egyetért,hogy soha többé Fidesz. Egyetlen másik induló volt,egy Független, Márky -Zay Péter. A város lakóit ismerve,a Fidesz ellenesség nagyon erős a városban,ugyan is a Fidesz jelöltjét ismertük több mint 20 éve. Márky - Zay péter 2 hónapja bukkant fel úgy,hogy semmit nem tudtunk róla. Ez a város nagyon gyanakodó. Senki nem hitte volna,hogy egy 2 honapja felbukkant ember fog nyerni. Nem akaron Márjit bántani,de azért nyert,mert a Fideszt kiismerték a főleg kisnyugdíjasok és közmunkások élnek. A városban nincs egy nagyobb cég sem Tehát Ellenzék. Ha igaz amit ígértek,ha tényleg a nép nektek a legfontosabb akkor lépjetek vissza a legtobb emver által támogatott pártra. Csak így van esély arra,hogy ne tudjon Orbán koalícióra lépni egyik párttal sem. Csak eszköz lennétek a kezükben. Zsarolnának benneteket,hogy arra szavazzatok ami az ő érdekük. Inkább legyen 3 kormánypárt,mint a Fidesz
cikicakk55
Elnézést kérek mindenkitől a túl sok hibáért amik az írásomban előfordultak. Sajnos minden héten van 1- 1,5 nap mikor ágyba kényszerülök. Asztali számítógépem van,ami nem tudok úgy mint egy laptopot ágyba vinni magammal. Így csak a telefonomról tudok írni. Sajnos az érintőképes telefonokon az írás számomra nagyon nehéz. A billentyűhöz vagyok sokva. Ilyenkor azonban még arra sem vagyok képes,hogy pár percet a gépnél üljek . Már soksor megfogadtam,hogy csak olvasok,de nem írok,azonban soksor képtelen vagyok kibírni,hogy ne válasoljak. Mindenkinek további szép estét,majd nyugodt jó éjszakát kívánok. Cikicakk!
Grafix69
@cikicakk55: Nem olyan veszélyes , nálam több hiba is van . Pontosan lehet érteni amit írni , mondani akarsz . Vannak olyan emberek akik még beszélni sem tudnak értelmesen nem ,hogy írni .
Aki Én
@Shikari: Ahhoz nyomozni kéne. De gondolom téged nem nagyon gondolkodtat el, hogy miért nem indulnak nyomozások fideszközeli ügyekben.
Vagy azt gondolod, hogy a milliónyi ügy mindegyike hazugság? Ugyan, ennyire még te sem akarsz butának látszani.
cikicakk55
@Grafix69: ma 0:02
Köszönöm szépen a megértésed.
Aki Én
@Shikari: ...tévedtem, sokkal butábbnak akarsz látszani. Sikerült.
kereső
@cikicakk55: 20:40, nyugi , nem olyan vészes az.Teljesen érthető,amit irsz.
cikicakk55
@Aki Én: ma 09:20

Szerintem azt mindenki tudja,így Shikari is,hogy azért nem indul egyetlen Fideszes stikli ellen sem büntetőeljárás,mert maximum Polt Péterig jutna az ügy,de az is cirka 2 év,aztán Polt vissza dobja valami kifogással.legtöbbször arra hivatkozik,hogy "alaki" hiba van az egészben,esetleg nem tartja elég hitelesnek a bizonyítékokat.Lényeg az,hogy ameddig Polt a Főügyész itt ebben az országban Fideszes annyit lop és bűnöz amennyit akar. Még az Olaf jelentés sem tudja őket vissza tartani. Ebben az évben főleg beerősítetek,mert a zabszem effektus azért ott van,mert mi lesz,ha még is győz a nép? Mi lesz,ha kevésnek bizonyul az Ukrán,Román,Cigány megvásárolt szavazat. Azért abban biztosak lehetünk,hogy ha nyer a nép akkor sem lesz olyan simán átadva a hatalom,mint eddig a 28 év alatt bár mikor.Orbánnak már túl nagy a tét.Nem csak a hatalmat veszti el,pedig eddig csak a hatalom tudata volt ami az elmebaját még úgy ahogy tudta uralni. Most már a szabadsága,az összes összelopott pénze,Anikó asszony Récsör, Gáspár szétnarkózott agyú fiacskája is sittre kerülnek.megy a papa és vele az egész Holdudvar.Ekkora tétje még soha nem volt szavazásnak.
cikicakk55
@kereső: Köszönöm! Rendesek vagytok,mert tényleg a telefonon olyan könnyű véletlen 2 betűt is lenyomni egyszerre,vagy épp a mellette lévő betűt.Ha nyerek a lottón veszek egy laptopot és megoldódik az ágyban fekvő internetezés is.Lényeg,hogy billentyű legyen rajta.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.