Demján Sándor, 2018. március 26-án, hétfőn, életének 75. évében elhunyt – tette közzé a Gránit Pólus csoport. Demján Sándor a Gránit Pólus Csoport alapító elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGránit Csoport megalapítása, valamint a 2003-ban létrehozott Prima Primissima Díj. Budapest városfejlesztésében betöltött kiemelkedő munkásságáért 2003 óta Budapest Díszpolgára. Demján Sándort a Forbes listáján a második leggazdagabb magyarként tartották számon. 

Elhunyt Demján Sándor

Fotó: MTI/Földi Imre

Demján Sándor, az ország egyik legsikeresebb és legvagyonosabb üzletembere sok vállalkozásban volt érdekelt, temérdek maradandó épületet és alkotást hagyott hátra

– írja az Index.

Demján Sándor 1943. május 14-én született Börvelyen. Szakmai karrierjét 1965-ben, a Fejér Megyei ÁFÉSZ-nél kezdte.

1973-ban ő indította a Skála áruházláncot, 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGránit Csoport megalapítása, valamint a 2003-ban létrehozott Prima Primissima Díj. Ő volt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető alelnöke és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke.

Budapest városfejlesztésében betöltött kiemelkedő munkásságáért 2003 óta Budapest Díszpolgára.

A hazai kultúra támogatásában, valamint a rászorulók felkarolásának érdekében végzett önzetlen munkájának eredményeként az Emberi Méltóságért kitüntetésben részesült, 2013-ban a Magyar Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki

- írja a cégcsoport, amely temetésével kapcsolatban későbbre ígért tájékoztatást.

Elhunyt Demján Sándor

Demján Sándor. A felvétel Budapesten készült a TriGranit székházában 2015. augusztus 10-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

A 2014-es Befolyásbarométer szerint ő volt Magyarország 6. legbefolyásosabb személye. 2017-ben a rangsor 16. helyén végzett.

Demján Sándort a Forbes listáján a második leggazdagabb magyarként tartották számon.

Forrás: Index, MTI, napi.hu

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisGenyo2
1 megalomán kártékony köcsöggel kevesebb. Sajnos jön a helyére elég másik...
emerencia
@karma1: Abban tévedsz, hogy az ilyen sorba jutott emberek nem akarnak változtatni a helyzetükön. Csak abban bizonytalanok, hogy hogyan csinálják. Rettenetesen egyedül érzik magukat. Sokan emiatt távoznak külföldre, mások pendliznek a kis és nagyobb magyar valamint a multi munkahelyek között cseberből vederbe. Az idősebbek pedig megpróbálnak kitartani nyugdíjig ott, ahol vannak mert annak negatívumait legalább már kiismerték és úgysem lenne esélyük már az elsődleges munkapiacon.

Négyévente ugyan felcsillan egy picike remény arra, hogy újra határozottan elindulunk oda ahová hivatalosan tartozunk de ezidáig sosem voltunk elegen ahhoz, hogy ez határozottan megvalósuljon. (EU. Nyugati liberális, demokrata jóléti államok felé.)

Az idén viszont megváltozott valami. Egyre több kiábrándult, ezidáig passzív embertől hallom, hogy ez így nem mehet tovább! Már ott tartunk, hogy a társadalom legszélesebb körében megtalálhatók azok akiknek elege van abból ami most van mert szeretnének nagyobb létbiztonságban, szabadságban élni. Ha ők is elmennek szavazni, akkor lesz remény arra, hogy idővel jobb irányba változzon mindazok sorsa is akik a rendszerváltás óta csak a társadalomban való megmaradásért küzdenek.
KisGenyo2
@emerencia: Szép dolgokban hiszel!
Sajnos 4 évente az történik, hogy amikor nem gondoltad volna, hogy lehet rosszabb, akkor megmutatják. Függetlenül a szavazás eredményétől...
namihami
Ha nincs elég örökös, hajlandó vagyok feláldozni magam. Szükség esetén megadhatom a bankszámlám számát.
vukkocska
@lampa laz: egy ember meghalt. Te etikusnak tartod az ilyen bejegyzést? Olvasd el már az élete történetét, mit tett eddig, hogy támogatta a szegényeket, a művészeket. A Prima Primissima díjat is ő alapította a saját pénzéből, és minden évben nagy összeggel támogatta a közönség által legnagyobbra tartott művészt, közéleti embert. Nem politikusokat. Kívánom, hogy a jó ízlés soha ne hagyjon el. Ettől sokkal többet tett, javasolom, olvasd el.
lampa laz
@vukkocska: index.hu/sport/poker/2013/08/31/demjan_sandor_pokersztarokat_vert/
Ez is hozzátartozott az életéhez, és nem is tagadta, szenvedélyes játékos volt. Ő nem neheztelne a hsz- miatt, nem bántásnak szántam. A pályafutását is mindenki ismerheti én is, üzletember volt, és az h adott vissza a vagyonából lyen, olyan fomában, az pedig szép volt tőle.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.