Molnár József azt állítja, hogy Kósa Lajos miatt vesztette el az állását. 

Mégpedig azért, mert őt tartják felelősnek a politikus autójának manőveréért, amikor is sofőrje nekihajtott az épület kapubejárójának.

Íme az ember, akit Kósa Lajos miatt rúgtak ki az állásából

Fotó: MTI

A miniszter az 1300 milliárdos pénzkezelési ügy kipattanása után igyekezett elkerülni a sajtót, ám amikor március 20-án Pécsre érkezve a városházára tartott, több újságíró is a kocsibejárónál várta. A parkolóhoz vezető útra először nem tudott behajtani a sofőr, ekkor húzta meg az autó egyik oldalát, végül elhajtott, és másodjára sikerült befordulni a járművel az átjáróba.

A biztonsági őr három hete dolgozott akkor a pécsi a városházán.

 Kedden 10 órára vártuk a minisztert, ezért megkértek, hogy biztosítsam az épület előtti utat, hogy az autója elférjen. Negyed 12-ig kint vártam, de szólított a szükség, így be kellett mennem

- idézte fel a Blikknek a férfi.

– Mire visszaértem, egy gyógyszerszállító furgon már velünk szemben rakodott. Ekkor pedig megérkezett Kósa Lajos is, akinek autója így nem tudott ráfordulni a kapura, s meghúzhatták a kocsi oldalát – magyarázta József. Másnap a felettese vonta kérdőre, hogy történhetett meg mindez. Két nap szabadság után pedig elbocsátották.

(via Blikk.hu)

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
@advocat: Azért nem gondolnám, hogy egy Kósa megérne ennyit. A tahó menjen be gyalog vagy négykézláb.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
iluminati
@Perwool: Igen Kósa úr meg vezesse az autót :-)
Persze ha van gépjármü vezetői engedélye... ha nincs ő is menjen közmunkára...
mi az hogy sofőrt tart magának...egyedül nem tudja ellátni a vezetést... mi az hogy késett 1 órát tán wc-re kellett mennie?
Hogy képzeli ezt ha nem tudja vissza tartani, mondjon le...van munkahelyi fegyelem is nem?
Sámannus
Addig fognak geciskedni, amíg ők maguk szorulnak egy lyukba, mint Kadhafi.
www.blikk.hu/aktualis/meghalt-moammer-kadhafi-18-megrazo-videok-fotok/971rz34
Jóvan egyenlőre megtehetitek, az öreggel ezt is, de majd ez várhat rátok is rohadtak.
papa.49
Ha történetesen nem a kupklaja autóját vezette volna a kampó már ő lenne a hibás !!!
Vannak itt olyan hozzászólások is ,,hogy nem látta el a feladatát,, mert ha ott van akkor őt passzírozta volna fel a falra a balfasz sofőr ???
Vagy ha nincs ott a portás NEKI KELL MENNI A FALNAK ???
Kinél volt a kormánykerék, akinél az nyilvánvalóan alkalmatlan arra hogy autót vezessen !!!
ila51
@Perwool: 13:41 nem tudom abbahagyni a nevetést , még a könnyem is megjött

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.