Magyarország vezetését végső soron egy emberre kell bízni április 8-án – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Székkutason, hozzátéve: biztos benne, hogy Orbán Viktor a jó választás.

Lázár János a Csongrád megyei községben Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel közösen tartott választási fórumon úgy fogalmazott,

akik velünk szemben állnak, nem képesek vezetni az országot, sőt, méltatlanok ennek a közösségnek a képviseletére.

A politikus több mint kétszáz érdeklődő előtt felidézte, 1994 óta minden választás alkalmával világos volt, kik harcoltak az ország vezetéséért. Jelenleg azonban az embereknek fogalmuk sincs arról, mi a másik lehetőség – mondta.

Országépítő kormány vagyunk, azok, akik a másik oldalon állnak, csak rombolni tudnak, gyűlölettel politizálnak

- fogalmazott a miniszter, hozzáfűzve: e között a két út között kell választani. Orbán Viktor, vagy nem, ez lesz a kérdés – jelentette ki Lázár János.

A térség fideszes országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus elmondta, Székkutas Csongrád megye legjobban fejlődő kistelepülése, az elmúlt négy évben négymilliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a kétezer lakosú községben. A faluban ma már mindenki dolgozik, aki akar.

Lázár szerint Orbánra kell szavazni, az a jó megoldás

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A miniszter közölte, a Fidesz terve, hogy 2022-ig minden városban és községben az összes belterületi út legyen aszfaltozott. Székkutason ez két kilométernyi utcát jelent – mondta a politikus, aki a település belvízrendezésének folytatására is ígéretet tett.

Fazekas Sándor közölte, hét év alatt másfélszeresére nőtt a magyar mezőgazdaság kibocsátása, a hazai agrárium növekedése az unióban az első három között van.

A földművelésügyi miniszter rámutatott, a kormány sikeresen képviselte a magyar gazdák érdekeit az Európai Unióban, ennek köszönhetően a hazánkba érkező támogatás 35 százalékkal nőtt.

A közös agrárpolitika átalakulóban van, a Fidesz és a KDNP elkötelezett a jelenlegi rendszer fenntartása mellett – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy egyaránt szükség van a területalapú és a vidékfejlesztési támogatásokra.

A mezőgazdaság talpra állítása a foglalkoztatási adatokban is megmutatkozik, 50 ezer munkahely jött létre a mezőgazdaságban, további 22 ezer az élelmiszeriparban. A nettó átlagkereset a mezőgazdaságban 50, az élelmiszeriparban 58-60 százalékkal nőtt – sorolta a miniszter.

Fazekas Sándor elmondta, az ellenzéki pártok programjában gazdaellenes lépések szerepelnek: az MSZP erőszakos szövetkezetesítést tervez, a DK programja támogatná a spekulánsok földhöz jutását, azzal pedig, hogy lehetővé tenné a jogi személyek vásárlását, kinyitná a kiskaput a külföldiek előtt, a Jobbik pedig visszavenné a gazdáktól az általuk megvásárolt állami földeket.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Rosta Tibor)

73 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
@Shikari: Milyen állam csődről beszélsz. Mint kiderül a 2010 átvételét sem mínuszban kapták meg Bajnaitól épp a minap szólta el magát egy fideszes. Ezért is tüntették el a Bajnai által feltett átadás átvételt nehogy tudjunk róla mit tartalmazott.
Állam csőd majd az orosz és kinai hitelek miatt lesz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
@Shikari: Nem szégyelled a pofádat, sunyi, szarházi, mocskos, hazug, potyázó, "sajátlábon álló"(?) folyton "öröklő" bűnszövetséget támogacc?
szaboria1
@Shikari: Milyen állam csődről beszélsz. Mint kiderül a 2010 átvételét sem mínuszban kapták meg Bajnaitól épp a minap szólta el magát egy fideszes. Ezért is tüntették el a Bajnai által feltett átadás átvételt nehogy tudjunk róla mit tartalmazott.
Állam csőd majd az orosz és kinai hitelek miatt lesz.
papa.49
Lézeresszarjankó te már BUKOTT EMBER VAGY, csak még nem közölte veled a mindenhatód a csutigeci !!!
silber13
@Shikari: Na persze! A megszokott fideszes patologikus feltételes mód!! " Csődbe vinné, lebontaná, beengedné, betelepítené.. Erre lehetne mondani a múlt időt az ellenuzék részéről: A fidesz, ellopta, el- és lehazudta, túlnyomórészt megnyomorította, szegénységbe döntötte, etc. etc! És ugyanez következk a hatalomra jutásuk esetén is!
silber13
@Shikari: Milyen fizikai terrorról dumálsz? Ez neked már fixa ideád lett! Kik is robbantották ki a balhét?? Erre bezzeg farkad behúzva nem válaszolsz.Ami az adósságot illeti, jobb, ha meg semmukkansz! Hogy is áll most az adósság? Paks II, a betelepülési kötvények és egyéb, gondosan titkolt hitelek felvétele után?
szaboria1
@Shikari: Te aztán tudod: akkor miért éltünk jobban mint most, csak itt nálunk épp több lett a nem regisztrált munkanélküli mert a munkaügyi központ nem tud semmi munkát felajánlani. Ugyanis amikor lejár ez eü. biztosításuk 45 nap után máris kikerülnek a rendszerből. Olyan tanfolyamra küldték tavaly őket aminek a gyára sem készült el az önkori meg nem tud nekik munkát biztosítani.
Pálinkás Pál
@Shikari: Bárcsak igazat írnál..és eltakarították volna a szemetet 2006-ban..Hogy tudd köcsögduda...akkor a fidesz reklamált hogy nem használtak éleslőszert..persze mit tudhatnál erről román agyhalott...ha buktok,a határon túli csicskák is el lesznek számoltatava...elvégre magyar "állampolgárok" vagytok...tehát idézésre meg kell jelennetek!!!Kíváncsi leszek akkor hányan mondtok le hirtelen az állampolgárságról patkányok!!!
silber13
@Pálinkás Pál: Hagyd ezt . Mert nála a római mondás az igaz: " Persaepe accidit ut utilitas cum honestate certet" Vagyis: gakran megesik az, hogy az érdek a becsülettel vetekedik.
cikicakk55
Még minig hazudsz János! Milyen mezőgazdaságról beszélsz? A földekről amit szétosztottatok a haverok közt? A műkörmös aki nem tudja megkülönböztetni a vetőgépet az arató géptől? Vagy azokra a hatalmas területekre,ahol mezőgazdaság helyett kastélyok nőttek ki a földből? Hódmezővásárhelyt bebuktad,most Székkutas népét próbálod hülyíteni? Sokkal több dolgot kellett volna ott is rendbe hozni mint amit most mint óriási sikerként és jótéteményként a fejükhöz vágsz. Az Unió arra adta az Euró milliókat,hogy felzárkóztassátok a vidéket. Ti azonban kastélyokra,Stadionokra,gyerekeiteknek 100 milliós luxus lakásokra,helikopterezésre,gyűlölet szító kampányokra szortátok szét. Basszátok meg az útjaitokat( ami a kilopott alapanyagok miatt egy évet jó ha kibírnak) ha az ott lakó emberek éhesek,fáznak,nincs pénzük gyógyszerre! Jani! Nagy kár volt beállnod Orbán mögé politikai prostinak. Itt a városban szerettünk,tiszteltünk. Még akkor is bíztunk benned,mikor Orbán felcsalogatott magához. Ma már te is egy vagy a tolvaj korrupt Fideszesek közül. Ide már hiába jössz vissza ha buktok. A város 70%- a leköp és megvett. A mi Lázár Jánosunkat bekebelezte a korrupt Orbán horda.
szaboria1
@Shikari: És kifizeti az oda vissza utazást? Mert sok munkáltató már azt sem vállalja. pl. Pesten
ha egy össze vissza helyen kell dolgozni és utazni még egy bérlettel sem járul hozzá.
Pálinkás Pál
@Shikari: Nem tudom nyomorult értelmezted -e...a fidesz reklamálta az éleslőszert!!!Mellesleg kilőtték volna az öt-hat hangadót,a többi szépen hazament volna!!!
szaboria1
@Shikari: Látszik nem vagy te tisztába a dolgokkal mint volt munkaügyes jobban át látom a dolgokat. Potom 50 embert kiképeztek ki tavaly ősszel azért, hogy az újonnan épülő üzembe meglegyenek az emberek de még kész sincs az üzem most járt le a munkanélküliségük és szépen kikerültek a rendszerből. Mert azt mondják elvégeztek egy tanfolyamot arról ők nem tehetnek, hogy nem lett kész az üzem a meghirdetett időre.
silber13
@ShikariPersze! De az első a felbujtó azaz Orbán és néhány társa lett volna! Vagy erre nem emlékszel? Megint jössz a hibbant " mi lett volna..." szövegeuóiddelés gyre inkább biztosan lűátom, te viszzonthabozás nélkül lövettél volna.
balos
@Shikari: Egy fideSSes pöcs(mint te)azt írta,hogy jó tanulmányáért lett belőle seggtartó!Szerintem,meg azért mert a seggében hordja az eszét és erre nyalnak ezerrel a választóik!
magyarbakancs
"akik velünk szemben állnak, nem képesek vezetni az országot, sőt, méltatlanok ennek a közösségnek a képviseletére.2
Maguk képesek vezetni az országot igazuk van.
Oda vezették az országot ,hogy ALKOTMÁNYOS KÖLTSÉGEN EL LOPTAK 4,5 MILLIÁRD EURÓT.
Szerzet jogokat elvédtek mint a rokkant nyugdíj és fűnyíró elv alapján ki kiáltották őket csalóknak.
el lopták a nyugdíj pénztári vagyont,haveroknak adták a trafik koncepciókat.
És igen magukra szavazunk.
Ja és arra melyik börtönt diszkrétség belűről 2018 karácsonyán.
szaboria1
@Shikari: Pedig a nagy zselés prüntyike volt itt az alapkő letételénél akkor dicshimnuszt zengtek.
papa.49
@Shikari: a 09.40 re meg van az egész Hír tv közvetítés !!! Érdekes nem egészen az látható amit mondasz, vajon miért is ???
desiro
Még mindig megy a ki a leghülyébb verseny, vagy ez már a 2. forduló???
cs.n.
Ez jó tanács, és ha nem találják a szavazólapon Orbán nevét, akkor ne szavazzanak. :)
papa.49
@Shikari: Arra amit a Hírtévé közvetített a zavargásokról amikor lerabolták a ,,hős hazafiak a TÉVÉ büféjét, ellopták a nyomtatókat, felgyújtották a Baló autóját, szétverték az aulát, összeverték a vízágyús autó legénységét, felgyújtották a kukákat a telefonfülkéket, a Mártírok útján az építkezésről kihordták a felvonulási anyagokat, CSAK EZEKRE !!!
quadrocopter
@Shikari: ma, 09:02

Szopacsova Nyikorogna! Figyelj csak:

- Orbán idején rekordon az államadósság - Európa Kávézó
europakavezo.blog.hu/2017/10/24/orban_idejen_rekordon_az_allamadossag

- Brutális volt az államháztartás hiánya 2017-ben – Zoom.hu
zoom.hu/.../brutalis-volt-az-allamhaztartas-hianya-2017-ben-12-eve-nem-lattun...

Tanújjá mer hüje maracc!
cikicakk55
@Shikari: ma 9:02
Milyen fizikai terrort kovetett ela baloldal saját népe ellen? Ha a 2006- os általatok csak " szemkilövetős" viszontcsapásra gondolsz,akkor hoozza kéned tenni azt is,hogy az Orbán által felbérelt épp szabadlábon lévő bűnözők a saját népük ellen léptek fel agresszíven. Kukákat és autóka gyújtogattak. Kirakatokat törtek be. Behatoltak a Magyar tv épületébe. Még is mit kellett volna csinálni? Más országokban az ilyen agresszív,békés civilekre is veszélyes emberek megjelenésére nem gumilövedékkel,vízágyúkkal védekeztek volna a rendőrök. Minimum agyba- főbe ( bocsi,az agyat vissza vonom) verték volna mindet. Nem lóhátról próbálták volna őket vissza szorítani. Sokkal több rendőr sérült meg épp azért,mert nem tehették azt ami bár hol más országba paranxsba kapnak. Én pont azóta haragszom Gyurcsányra,mert még ez a puccs után 4 évig kormányon voltak és még a leghülyébb Magyar is tudta,hogy Orbán áll az egész mögött,semmilyen megrorló intézkedést nem tettek. Ha akkor Orbánt elítélik terrorcselekmények felbújtása,megszervezése ellen,akkor 2010- ben még a megérdemelt büntijét töltötte volna és nem Magyarország diktátorává választják. Azért ne lélegezzetek fel,mert Gyurcsányt a túlzott liberalizmusa miatt a közelébe sem engedik a kormányzáshoz,a Vezérnek sem a 8 év,sem 2006 nincs elfelejtve. Drukkolj,hogy most nyerjen a nép,mert most még békés. Viszont ha Orbán bár milyen aljas trükkel bepróbálkozik,garantálom,hogy véresen,vagy holtan távozik.
verőce21
"...Orbán Viktor a jó választás." - szerintem is így van. Megbízható ember. Az emberek pedig szeretik a biztonságot.
cikicakk55
@Shikari: ma 9:14
Ne haragudj,én eddig érteles embernek hittelek és attól,hogy más oldalon állunk,még eddig mindig sértegetés nélkül szóltam hozzád. Láttad a tv felvételeket? Azok akkor még nem a Fidesz által összevágott filmek voltak. Te láttál ott békés tüntetőt? Láttál rendőrt aki célzott lövést adott le bár kire is? A vizágyút láttam,de azt meg is érdemelték,legalább kialudt a fáklya a kezükbe amivel gyújtogattak. Ha annyira békések voltak a tűntetők akkor miét ők voltak többen sérültek? Nem étem,hogy értelmes ember létedre hogy tudsz hinni ilyen dumának. Az,hogy Gyurcsán nem volt jó M.E. elhiszem,hisz nem szabadott volna mindent ráhagyni a Fideszre. Bár mit beterjesztett Gyurcsány ami az országnak jó lett volna, a Fidesz nem szavazta meg,vagy kivonultak a szavazáskor,vagy már alapból el sem mentek. Gyurcsány nem elvenni akarta a 13 havi nyugdíjat,hanem beépíteni a havi nyugdíjba. Bajnai megakarta szüntetni az 1963- as törvényt az Ukránok nyugdíjáról,de a Fidesz vissza mondta. Kellenek az Ukrán szavazók. Azt se feledd,hogy 2008- ben volt egy világválság,amit Gyurcsány jobban megoldott mint a Görögök. Igaz hitelt vett fel az Imf-től de azok figyelték,hogy a pénzük biztos arra megy- e amire felvették. Azért is nem tetszik Orbánnak az IMF,pedig alacsonyabb a kamata mint az Uniós Pénzeknek,csak az unió nem figyeli,hogy hova költik
nevemnick
@Shikari: 15:49 Ne röhögtess. Forradalom? Szarf@szú köcsögök tombolása, épp olyanok mint az az agyalágyult kerítésbontó volt a Kossuth téren.
quadrocopter
@Shikari: Szopacsova Nyikorogna! Ennyi? És a linkekkel mi a hóhelyzet?
silber13
@Shikari: Munkát keresni neked sem ártana, nem pedig itt ingyenélni, baksisért orbitális marhaságokat körmölni.
Sámannus
Janó te már talonban vagy, mert betliztél.
Sámannus
@Shikari: Csak alternatíva van!
Ahol nyolc ezer milliárdot ellopnak, ott nem volt csőd helyzet! A legatyásodás azóta van, hogy a kisza képű kavar. Nem kéne ezt a töketlenkedést erénynek nevezni.
Már most bujkál az egész bűnbanda, már csak az ovisoknak nyomjátok a sódert.
advocat
Jánosom. Én egy vén marha vagyok. Teljesen egyedül el tudom dönteni, hogy mit akarok. Nem vagyok kíváncsi a tanácsaidra. (Megjegyzem van nálam elég bűnöd. Elvetted az általános iskolámat. Is. Majdnem kupleráj lett belőle. A szó szoros értelmében gondoltam.)
nevemnick
@Shikari: Ezek szerint nem, te nemzetiszocialista.
Mondtam, hogy nem vagyok libsi, de ha mi nyerünk, eleve rossz lesz a nektek.
De ha nem akkor is...
simmering73
Minden megoldás jó, ha nem erre a mocskos, tolvaj maffiakormányra szavaztok. A köcsög feláldozhatók az illibsi oldalon vannak.
Zeta
@szaboria1: Bajnaitól 1.7 plusszal vettek át a kormanyzast. Majd az "okosok" beszólasai - Kósa-vitték majd nem csődbe az országot. Egyből minuszosok lettünk!
Hazudnak, hazudtak, hazudni fognak!
Borsodi
Lázárnak és vagyonának Orbán a jó befutó.Nekünk viszont kevésbé lehet jó!
papa.49
@Shikari: Te szerencsétlen az eredeti akkor még kormányközeli Hír tv volt az egyetlen ami közvetítette a dúlást !!! A Baló autója meg pont a hisztikrisztié is volt, mivel a felesége volt a Balónak !!!
El vagy tájolódva NEM KICSIT NAGYON !!!
Sámannus
@Shikari: Tudod én amit mondok azt megéltem, és nem mai tapasztalataim alapján teszem, hanem az évtizedek küzdelme alapozza meg az állításaimat. Nem a krumpli osztási akciók, de még a gáz díj sem vonja el a figyelmem a gazemberségről. Van némi tapasztalatom, hogy aki könnyűnek találtatik azt meg tudom ítélni.
Az óvodásokat bevonni a választásba pedig bűn, a választók megalázása, megfutamodás a számonkérés elől. Mi más lenne, amikor valódi sikerek helyett ilyen olcsó próbálkozás marad, a szembenézés helyett.
A vádak csak egy ellenzéki győzelem eseté tisztázhatók ezért a majré. Ez a szükséges feltétele a valódi demokráciának, ha nincs igazunk négy év múlva minket kérdeznek a választók.
Nincs tehát semmi rendkívüli tessenek tovább menni.
Perwool
"Lázár szerint Orbánra kell szavazni"
Hmm...Tehát nem a Fideszre?
Mondtam már. Nincs párt, nincs Fidesz, egyedül Orbán van!

Ami itt zajlik, az magasan meghaladja a Kádár rendszert. Rákosi a követendő példa.
Rákosi azt mondta: "Aki nincs velünk, az ellenünk."
Kádár ezt egy nyilatkozatában úgy fordította meg: "Aki nincs ellenünk, az velünk."
Ma melyik van? Nem kell ellenzékiként ordibálnod, ha nem ordibálsz Orbán mellett, már hazaáruló vagy...
Egyébként meg Kádár rendszerének legtöbb negatívuma az itt kempingező Szovjet Déli Hadseregcsoportnak és Moszkva éber felügyeletének volt köszönhető. Ma önként épül a nemzeti szotyializmus.
A rajongótáboruk is lényegében ugyanaz a réteg, mint Rákosinak. A legsötétebb, legkevésbé iskolázottak, akiknek a Kossuth rádió a Szentírás, a kultúra meg egy focimeccs, kellő mennyiségű szotyival. Ezt a kultúrát védik oly vadul...

Ha ennek a sírjához hívták volna Jézust, akkor nem azt mondja, hogy "Lázár kelj fel és járj" hanem azt, hogy "tegyetek még rá köveket, nehogy kijöjjön!"
Sámannus
@Perwool: Ezért fog bukni az egész bagázs, mert orbán is megérdemli a folyamatos orvosi ellátást, akkor a többi minek megy oda, ha a főni nincs ott?
Perwool
@Sámannus: Orbán nélkül lehet, hogy egy vállalható párt lehetne a Fidesz.
cikicakk55
l@Shikari: ma 15:49.
Képzel néztem a Hír tv videóját. Nem is egyszer néztem meg. Nem tudom merre voltak a békés tüntetők. Akiket én láttam azok autókat törtek össze besball utőkkel,ugan így kirakatokat törtek be, kövekkel hajigálták a rendőröket. Fáklyával a kezükben amit csak rudtek mwggyújtottak. A tv székházba bejutottak ott vertek szét mindent amit tudtak. Nem emberek voltak,hanem teljesen felhergelt állatok. Fogalmam sincs Gyurcsány miért nem csukta le az egész társaságot. Ha az Öszödi beszéde miatti békés tüntetés ment át vadállati támadásra,akkor nagyon rövid volt a békés tüntetés. Egy beépített Fideszes alaposan megvágva adta ki az ott elhangzottakat. Mivel Gyurcsány volt a M.E. ezért úgy érezte Ő is hibás,hogy nem figyelte kellően a miniszterei munkáját. Bűntudatból mondta azt,hogy hazudtunk reggel,délben,este. Nyugodtan mondhatta volna,hogy hazudtatok reggel,délben este, ugyn úgy az igazi bűnösök nevében mondhatta volna,hogy az utolsó években csak loptatok,vittetek minden pénzt amire rátettétej a kezeteket. Nem csináltatok semmit,csak becsaptátok az embereket akik megbíztak bennetek. Ő ezt úgy mondta el,hogy éreztesse Ő is hibás. Mindent alá írt,mert ekhitte,hogy a miniszterei becsületes emberek. Hiba volt tőle,hogy nem számolt el az agresszorokkal. Nincs elfelejtve. Az internet minden hazugságot megőriz. Túlórázni fognak a plasztikai sebészek az egész maffia kormányon. Én a helyedben elkezdenék csomagolni. Csak itt legalább 10 ember feni rád a fogát. A főnököd nem tud,de nem is akar senkit segíteni. Ő maga is szarban lesz a dilis és tolvaj feleségével ésa szemét vejével,na meg a szétnarkózott genetikai selejt fiával. Én elköszönök,mert te menthetetlen vagy Rajtad már csak orvos segíthet. Beette az agyadba a narancs színű köd magát. Sok szerencsét.
quadrocopter
Aranyos, az a bukott Lézer ad tabnácsot, akit ronggyá vertek a saját fészkében!
silber13
@Shikari: 18:25-re: Az ám!! "Hazudj ,valami elfogadhatót...!":-))
Desischado
Neked, fácángyilkos janó, nyilván orbán a király, mert miből szereztél volna vagyont, miből loptál volna? Nekem, és sokaknak viszont már torkig elegünk van orbán ország és nép romboló ámokfutásából. Mentek a levesbe, én ezért imádkozom, és persze teszek is érte, mert sántán, bénán is elmegyek szavazni. Vesszetek, már ezerrel rászolgáltatok, és egyenesen menjetek a börtönbe, ahová valók vagytok! Bár én a lámpavasat is örömmel megadnám nektek!
Pálinkás Pál
@Shikari: Mit hazudsz vakhangya...neked embereid??? naponta jársz rőzsét gyüjteni a havasokba nehogy megfagyj!!!Enni is azért tud a családod ,mert orbán dotálja a marhaságaidat!!!
nevemnick
@Shikari: (ma 08:05) legalább olvass utána b+, hogy mit jelent a nemzetiszocialista állam!
A diktatórzmust és a fasizmust, ti jelenleg ebbe az irányba viszitek az országot.
papa.49
@Shikari: Te szerencsétlen nekem mondod hogy hallgassam meg a hisztikrisztit én élőben ismerem a spinét ennyi elég neked a Baló családját is ...
Amit a Kriszti leadott az a jobbik szája íze szerint volt ...
papa.49
@Shikari: Ezt nem tudom de amikor kikerült Brüsszelbe még a jobbik tagja volt !!!
magyarbakancs
@Shikari: "Te itt szajkózod a ballibsi hazugságokat! Hol és mit loptak el? Majd ha lesz ítélet, tárgyalás, vád, akkor előcitálhatod, de ez addig csak sunyi hazudozás az ellenzék részéről, mert tudják buknak!"
Maga megfizetett Fidesz szónoki hülye vagy gyárilag van így össze szerelve.?
Fenti idézetet amit mellékeltem óntól maga a szar ,hülye,idióta beszéd!
magyarbakancs
@Shikari: A fizesd csak CSALÁSSAL NYERHET!
silber13
@Shikari: Nagyon könnyen vagdalkozol a hazaáruló jelzővel. Tisztában vagy azzal hogy ilyen nyegle, felelőtlen kijelentésért bíróság elé is vihető az ügy?
magyarbakancs
@Shikari: Maguknak minden képen végük.
Vagy a szavazó fülkében vagy az utcán.
de végük.
magyarbakancs
@Shikari: Az emberek 60% kormány váltást akar, és tudom a környezetemben ,hogy a Jobbikra szavaznak még a bal oldaliak is.
magyarbakancs
@Shikari: az M1 propagandát nyomja orrba- szájba.
Ott minden tökéletes és minden jó
tudode
Némi I-GAZSÁGA van Lázárnak, O1G kirakatpolitikája fényezőjének, hogy a GAZDIJÁRA "kell" szavazni, mert ezt a XXI. században DIVATBÓL KIMENT illiberális izét NEKI KELL lecelebrálnia, HADD TUDJÁK MEG a magyarok azt, hogy FELCSÚTRÓL SZABADULT RÁ az országra az ORSZÁG LEGKÁRTÉKONYABB "szektája"!
.
Addig, amíg O1G muzsikál EBBEN AZ ORSZÁGBAN nem lesz béke, demokrácia, ÉLHETŐ ORSZÁG!
.
Nézzük csak ELLENZÉKBEN mit ÓBERKODOTT, többek között a választással kapcsolatban:
.
------ Orbán Viktor megmondja, mit kell tennie a magyar népnek. 5. rész
www.youtube.com/watch?v=gkOGcZMGVRQ
.
"""A választókat becsapó, a valóságot eltitkoló, a nemzetgazdaságot válságba sodró kormány elveszítette hitelét, elveszítette szavazóit, elveszítette erkölcsi alapját. Ezek után Európa minden kormánya lemondott volna. Ők azonban foggal-körömmel, kézzel-lábbal ragaszkodnak bársonyszékeikhez, így aztán elveszítették maradék méltóságukat is. A népszavazás ügydöntő. Ez az utolsó alkotmányos eszköz, amellyel az emberek kinyilváníthatják akaratukat. A népszavazás után vagy azt teszi a kormány, amit az emberek akarnak, vagy elkergethető lesz. Végrehajtja az emberek akaratát, vagy maga ad zöld utat, hogy kipenderítsék. Onnantól fogva nincs több magyarázkodás, nem hivatkozhat sem demokráciára, sem alkotmányra, sem törvényre, semmire az égvilágon. Nem marad más számára, mint futni, de gyorsan.""""
.
AKI MÁSNAK "VERMET ÁS" MAGA ESIK BELE!!!
.
Az általa összekotyvasztott helyzetben az egy dolog, hogy NARANCSOS BUKTA vár rá, minél később, annál "rohadt" NARANCSOSABB, de vele együtt az ORSZÁG IS MEGY VELE A "forró" L E V E S B E !!!

.
silber13
@Shikari: Az M1-et jobb,ha hagyod! , selejtes firkászok gyűjtőhelye, némelyikük még külön seggnyalási pótlékot is kap. Na ott aztán ezerrel megy a hozsanázás, tömjénfüstben támolygó szerkesztőségek, harangzúgás, ünnepi, egymást túllicitáló kórusok baksis reményébeni torz vonyítás.Be szép!!:-)))
nevemnick
@Shikari: 08:23
,,A fasizmus és a nemzeti szocializmus nem ugyan az és nem feltétlenül diktatórikus!
Neked lenne mit olvasnod!"

hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetiszocializmus
cikicakk55
Úgy őszintén! Ki az az idióta aki még hisz a tv1-nek,vagy az Echo- nak. Nekem egyetlen fegyverem van a Fidesz ellen. Ha az egészségem engedi járo a városrészt és próbálom a notórius nem szavazókat és a bizonytalanokat meggyőzni. A polgármester választásnál bejött,bár nem az én sikerem csak,mert sokan vagyunk ilyenek. Van aki kerekesszékkel járja az utcákat. Voltam egy házapárnál akik csak a királyi tv- t tudják nézni. Tocsogott a nyáltól a tv alja. Elég sokáig beszélgettem velük. Kinyomtattunk egy csomó internetes cikket és kértem,hogy a tv helyett azt olvassák,mert az M1 hazudik. Nagyon szegény emberekről van szó,akiknek sajnos meg sem fordult a fejükben,hogy élhetnének jobban is. Ők a Kádár rendszer hibájának tudták be a nyomorukat. 80 éven felüliek a néni 55 éves koráig a porcelán gyárban dolgozott,a férje 60 évesen ment nyugdíjba a HÓDGÉP-től. Kettejük nyugdíja 140.000 ft. A bácsi cukros a gyógyszerei és a diebetikus étrend havi 70.000 ft- visz el. A polgármester választásra már elmentek,mert nem először voltam náluk. Két gyermekük 1993- ban külföldre mentek. Az ilyen emberek meggyőzésével tudjuk talàn a Fidesz által megvett embereket felülmúlni.
silber13
@Shikari: Dehogy!:-) Leginkább a Magyar Idők és a 888 azok a lapok, ahova forgalmazok!:-))))
Lepényleső
Az jó megoldás,ha hazugságra,kifosztásra,a közös ellopására legalkalmasabb ember megszavazására szólít fel az,aki teszi ugyanezt?
nevemnick
@Shikari: 14:38 ne erőlködj ember... a nemzetiszocializmus fogalma és jelentése a lényeg, amúgy a ,,Hitlergruß" köszöntés helyett hamarosan mindkét kezeteket fel kell emelni.
Eladott Ország
@Perwool: március 28. 21:43; Orbán nélkül sem vállalható a fidesz, mert a csúti kancigány, csak a szemetet vonzotta. Ahogy mondani szokták: összefújta a szemetet a szél.
Perwool
@Eladott Ország:"összefújta" Én ezt mondom az összesre!
Kicsi ország vagyunk, egy söpredékünk van!Na az söpredék politizál már 29 éve.
Kik kezdtek el politizálni 89-90 táján? Úgy 90%-ban akik addig is tették. Esetleg a gyerekeik. A bolsevikok. Csak a zöme átsminkelte magát! Voltak már KISZ-MSZMP titkárok...majd liberálisok...majd konzervatívok...majd nemzeti elkötelezettségű keresztények.Ma olyan egy szavazás mint egy nyilvános wc. Benyitsz és próbálod eldönteni, melyik a kevésbé szaros.
29 éve fosztják ki nemzetünket ,országunkat ! Minden politikai garnitúra csak a zsebét tömi az egyik megy a másik jön,csak az étvágyuk lesz egyre nagyobb! Nem számít ezeknek semmi sem , sem ember,sem gyerek semmi, csak a pénz és a hatalom!Sajnos itt az ország egyik fele az egyik zsebmetsző bandának tapsol, a másik meg a másiknak, miközben nem látják a lényeget. Az összes politikusunk úszik a pénzben, miközben nekünk a seggünk kilóg a gatyából és 29 éve hallgatjuk, hogy rövidesen nekünk is jobb lesz! Képtelenek vagyunk egy komcsimentes, viszonylag tisztességes, szakértő, valóban egészségesen nemzeti érzelmű elitet kinevelni.
Eladott Ország
@Perwool: Nagyon igazat írsz. Addig amíg nem lesz még egy '56-os népfelkelés úgy látom nem is lesz változás. És ami szomorú egyre inkább lemaradunk már Romániától is.
evacica
Orbán fidesz program:Nekünk a zsebünk az első! Folytatjuk!!!
nevemnick
@Shikari: (ma.) Mi van? Ezek szerint téged megszédített a migránsözön... :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.