A cigányokat sem sikerült integrálni, a bevándorlókat sem lehet – erről beszélt Lázár János mártélyi utcafórumán szerda este.

A Hír TV beszámolója szerint Lázár János azt is mondta,

„ha egyszer beengedjük őket, akkor el fogják foglalni azt a helyet, ahová bejönnek.”

„Onnantól kezdve az egy mese, hogy lehet integrálni, meg majd barátkozunk, meg majd olyanok lesznek, mint mi, nehogy elhiggye valaki. 600 éve élünk együtt a cigányokkal, és mind a mai napig nem tudtuk őket integrálni, hogy beszéljük világosan. Akkor hogyan tudnánk integrálni olyanokat, akik egy másik világból, egy másik kultúrából, másik identitással jönnek ide? 600 év múlva sem jutunk egyről a kettőre” –  mondta a miniszter.

A Hír TV szerint Lázár szavai azért is meglepőek, mert

Lázár János 2008 és 2012 között gyakorlatilag élharcosa volt a Soros György pénzéből végrehajtott hódmezővásárhelyi roma integrációs programnak.

Címlapkép: Hír TV

(Hír TV)

85 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Milyen igaz. Mindjárt ott van élő példaként kedvenc Vezéred. Az is csak a lopásra, csalásra szakosodott. Viszont arra profi módon intefrálta magát.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Milyen igaz. Mindjárt ott van élő példaként kedvenc Vezéred. Az is csak a lopásra, csalásra szakosodott. Viszont arra profi módon intefrálta magát.
vukkocska
Hogy ez mekkora egy barom. S talán, ha a második fő-cigány, Farkas Flórián nem lopja el az 1,7 milliárd forintot, amit a cigányok integrálására kapott, lehetett volna előbbre jutni. Remélem a cigányok értik ennek az üzenetnek a lényegét, és nem fognak rájuk szavazni.
papa.49
Lézerpiszkosszarjankó HELYEZKEDSZ TE TETŰ ???
Akkor miért basztatok el milliárdokat az integrációra, ha tudtátok NEM LESZ EREDMÉNYE ???
1magyar
Így igaz!!! Pedig mekkora előny a muszlimokkal szemben, hogy a cigányok keresztények.@Shikari: Kanada még a repjegyüket is fizette a tőlünk odautazóknak plusz zsebpénzt csak jöjjenek ide vissza.
1magyar
@Shikari: Látod jó pénzért mindent.
Nessy
Azért ennek az integrációnak a hiányát ne nagyon hánytorgassa föl Lázár hazánk egyik másik nagy fiának esetében!
Nessy
@1magyar: Milyen igazad van! Letelepedési kötvényért bárki jöhetett. És ezt viszont nekünk visszafizetni, kamatostól.
papa.49
@Shikari: Én realista vagyok, éppen ezért írta,m azt hogy a bukott lézerpiszkos helyezkedik !!!
A cigányokról meg csak annyit ha ők nem akarnak beilleszkedni akkor hiába minden pénz, azok a cigány családok akik elfogadták az itthoni normákat, normálisan élnek megvetést kapnak a putrisoron élőktől ..
Még egy az Unió pénzt is adna arra hogy itt várják ki az ügyük elbírálását a menekültek !!!
papa.49
@1magyar: Remélem nagyon félsz a menekültektől, jobban mint az ómigránsoktól, pedig sokkal nagyobb esélye van annak, hogy egy ómigráns rabol ki mint egy menekült !!!
Ez a rettegés nálad életforma ???
Vigyázz mert aki állandóan retteg előbb, utóbb belebetegszik !!!
magyarbakancs
"Lázár szerint nem lehet integrálni a bevándorlókat, mert a romákat sem sikerült"
Azért a roma szavazatok kellenek nem?
Elnézitek a roma vezetők lopását.
magyarbakancs
Azért egynek sikerült integrálódni Orbánnak nem Lázár elvtárs?
balos
Ha rajtatok múlna,csupa árja magyar élne a trianoni határon belül!Is!Más kérdés,hogy árja magyar a világon sincs nem hogy ebben a szarban,amit kavartok!
lópicigáspár
Gondolom erre már csak kinyílik a román miniszter szeme is, aki a minap igen pozitív gondolatokat osztott meg a világgal!
nyanya001
Ékes bizonyítéka a tolvaj Farkas Flórián na meg a tolvaj miniszterelnököd.
keresztapa
Ennyi bedegenerált kommentező csak a propin van, ez úgy látszik szocialista csőd a kommunizmus beteljesülés előtti, amit nem tudnak vereségként elismerni...Átcsaptak libsiknek, hátha szerencsésebbek lesznek. A gondolatmenetük nem életképes, egy társadalmi önrendelkezési folyamat ismeretének teljes hiánya miatt,... egy kotyvaszt hoztak össze támogathatóként,... következményeit nem is akarják ismerni,... a valósághelyébe egy elméletet
párosítanak aminek eleje van, de folyamata kétségbe ejtően káros... minden ország, társadalmára, nemzetére egyaránt. Mint ahogy egy szivárvány több színe elkülönül egymástól, úgy a társadalomra is ez az elkülönülés törvényszerű, ezt az elkülönülést nem lehet integrálni, eggyé, ezt nagyon nehéz elfogadni azoknak akik elméleteket gyártva, elrugaszkodtak az élet valóságban történő élhetőségétől.
papa.49
@durbincs: Mi van bunkó románcsicska belém szerettél ÉN A LÁNYOKAT KEDVELEM, A BUZIKAT UTÁLOM !!!
szep napot
Ez egy fontos es nagyon ritka video; EGY POLITIKUS IGAZAT MOND. Teljes napfogyatkozasnak ritkabban lehetunk tanui.
advocat
Drága jó cigányaink! Most tessenek elgondolkodni. Már Orbán mellett Lázár is nagyon nem szeret titeket. Rászavaztok? Megérdemlitek!
Aki Én
@1magyar: @Shikari: Totál igazatok van. Elég ha megnézitek a nemzeti vajdát, vagy a Farkas Flórit. Lölőre is mondják, hogy klubtag, ha megnézed valóban elég esélyes.
görbetükör
@szep napot: - majd ha mindenkinek lesz lehetősége tisztességes munkára és tisztességes jövedelemre és mégsem él vele, akkor lenne igaza.
Azonban munkalehetőség sincs, a fizetések gyalázatosak, a mélynyomorba csak benne ragadni lehet.
szep napot
@görbetükör: Egy titkot elarulok. Az emberek 90%-a nem "tisztesseges munkaval" es "tisztesseges jovedelemmel" kezdi palyafutasat (hiaba a papirok ha nincs tapasztalat, gyakorlat). Igen; egy jo munkaert sokat kell tanulni, sokat kell kuzdeni es keresni, sokszor sokat kell utazni.
. A ciganysaggal (roma, gipsy, traveller hivd aminek akarod) az egesz vilagon (csak) problema van. A ciganyok tobbsege nem akar dolgozni.
Mézike
@görbetükör: Ez igaz. Bár az is hogy ők ha külföldre mennek is dolgozni a segélyek lejárta után ismét hazajönnek...
@szep napot: Lehet hogy nem akarnak, de a Kádár korban kénytelenek voltak. igaz akkor volt hol dolgozni.
görbetükör
@szep napot: Más a tanulási idő és más a nem tisztességes munka. A szamárlétrát végig kellene járni, mint régen.
És nem egy és nem két példa van arra, hogy bizony a cigányság nem félne a munkától, ha értelmét látja. Kétségtelen, hogy a kádár-rendszerben jó és hasznos volt az, hogy a munkanélküliség büntetendő volt. Most is az kellene, megfelelő munkakörülménnyel..
És még valami a szakemberekre való igény is gyalázatos. A vállalkozók csak azt nézik, hogy olcsó munkaerő legyen.
Régen egy bolti eladó sem lehetett szakképzettség, áruismeret nélkül. És a munkahelyek igyekeztek a betanított dolgozóból szakképzettet csinálni.
Ha erre nincs igény, ha minden jó, ahogy van, akkor a cigányság helyzetén se csodálkozzunk.
Ezer és egy jó intézkedést lehetne tenni, amivel a zöm hasznos tagja lehetne az országnak. Cigány és nem cigány egyaránt.
Szóval FEJÉTŐL BŰZLIK A HAL!
papa.49
@durbincs: Mi van köcsög ???
Menj el a ,,Kék Osztriga,, bárba )))))))))))))
görbetükör
@Mézike: Először is minden általánosítás hibás. Nem cigány is hazajön, ha nem bírja a kinti nyomást.
Másodszor minden eddigi hatalom, korábbi és a jelen is nem fordított gondot a munkalehetőségre. Olvastam, hogy régen, cigány ember akart kitörni a semmiből, létrehozott vályogtégla gyártást. Szépen kialakult, rengeteg cigány dolgozott benne.
Aztán államosították és kikerült a kezükből. A vályogtéglagyártás is megszűnt és a cigányok munkahelye is.
Szóval nem kellene lebecsülni a sokszor lebecsült munkákat. Mint cipész, késes-köszörűs, vagy ilyesmi. Ma is szükség lenne rá és ma is akadna rá munkaerő.
Sok dologtól függenek ezek.
Egyébként a jóléti országokban érdekes módon az ottani cigányok, akik már ott születtek gond nélkül integrálódnak. Szóval idehaza a környezet is sokban hibás a problémákban!
Mézike
@görbetükör: lassan 25 éve hogy ebben próbálok segíteni a cigányoknak.- Asszem nincs senki ezen a fórumon aki jobban ismerné nálam a mai cigányság helyzetét. És aki többet tett volna értük.
kulabombaafityiszre
@papa.49: ma, 13:33
Hímringyó a lelkem?
Akkor azért ír ilyen rettenetesen,mert biztos tücskölik hátulról.:))
Perwool
@görbetükör: Annyit még hozzátennék (ma,13,29), hogy a mai szakmunkásoknak sokszor nincs hol gyakorlatra járni, nincs hol tanulni a szakmai ismereteket. Pl. állítom van olyan kőműves tanuló aki nem tudta bemalterozni a kőműves kanalát tanuló évei alatt. Elméletben "kitanulta" a falazást, betonozást, pucolást.
iluminati
@görbetükör: Igazad van...mert ismerek olyan országrészt amely tehetősebb...ott a cigány lakosság is változott jó irányba...
papa.49
@kulabombaafityiszre: Én nem tudom nem tartottam a lámpát nekik )))))))))))))))
görbetükör
@Perwool: - gondolod, véletlenül tüntetnek az oktatási rendszer gyalázatossága miatt?
Csak az van, hogy aki úgy gondolja, nem inge, nem veszi magára.
Aztán visszanyal a fagyi. Mert a rossz oktatási rendszer rossz szakembereket gyárt és annak mindannyian isszuk a levét. :(
görbetükör
@Mézike: - erről eszembe jut egy vicc.
Egy jótékoknysági bál után megy haza a milliomos. Elébe áll egy koldus és kéreget.
Mire felhorkan a milliomos: - Most jövök a jótékonysági bálról, nektek semmi nem elég?
desiro
igazad van jancsi te sem integrálódtál, csak a lopás maradt meg az emlékezetedben.
szep napot
@görbetükör: Amit irtal, avval mindenki egyetert. Sajnos ma nem lehet a "nagy demokraciaban" embereket munkara, tanulasra kenyszeriteni es a pozitiv diszkriminacio is egy biztos bukas lenne (amit egyetlen tolvaj kormany sem akar). Milyen nagy a botrany, ha az iskoaban a gyengebb kepesegueknek, tobb turelmet igenyloknek kulon osztalyt ajanlanak?!
Mézike
@görbetükör: A mai kialakult helyzet hosszú folyamat eredménye. Valóban volt vályogvetés és egyebek a cigányság számára. Ezzel is témáztam már errefelé. :-) Ahhoz föld kell. A vályogvető cigányok a saját agyagos földjükön vetették a vályogot. Most nincs földjük. Nem is tudnak, akarnak venni. A rendszerváltáskor ők voltak az elsők akiket leépítettek. A Kádár korszakban kialakult egyfajta társadalmi rend köztük. A férfiak dolgoztak, az asszonyok csak addig míg nem szűltek. Aztán otthon maradtak. Nincs ezzel semmi baj. De ha megnézzük akkor egy cigány nem tudott pár évnél, leggyakrabban pár hónapnál több időt dolgozni egy helyen, mert nem tolerálják a kötöttséget. Épp ezért voltak az elsők akiket kiszórtak a megszűnő cégek. A szocializmusban, ha kis erőszakkal is de megkezdődött a cigányság integrációja, ezzel együtt kezdett megszűnni a kultúrája, aminek alapja a vajda rendszer volt. Ami kötött és igen kemény erkölcsi rendszert takart. Pl. ha egy cigánylány kurvának állt akkor a vajda büntette, kiközösítették, egy cigány férfi sose hagyja magára a családját, a cigány nők sosem ölnék meg a gyereküket... ezek mind olyan erkölcsi normák amiket a magyar vagy más nemzetek elkövetnek. Ha megnézzük a börtönök laskóit a cigányok aránya sokkal magasabb, mint a magyar bűnözőké. De a cigány bűnözők elenyésző része követ el gyilkosságot! Ezeket sorolhatnánk sokáig...
görbetükör
@szep napot: - kényszeríteni szerintem senki nem lehet tanulásra. De körülményt teremteni hozzá igen.
Olvastam valahol, hogy egy tanár próbálkozott azzal, hogy cigány lányokat elvitt egyetemre, hogy lássák, milyen más az élet annak, aki tanult. Sokféleképpen lehet kedvet csinálni. Akinek nincsenek infói, akit a környezet nem sarkall, aki nem lát maga körül mást, az igencsak nehéz helyzetben van. Főleg, hogy a cigányok között a lányok még inkább nehéz helyzetben vannak. Hamar ott a gyerek és már marad minden a régiben.
Az oktatási rendszer ellen meg nem hiába tüntettek, fel kellene már fogni a többségnek, hogy ennek milyen következményei vannak.
De könnyebb szidni egy népcsoportot, mint a dolgokat szépen, ésszel összerakni és meglátni, hogy mi a valódi gond. :(
Sajnos a törekvésnek keresztbe tettek,
görbetükör
@Mézike: Áruld már el, az igazi nyugaton, a valódi Európában az ottaniak miért bírják a kötöttséget?
Eladott Ország
Az ilyen Lázárféle szarháziakat, meg a közéletbe nem lehet integrálni.
Mézike
@görbetükör: De kanyarodjunk vissza a rendszerváltáshoz. Mikor a cigányok utcára kerültek kapták a segélyeket és egyéb juttatásokat. Igaz ezt a magyar ember is megkapta. Jöttek a leszázalékolások , és kialakult egy olyan társadalmi réteg akik berendezkedtek az állami eltartottságra. Szép számmal akadtak , akadnak köztük magyarok is. Elkezdődött sok felzárkóztatási program, kevés sikerrel. Ezt nem akarom részletezni. De ha gondolod akkor igen. :-) Közben felnőtt egy nemzedék aki azt látta hogy apám, anyám nem dolgozik mégis élünk. És ami nagyon fontos. A cigány társadalom felbomlott felhígult. Már nincs vajda nincs akit a cigányok választanak , nincs akit tisztelnek. Annyi maradt meg belőle, hogy ma is hordákban , telepekben élnek , egy közösségen belül. Ahová nagyon nehéz belátni, bekerülni. Közben öntudatra ébredtek. Rájöttek hogy vannak jogaik, és van kultúrájuk. de azt még nem ismerték fel hogy ezzel sose fognak beilleszkedni. Sőt. A cigány vándornép volt évszázadokon keresztül, minden kötöttségtől mentes, megvoltak a saját törvényeik, a saját erkölcsi normáik.
Pálinkás Pál
@papa.49: most sántít a párhuzamod..mert migránsból szinte egy sem kószál az utcákon,cigányból annál több,hordában...tehát nem fair összehasonlítanod őket rablás szempontjából..maradjunk annyiban,egyformán értéktelen fajta!!!
görbetükör
@Mézike: - Ne kanyarodjunk el a jóléti államoktól. Németeknél pl. csak az kaphat segélyt, akinek nincs ingó, vagy ingatlan tulajdona. Ha kocsija van, vagy ha bankszámlája, nem kaphat segélyt. Megnézik ki és meddig kap.
Ha itt is így lenne, eljutnánk idáig???
görbetükör
@Mézike: - Ha meg a régi időkről beszélünk, olvastál Mórától, Móricztól? Ha nem, ajánlom figyelmedbe!
Mézike
@görbetükör: Mert ott nem volt rendszerváltás, jóval kevesebben élnek az adott ország lakosaihoz képest. Európa keleti felén jóval nagyobb a cigányság száma , mint a nyugati részeken. Nyilvánvaló hogy jobban alkalmazkodtak a nagy többséghez mint ott ahol igen csak szép számban fordulnak elő.
Mézike
@görbetükör: 14 . 25-re. tehát kénytelenek dolgozni...
lusta
Az persze lehet, hogy 600 éve együtt élünk a cigányokkal, de csak Mária Terézia idejétől jött a letelepítési próbálkozás. Ennek a folyamatnak a felgyorsítására csak a II. vh után tettek erőteljes kisérletet, majd a rendszerváltás során gyakorlatilag a cigányok voltak az elsők, akiket egy erőteljes rúgásssal hátsófélen billentettek. Persze pofázni könnyű, mert azt fekve is lehet (by Moldova).
görbetükör
@Mézike: Ugyan, a magyar ember korrupt, kihasznál és nem ad lehetőséget. Ilyen körülmények között tisztességes munkát csak megutáltatni lehet.
Igen, a nagy többséghez "alkalmazkodnak" itt is, mint nyugaton. :(
Mézike
@görbetükör: 14 26. Móra. Móricz. persze. Melyik könyvükre gondolsz?
Eladott Ország
@Pálinkás Pál: ma, 14:24; Olyan értéktelen fajta, mint a csúti kancigány. Ahogy az öregek mondják, a cigány az cigány.
görbetükör
@Mézike: - igen, erről beszéltem mostanáig, kénytelenek a körülmények miatt. Az itteni körülmények miatt meg nem.
Ha meg közmunkára vezénylik őket, az is csak kihasználás, ami gyalázatosan megutáltatja a munkát. :(
görbetükör
@Mézike: kapásból egy, de olvasd végig, ne állj meg az elején! Aztán sorba, mehet a többi.

mek.oszk.hu/00900/00969/00969.htm
szep napot
@görbetükör: Szerintem pedig szukseges az embereket valamilyen mertekben (tanulasra is) kenyszeriteni, hogy a tarsadalom hasznos tagjava valjanak.
Ha a ciganysag elfogadna kornyezetuk normait, torvenyeit es szabalyait nem szidna oket senki. Biztos te is, en is ismerunk olyan tiszteseges embereket akik szegenysegben elnek.
Mézike
@görbetükör: Mikor is élt alkotott Móricz?
görbetükör
@szep napot: - mondd csak, milyen normákat is állítanak fel mifelénk hivatalosan...?
Egyébként régen, ha valaki rossz családból is származott, ezer és egy lehetősége volt kapaszkodásra. Úgy iskolában, mint környezetben.
Ma ez igencsak másként van.
görbetükör
@Mézike: - Te is említettél régi időket, utaltál arra, hogy a gyökereik. Hát, a gyökerek Móricz idejében is megvoltak...
Mézike
@görbetükör: Ma a cigányok tanulhatnak, óvodában, iskolában láthatják a cigány gyerekek hogy van más élet mint amit ők élnek. Ma is kitörhet bárki aki akar. Mindenki a körülmények miatt kénytelen dolgozni! Senki sem dolgozna, vagy csak nagyon kevesen ha nem lenne kénytelen eltartani magát és a családját.
görbetükör
@Mézike: Hányan tanulnak tovább egyetemen, főiskolákon nem cigányok? Talán mégis valahol a rendszer az igazi hibás, nem gondolod?
papa.49
@Pálinkás Pál: Ez igaz de mégis a nem létező veszélytől tart nagyon az egyik fórumozó .
papa.49
@durbincs: Menj a Kék Osztriga bárba )))))))))
Buzgancs )))))))))))
görbetükör
@Mézike: - egy gondolatodon fennakadtam:
" A férfiak dolgoztak, az asszonyok csak addig míg nem szűltek. Aztán otthon maradtak. Nincs ezzel semmi baj."
Ugye, hogy milyen más mércével mérsz te is? Pedig ha az asszonyok, anyák dolgoznának, tanulnának, másként nevelhetnék a gyerekeket is. De amíg a cigány nőkre egyformán nézünk, addig igazi változás nem lesz!
papa.49
@durbincs: Buzgancs menjél a Kék Osztriga bárba ))))))))))))))))
szep napot
@görbetükör: Mint emlitettem a cignysaggal a nagyon gazdag, fejlett orszagokban is komoly problema van. Az, hogy ezek a gazdag orszagok penzzel (segellyel, szocialis lakassal etc.) "meg tudjak oldani" az megint egy mas kerdes.
Mézike
@görbetükör: Ma bárkiből lehet közmunkás, nincs senkinek kőbe vésve az állása. Külön a cigányok részére ma is létezik felzárkóztató iskola rendszer. Pénzt kapnak azért hogy iskolába járjanak!!! Én nagyon szívesen lettem volna csak háziasszony a 3 gyermekem mellett, ha a férjem keresett volna annyit hogy eltartsa a családot. Kérdezd csak meg a nő ismerőseidet, hányan választották volna a háztartásbelit , ha megtehetik.
CsipkeRózsa
Nem lehet megoldani a felzárkózásukat, mert nem akarja a kormány, még az arra kiutalt pénzeket is hagyta ellopni a megbízottja által.
Igaz, a cél eléréséhez sokkan több pénzre, és főleg akaratra lenne szükség.
görbetükör
@Mézike: - Hihetetlen, mennyire vaskalapos vagy. A lényeg, hogy maga dönthesse el egy nő, hogy dolgozzon, tanuljon, vagy háztartást vezessen. Anyagi és családi háttere alapján. De te ugyanazt mondod, mint Orbán, a nő szüljön és maradjon otthon és ne akarjon több tiszteletet, mint ami kijár.
Pedig hogy egy anya hogy neveli a gyerekét - ettől egy ország sorsa függ!
És egy kiszolgáltatott nő, aki tizenévesen kénytelen szülni bizony rosszul fogja nevelni. Pedig ott van neki a lehetőség óvodára, iskolára, munkára.
Tényleg olyan nehéz ezt megérteni, hogy miért van nálunk dögrováson minden? Nem csak a szegény nem cigány magyar???
papa.49
@durbincs: Buzi menjél a Kék Osztriga bárba ))))))))))))
görbetükör
@Mézike: - még egy gondolat, aztán megyek dolgomra.
Szélsőséges problémát szélsőséges módon lehet megoldani szerintem.
Az oktatáson múlik az oroszlánrész, ez meggyőződésem.
Ha a gyerekeknek megmutatnák, hogy a tanulás miért fontos, hogy miért kell, hogyha nem csak az egyszeregyet tanítanák, hanem emberséget, igény kialakítását, sok minden másként lenne. Mert a gyerek nem csak otthonról hozza a hozzáállást, hanem a körülményekből is.
Egyetlen tanár egy életre meghatározhatja egy gyerek életét. Erre ezer és egy példa van.
De nálunk az oktatási rendszer lehetetlenné teszi az ilyen tanárokat.
Szóval nem vitás, hogy a gödörből csak azt lehet kizúzni, aki kapaszkodik, de ettől még a kötélnek erősnek kellene lenni és leérni ahhoz a kézhez!
Én itt befejeztem a témát.
Mézike
@görbetükör: te nagyon hülye! Hol mondtam én hogy egy nő maradjon otthon ha szül? Én maradtam volna ha tehetem. De azt hogy ki mit akar, döntse el ő maga. Nem kénytelen senki sem tizenévesen szülni!
Mézike
@görbetükör: te tényleg fafej vagy.:-) Szia.
papa.49
@durbincs: Buzi mindjárt lájkolod is magad te tetű ))))))))))))))
quadrocopter
@durbincs: Mi van debil, sikeresen butulsz?
cikicakk55
Bizony! A mi Jánosunk tudja! A város határában volt egy lepusztult Roma telep. 20 éve építettek nekik kis házakat,de két év alatt lepusztították. Lényeg,hogy Jánosunk úgy döntött,hogy azt a kb 3000 romát szétszórja a város üres önkormányzati lakásaiba. Ez még így el is ment volna,mert szerencsére nem egy helyen voltak az üres lakások. Viszont az összes roma gyereket egyetlen iskolába lehetett csak beíratni. Az az iskola addig egy jó nevű általános,8 osztályos iskola volt.Az én idősebb fiam oda járt 8 évig és kiváló oktatók,igazgatók voltak.Az iskola tiszta volt mindig,szép tornateremmel,udvari tornapályával és játszótérrel a napköziseknek. A romák miatt még egy emeletet rá is húztak az iskolára. Na onnantól kezdve,hogy a roma gyerekek elkezdtek oda járni,megkezdődtek a lopások.Napi szinten tűntek el kabátok,cipők, tornazsákok. Olyan iskola volt,hogy sem a táskákat,sem a kabátokat,cipőket nem lehetett bevinni az osztályba. Mindent a folyosón lévő zárhatatlan szekrényekbe kellett berakni. Eltűntek a gyerekek uzsonnái, a tol-tartókból a tollak,Minden ami nem volt lebetonozva letünt.A magyar gyerekek nem mertek egyedül haza járni,mert még az utcán is elvették tőlük ami még volt nekik. A szülők fogtak össze és 5-6 gyereket vittek haza egyszerre. Kerékpárral már fél év múlva senki nem járt iskolába,még a tanárok sem. Azok is eltűntek. Amelyik gyerek szólni mert,azt várták a nagy testvérek az iskola mellett és ha csak nem volt ott egy szülő el is verték.Az sem volt biztonság,ha ott megvédték,mert követték egész addig még nem volt aki megvédje.Az iskola most ragad a kosztol. A takarítónők sorra mondanak fel,mert a tisztító szereik eltűnnek és nem is boldogulnak a sok kosszal. Tehát tényleg integrálhatatlanok,ebben igaza van Lázárnak. Talán ha nem egy iskolába kötelezi mindet,hanem szétosztja őket a város 7-vagy 8 általános iskolájába,akkor nem lettek volna olyan bátrak.
cikicakk55
@magyarbakancs: ma 9:35
Farkas Flórit se felejts el.Neki is sikerült integrálódni. Kár,hogy a cigányok valahogy nem értik mit tett ellenük a Flóri. Ha a Magyar ember csak 5 forinttal megakarja őket rövidíteni,már vendettát kiáltanak. Flóri 1,5 milliárdot nyúlt le tőlük és azt meg sem hallják. Persze lehet,hogy nem is tudják,hogy az mennyi pénz. Náluk maximum 1,5 millió a határ amit be tudnak fogadni,mint elképzelhető összeg.
lusta
@Mézike: Drága sztrovacsek, én még emlékszem a nem is olyan régi időkre, amikor próbábúl az újságírók elküldtek gyakorlatilag azonos szakmai önéletrajzokat cégeknek. Csak a nevekből volt látható, erre külön figyeltek, hogy ki a valószínűleges cigány és ki a valószínűleges nem cigány. Megsúgom, a valószínűsíthető cigány egy választ sem kapott, ellentétben a nem cigánnyal. Ennyit ezekről az óriási lehetőségekről.
kokopelli
@görbetükör: (14:25)
...honnan veszed ezt a hülyeséget? Ha nincsen kontód,még lakást sem tudsz bérelni,
segélyt sem kapsz,ill. még autót sem tudsz tartani,mert biztrosítást sem tudsz kötni,ill.
sem villany- vagy gázfogyastási szerződést sem köthetsz!A szolgáltatók a SuFa-nál
megkérdezik,hogy van e valahol sarad! Kérdezz utána valakitől aki N.o.-ban lakik!
Mézike
@lusta: Csak halkan mondom , van annak azért oka hogy a cigányokat nem alkalmazzák, még akkor sem ha ugyan azt tudnák nyújtani , mint a magyar melós. :-( A tanulási lehetőségekre gondoltam szentem.
nyanya001
@cikicakk55: Az a 1,5 milliárd kicsivel több ...
Lopott pénzből alapította a Lungo Dromot Farkas Flórián, Orbán Viktor milliárdokat elsíboló szövetségese – állítja a Célpontnak „Miniszter Flóri” egykori politikai szövetségese, akivel a kilencvenes évek legelején még egy másik cigány politikai szervezetet gründoltak. A férfi azt állítja, hogy 1992-ben a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségétől sinkófált el Farkas kétmillió forintot, amiből aztán megcsinálta a Lungo Dromot. A férfi, aki a börtönt is megjárta Farkas Flóriánnal, azt állítja, hogy Farkas azért fontos a Fidesznek, mert fixen tud szállítani több százezer roma szavazatot, ami kulcskérdés a Orbánéknak.
cikicakk55
@görbetükör: ma 13:29
Tudod a Kádár rendszerben volt bőven munka.Voltak gyárak,üzemek,KSZT-k volt mezőgazdaság.Na és ami nagyon fontos,hogy akkor a munkaadó nem tehette meg,hogy azért nem vesz fel valakit mert cigány. Ha nem volt iskolája,de fizikailag rendben volt,akkor anyagmozgatónak,segédmunkásnak,utcaseprőnek,mindenesnek felvették,kötelező volt felvenni. Ha a tanácsházán a tudomásukra jutott,hogy cigányt nem vettek fel,megbüntették azt a céget. Persze azért ennek is volt határa. Ha egy cigányt 3 hónap alatt 3 munkahelyről rúgták ki és alapos indokkal( nem ment be dogozni,sorozatosan késett több órát, ittasan ment be,lopott és észre vették) akkor természetesen nem a 4.céget büntették meg,hanem a cigányt vitték el kényszermunkára. Ez azt jelentette,hogy kapott rendes fizetést,de ha nem ment be dolgozni,akkor börtön. Nem volt 3.esély. Most sajnos a vállalkozók és a cégek megtehetik,hogy nem veszik fel a számukra nem szimpatikus embereket. megtehetik,hogy fiatal nőket,akik nem rég házasodtak,nem vesznek fel,mert szülni fog. Kisgyerekeset megint nem vesznek fel szívesen, mert az anyuka otthon marad ha a gyerek beteg lesz. Az idősebb nőket meg azért,mert a nyugdíj miatt már nem mindegy mennyi fizetést adnak nekik. sajnos most a nők vannak sokkal hátrányosabb helyzetben. Az meg nem megoldás,hogy a nyugati megyékben rengeteg a munka,ott munkaerő hiány van,mert egy Kelet-Magyarországi,vagy Dl Magyarországi sem fog elmenni a családjától és albérletet fizetni,mert nem adnak munkásszállót és bele sem szállnak az albérlet árába.
Eladott Ország
@Shikari: India és Magyarország már kettő.
quadrocopter
@Shikari: Szopacsova Nyikorogna, megint ütnek? Talán, mert hülye vagy, nem?
Pálinkás Pál
@Eladott Ország: Ebben teljesen igazad van!!!
terlasz
Úgy nem is lehet integrálni a cigányokat, hogy az erre szánt EU-s pénzt ellopják. F. Flórián, természetesen orbáni felhatalmazással.
terlasz
Érdekes momentum az, amikor a jobbik aggódik a cigányokért. Inkább a hatalmas, integrációra szánt pénzösszegért fáj a szívük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.