Az LMP jogi útra tereli az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának működésképtelenségét – közölte Szél Bernadett (LMP) a testület ismét határozatképtelen csütörtöki ülésén.

Ma sem vett részt a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, mert az a párt szerint "kampánycélokat szolgál"
Fotó: Kovács Tamás/MTI

A Fidesz-KDNP előre jelezte, hogy nem vesz részt a testület ülésén, mert az kampányakciónak tartják.

Molnár Zsolt, a testület elnöke ennek ellenére adott pár percet, hátha mégis megjelennek a kormánypárti képviselők.

A szocialista politikus elmondta: többek között

az FBI nyomozásáról, a Magyarországra vezethető pénzmosási szálakról, Kósa Lajos "1300 milliárdjáról", Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár "parkoltatott 1,2 milliárdjáról", a kiutasított orosz diplomatáról, a Quaestor-ügyről, a jegybankkal kapcsolatos "kartellügyről", és a "kötvénybűnözőkről" is tájékoztatást várt volna a kormány és a szolgálatok képviselőitől.

Molnár Zsolt kiemelte: ha nem lenne kampány, ezekről az ügyekről akkor is tárgyalna a testület. Felidézte: négy évvel ezelőtt, április 3-án – szintén a kampányidőszakban – a kormánypárti politikusok Mesterházy Attilát, az MSZP akkori elnökét, miniszterelnök-jelöltjét akarták a testület elé "citálni". Ugyanebben az időszakban volt olyan is, hogy egy héten kétszer ülésezett a nemzetbiztonsági bizottság.

A kormánypárti képviselőknek most is kötelességük lenne megjelenni az ülésen – vélekedett a testület elnöke, aki úgy fogalmazott: most "sokadszorra futamodnak meg" a kormánypárti képviselők, ezért március 29-ét a gyávaság napjának lehet elnevezni.

Az MSZP-s képviselő Németh Szilárd, a testület fideszes alelnökének helyére egy kaput ábrázoló képet tett, amelyet kinyitva mások mellett Habony Árpád, Zaid Naffa és Ghaith Pharaon képe szerepelt. Molnár Zsolt így kívánta szemléltetni, hogy "kötvénybűnözőket" engedtek be az országba.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium (BM) államtitkára, Papp Károly országos rendőrfőkapitány, Pásztor István, az Információs Hivatal főigazgatója és Kiss Zoltán, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatója megjelent a testület előtt. Ellenzéki politikusok ismét kísérletet tettek arra, hogy feltegyék nekik a kérdéseiket.

Pogácsás Tibor azt mondta:

minden kérdésre válaszolnak, ha a bizottság határozatképes, ha viszont nem, és nem tudnak bizottsági ülést tartani, akkor "köszönjük, hogy itt lehettünk". Hozzátette, tegyék fel írásban kérdéseiket, s azokra mind a BM, mind a szolgálatok határidőn belül válaszolnak.

Erre reagálva Molnár Zsolt azt kérte, kapjanak minél hamarabb, tartalmi választ kérdéseikre, s ne próbálják "kibekkelni" az időt a választásokig.

Az ülésen részt vett az LMP-s Demeter Márta is, aki azt közölte: írásban is elküldte kérdéseit az AH-nak, de mostanáig sem kapott rájuk választ. Emellett Márta ismét kérte: egészítsék ki a napirendet az általuk benyújtott törvényjavaslattal, amely többek között a nemzetbiztonsági szolgálatok működését, ellenőrzését érinti, s a nemzetbiztonsági bizottság paritásossá tételéről szól.

Szél Bernadett azt hangoztatta: a nemzetbiztonsági bizottságon kívül nincs olyan más fórum, ahol zárt ülés keretében feltehetné kérdéseit. Közölte: a testület csütörtöki zárt ülésére Kövér Lászlót, Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert és Pintér Sándor belügyminisztert is meghívta, de ahogy a kormánypárti politikusok, ők sem jelentek meg.

Az ülés után Szél Bernadett azt mondta: december óta, csaknem fél éve nem működik a nemzetbiztonsági bizottság. Hozzátette: emiatt már korábban Kövér László házelnökhöz fordult, aki levélben úgy értékelt: elszigetelt esetről van szó. Szél Bernadett szerint viszont mostanra kiderült

"sorozatos jogrendsértésről" van szó, s úgy vélekedett, emiatt Kövér Lászlónak kötelessége lett volna eljárni.

Szél Bernadett azt mondta, az nem működik, hogy dacára annak, mit mondott róla az Alkotmányvédelmi Hivatal, s hogy nemzetbiztonsági átvilágítással rendelkezik, kijelentik róla, hogy "Soros-bérenc", és a kormánypárti képviselők elszabotálják a nemzetbiztonsági bizottság üléseit.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
A hallgatás... E L I S M E R É S, tehát mindaz I-GAZ, amely a Nemzetbiztonsági bizottság napirendjén szerepel.
.
Arról nem is szólva, hogy
.
----- Orbán az egyetlen miniszterelnök, aki nem esett át nemzetbiztonsági ellenőrzésen
168ora.hu/itthon/orban-az-egyetlen-miniszterelnok-aki-nem-esett-at-nemzetbiztonsagi-ellenorzesen-3722
.
Kisiklik mint a kígyó MINDEN számonkérés alól az óta, mióta a SZÉKHÁZELADÁS lóvéja ÁTHASONULT a durva papija kiengesztelésére. BÁNYÁVÁ, és elfogadta!
.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
advocat
A miniszter és egyéb urak nagy ívben... Mert a fizetésük ettől a kormánytól függ. Vélik. És sajnos igazuk van. A nagyarcúságot meg a kormánytól tanulják. "Majd válaszolunk". Szégyelhetnék magukat. Mert nem a bizottság, hanem esetleg több millió állampolgár is kíváncsi lenne. Nincs ezeknek a pofáján bőr.
papa.49
Érdekes helyzet a házelnöknek volna jogköre a folyamatos törvénysértés ellen fellépni de nem teszi mert egyetért a fütyiszes képviselők magatartásával !!!
tudode
A hallgatás... E L I S M E R É S, tehát mindaz I-GAZ, amely a Nemzetbiztonsági bizottság napirendjén szerepel.
.
Arról nem is szólva, hogy
.
----- Orbán az egyetlen miniszterelnök, aki nem esett át nemzetbiztonsági ellenőrzésen
168ora.hu/itthon/orban-az-egyetlen-miniszterelnok-aki-nem-esett-at-nemzetbiztonsagi-ellenorzesen-3722
.
Kisiklik mint a kígyó MINDEN számonkérés alól az óta, mióta a SZÉKHÁZELADÁS lóvéja ÁTHASONULT a durva papija kiengesztelésére. BÁNYÁVÁ, és elfogadta!
.
kissé felnőttem
aztán az a nagybajuszos nem mer ? vagy nem tud ? rendet rakni a parlamentjében csak az ujságirókkal nagylegény ? Hát ecsém te sem odavaló vagy de lassan ugyis letellik.aztán jönnek a szürke hétköznapok semmi hajbókolással. ez már a 4-ik ilyen. házelnőköt kell azonnal cserélni elfogultság okán.
herczeg0210
Ezek életükben nem dolgoztak, fogalmuk nincs a munkáról!
karma1
Ezt a feljelentest mar a masodik bojkott utan meg kellett volna tenni, nem eddig varni vele.
Megis, mire szamitottak?
Ja, es ha polt a feljelentes ellenere nem lep, akkor keresni masik forumot, ami mar sokkal komolyabban kezeli a nemzetbiztonsagi kerdeseket.
terlasz
Le van ez mutyizva Börnikével. Ha ő nem jelenne meg a bizottsági ülésen, akkor a fidesznek nem lenne indoka távol maradni. Amikor először bejelentették Szél bojkottálását, akkor csak annyi volt a diszkriminált reakciója, hogy ez egy gyerekes dolog.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.