Ma délutáni ülésén a Nemzeti Választási Bizottság elmarasztalta Orbán Viktor miniszterelnököt, amiért az elmúlt napokban több rendezvényen is gyerekekkel körében kampányolt azok szüleinek hozzájárulása nélkül – értesült az Index. Orbánt a további jogsértéstől is eltiltotta az NVB.

Megbüntették Orbán Viktort, amiért óvodákban kampányolt

A törvénysértés miatt Orbánnak 350 ezer forintos büntetést is fizetnie kell. Az NVB az ügy miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Imformációszabadság Hatósághoz fordult.

Megbüntették Orbán Viktort, amiért óvodákban kampányolt

Az NVB meglepő döntését az tette lehetővé, hogy a testület a nemrég egészült ki az országos listát állító pártok jelöltjeivel, így mintegy a kormánypárti tagok kisebbségbe kerültek.

Idei vagyonbevallása szerint Orbán Viktor 993 ezer forint megtakarítással rendelkezik. Ha a döntés jogerőre emelkedik, Orbán tartaléka 643 ezerre csökken.

(index.hu)

Cikk- és címlapkép: Youtube

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
@Horizont: Nekem inkább csak képmutatásnak tűnik. Olyan, na ugye, hogy Orbánt is megbünteti a "független" NVB. Egy pár nappal ezelőtt még azzal volt tele a sajtó, hogy semmi gond azzal, hogy Orbán gyerekeknél kampányol.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
Oszt mibűl??? hiszen 993 ezer a megtakarítása!!! a gecinek!!!
CsipkeRózsa
Koplaljon egy pár hétig, meglesz a pénz.
szep napot
Szegeny kis Viktort meg az ag is huzza ;)
görbetükör
Jajédesjóistenem! Látjátok, millen egy f@szanagydemokratikusság van itten? Még Orbánt is lehet büntetni! Nem lesz még egy illen párt az ország élén! (...)
Perwool
@Horizont: Nekem inkább csak képmutatásnak tűnik. Olyan, na ugye, hogy Orbánt is megbünteti a "független" NVB. Egy pár nappal ezelőtt még azzal volt tele a sajtó, hogy semmi gond azzal, hogy Orbán gyerekeknél kampányol.
quadrocopter
Ó...eljátszotta a Patyi Mutyi a tisztességest!
A tapolcai csordatag még minidg képviselő jelölt a 800 hamis aláírással?
nyanya001
Orbán bácsi !
Te nem vagy migráncs ugye ?
Nem kicsikéim , ugyan már, én csak egy ápolt vagyok ... nem akarlak benneteket
ijesztgetni.
tudode
SS ez a KIRAKAT BÜNTETÉS!
.
Őfelsége utasítására a VB kihúzta a TEJFOGÁT az ovisok szüleinek voksáért cserébe, majd a LŐRINCKE kipengeti a lóvét!!!
.
Lám, lám, láma, mi van???.
peterkelemen
Hitler és Sztálin mocskos útjára lépett a neofasiszta zsebdiktátor. Ők is gyerekekkel próbálták a mocskosságaikat szépíteni. Az óvónéninek az a szerencséje, hogy nem az én gyerekemet használta fel díszletnek különben már élet-halál között feküdne a kórházban.
iluminati
@peterkelemen: 10000000000000000000000000 x like
tudode
@Horizont: .
Olvastam, de ki tudja a HELYZETÜK MAGASLATÁN állhatnak-e!!!
nevemnick
Még a végén a ,,hívek" összedobják neki a pénzt, nehogy elszegényedjen...

:D
simmering73
Vagy felvesz hitelt a Providenttől. De le is ülhetné. Ötezer forintjával egy darabig nem látnánk.
Madácsi Pali
Gratulálok Orbánnak! 350 rugóért sikerült papírt szereznie arról, hogy lesz@rja a választási szabályokat.
amaramaistanna
Hajdú Nóra az Együtt politikusa jelentette fel, alaposan dokumentálva. Nem volt kibúvó kiszabták a bírságot.Most egy kérdés azért maradt. Ismerve Orbán vagyonbevallását "aggódhat", hogy ha kifizeti, "alig marad megtakarítása"...
nihil
A kép már meg van, és beleégett a rendszerösszetartókba mozgósításként, a büntetést meg kifizeti az egész ország.
Undorító ez az ember, minden kigőzölgésében.
vladimir putin
nagyon szomorú, hogy a Miniszterelnök Úr elveszítette a megtakarításai egyharmadát.
Most miből fog Braziliába meg Svájcba utazni?
cs.n.
@vladimir putin: Vagy Horvátországba nyaralni? Meg a foci vb-re hozzátok, Putin elvtárs? Reménykedjünk, hátha tud kölcsönkérni rávalót a vejkótól, esetleg a falu pógármesterétől.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.