A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint nem elég a nemzetről beszélni, együtt is kell tartani a feszültség szítása és az ellentétek növelése helyett, ahogyan azt a miniszterelnök teszi.

"Orbánnal nincs alku" – Gyurcsány szerint nem elég a nemzetről beszélni, együtt is kell tartani

Gyurcsány Ferenc. MTI Fotó: Mohai Balázs

Gyurcsány Ferenc az "Orbánnal nincs alku" elnevezésű kampánya keretében tartott csütörtöki egri lakossági fórumán azt mondta:

az emberek azért csalódtak a politikában az elmúlt 28 évben, mert azt hitték, a rendszerváltás után úgy fognak élni, mint az osztrákok.

A DK elnöke, akit a helyi Hotel Korona rendezvénytermében teltház, mintegy 150 ember fogadott, úgy fogalmazott:

némi keserű tapasztalat árán megtanulta, hogy "a választók többsége nem eszmék, ideológiák alapján dönt, csak jól akar élni, és ha a demokratikus rend ezt nem biztosítja számára, előbb-utóbb elveszti benne a hitét".

Hozzátette: ha ezt nem értjük meg, mindig olyan kihívás fogja érni demokratikus világunkat, mint amely elé Orbán Viktor miniszterelnök állítja, aki azt "elrabolja, elfoglalja, tönkreteszi".

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
JAJMÁR
Tėved a Gyurcsàny. Szóljon neki valaki...
Nem kell àtesni a ló tulsó oldalàra, ės simàn vegetatìv lėnnyė sūllyeszteni a Nėpet. Nem az Ő! Ne hatàrizza meg a Gyur sàny! Inkàbb ėn :)
A Nėp minden. Csőcsrlėk, ha annak nėzik, fennsėg, ha annak.. időnkėnt tenger!
Kellenek az eszmėk, az ideológiàk a nėpnek. De nagyon utàlja., ha kenyėr helyett hūlye maszlagot kap.
Mėgis van az a rėteg, amelyik meghal ėrte.
Ėrtėkrendet adj neki, ami tartàst ės mėltósàgot biztosìt. Persze csak akkor, ha olyan ad, akinek van.
Sámannus
Nem elég a nemzetről beszélni azt meg is kell osztani.
quadrocopter
@durbincs: Üreset nyomtál csicska? Mert buta vagy!

Látod, mekkora ökör vagy, csicska?
Az írás neked beszéd?
Mert buta vagy!

Mit akartál kinyögni, román "migri"?

Látod barom, piti trükkel etetnek meg téged, mert buta vagy! Lesül rólad a primcsiség!
Bruhahahahah...hihihihi..

Gatyaturkesz volt már?
Szádba is jutott?
Szőrszálakkal, csicska?
Matyar még nem menni stupid?
Ha megsimizik buta fejed, akkor elköpöd magad, csicska?

(Nyomd a lájkot magadnak, értelmestől úgy sem kapsz!)
Commenter
@Mirabilis: Igazan t adok Gyurcsány Ferencnek. Gyurcsány Ferenc és Orbán is a megboldogult MSZMP-ből indultak, de most látni hogy volt kommunista és nem is annyira szalonnáci között mekkora különbség van. Gyurcsány Ferenc demokrata ember, akit Orbán csürhéje buktatott meg. És hol is volt Orbán miközben a B-középes Qbatov huligánok garázdálkodtak rendet bontottak és majdnem megdöntötték az alkotmányos rendet. A csúnya Brüsszelben sunyított Orbán. Azt hiszenGyurcsány Ferencet is megkövetheti leköpésért, megaláztatásáért, folyamatos
provokálásért dekonstruktív ellenzéki vezefőként való viselkedésért.
quadrocopter
@durbincs: Üreset nyomtál csicska? Mert buta vagy!

Látod, mekkora ökör vagy, csicska?
Az írás neked beszéd?
Mert buta vagy!

Mit akartál kinyögni, román "migri"?

Látod barom, piti trükkel etetnek meg téged, mert buta vagy! Lesül rólad a primcsiség!
Bruhahahahah...hihihihi..

Gatyaturkesz volt már?
Szádba is jutott?
Szőrszálakkal, csicska?
Matyar még nem menni stupid?
Ha megsimizik buta fejed, akkor elköpöd magad, csicska?

(Nyomd a lájkot magadnak, értelmestől úgy sem kapsz!)
advocat
Egy dologról elfeledkeznek. Rákosi Mátyás idején is minden nemzeti volt! Ne vitázz. Még emlékszem!
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni, román "migri"?

Látod barom, piti trükkel etetnek meg téged, mert buta vagy! Lesül rólad a primcsiség!
Bruhahahahah...hihihihi..

Gatyaturkesz volt már?
Szádba is jutott?
Szőrszálakkal, csicska?
Matyar még nem menni stupid?
Ha megsimizik buta fejed, akkor elköpöd magad, csicska?

(Nyomd a lájkot magadnak, értelmestől úgy sem kapsz!)
quadrocopter
@durbincs: Megnéznéd, meg is fogdosnád, szádba is vennéd, mi?

Desischado
Erre nincs mit mondani, Gyurcsánynak ebben teljesen igaza van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok