Sértve érzi magát a köztévé, mert a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria elmarasztalta az ellenzéki meghívottak hiánya miatt.

A közmédia szerint "sérti a szabadságukat", ha ellenzékieket is be kell hívniuk

A 80 milliárd forintból, az adófizetők által fenntartott médiaszolgáltató alkotmányossági panaszt nyújtott be.

A Duna Médiaszolgáltató „vélemény- és sajtószabadsághoz fűződő jogát” sértette meg a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria, amikor megbüntette, mert a reggeli műsorban hosszú időn át csak kormánypárti politikusok szerepeltek, és például a Jobbikból annak ellenére nem kérdeztek meg senkit, hogy a meghívottak rendszeresen szidalmazták az ellenzéki pártot

– idézi a hvg.hu a Szalai Krisztina ügyvéd által jegyzett alkotmányossági panaszt, amellyel az ünnep után, kedden foglalkozik majd az Alkotmánybíróság egyik tanácsa.

Az intézmény úgy gondolja,

nem várható el a médiaszolgáltatótól, hogy egy adott üggyel kapcsolatban valamennyi létező álláspontot felderítsen, nem kötelezettsége, hogy minden egyes nyilvánosságra hozott véleményt, azok képviselőivel együtt megjelenítsen.

Azt is hozzáteszik,

„Az egyes véleményeknek, és nem azok képviselőinek kell a médiatartalomban megjelenniük, így több, azonos vagy nagyban hasonló vélemény megléte esetén a szerkesztő választhat valamely nézet több képviselője közül, akit az adott műsorszámban szerepeltet, vagy akinek a véleményét maga tolmácsolja.” Vagyis „a kiegyensúlyozottsági követelmény nem biztosít senkinek alanyi jogot a médiában való közvetlen megjelenésre”.

Április 3-án derül ki, hogy a Salamon László alkotmánybíró vezette öt tagú tanács foglalkozik-e a panasszal.

80 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mézike
@Horizont: Hátha el is fognak menni! :-)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mézike
@Horizont: Hátha el is fognak menni! :-)
Nessy
Ezt az indoklást kutyának be ne adják, mert megvész szegény pára!
advocat
Ha 80 milliárdért már ez a bajuk? Azért viselkedhetnének. Írhatnám, hogy szégyeljék magukat, de a pofájukra minden ráfér.Mert a műsoruk úgy szemét, ahogy van. Szerintem 1 forint is sok érte. És mitől is közszolgálati?
Pálinkás Pál
Remélem a köztévé vezetőinek is megvan a bérelt helye a sitten!!!
justhpeter
Remélem ezek mind munkanélküliek lesznek április 9.-én. Az én pénzemből ilyen embereket ne fizessenek.
CsipkeRózsa
Nem a saját véleményüket kell képviselniük, kötelező a pártatlanság. Majd, ha a saját csatornájuk lesz valahol, ott ágáljanak a nem tetsző megszólalások ellen. Persze akkor sem illik.
kereső
Nekem meg az sérti a "szabadságomat",hogy egy ilyen "közmédiát???"kell eltartanom az adómból.
szaboria1
Megáll az ész!! Az adózók pénzéből üzemeltetett MTV, hogy meri ilyet állítani.
Perwool
@Horizont: Dehogy is a vásárosnaményi tv-nél kezdte és 2 év után itt a "migráns" tv nél már igy kikupálódott. Ő van a fenti képen is.Vagyis a két kép egyugyanazon azon személy!
cikicakk55
@Horizont: Ez nem a tv1 egyik hírolvasója? Mondjuk én soha nem nézem az M1-et.Egy ismerősömnél szól állandóan,mert egyedül él,és azt mondja,hogy ha teljes csend van akkor fél.Így mivel nincs pénze még a legolcsóbb csomagra sem,az M1'-et nézi. Szerencsére nem dől be nekik,viszont jót szoktam derülni rajta,mikor riposztozik velük.Rendesen k. anyázza őket,mocskos dísznóknak, tetveknek és egyébb állatfajnak titulálja őket.Jól el van,mert egész nap van kihez beszélnie és az agresszióját is kiélheti.pedig egyébként egy kifejezetten kedves asszony.Minden szomszédja szereti,mert jólelkű és semmit nem sajnál senkitől.
Perwool
@Horizont: Ja még annyit a nevét nem tudom ennek a bemondónak! De bizti lesz valaki az olvasótársak közül aki megmondja.
iluminati
@szaboria1: Mégegyszer meg kell büntetni...mert nem ad lehetőséget nem csak választáskor, máskor sem...Ezzel a kilyelentéssel igen csak elismerte az agymosás szrepét...
SystemError
Közmédia, te fasz! Mellesleg kussolnék a trafikjaimmal a helyedben fosarcú hülye
gyerek!
Eladott Ország
A köztévé összes stábja húzzon el a büdös picsába! Szarházi fideszes f*sszopó banda. Semmi köze a köz szóhoz. Ha csatornaváltáskör ezt a képen látható hülye tahót meglátom, öklendezni van kedvem és rögvest gombot nyomok. Szarni az egész KÖZkanálisra.
Perwool
@Horizont: Igaz! De mindkettő elmondhatja nőtt a keresetük...
peterkelemen
Köztévé Orbánék óta már megszünt. Az nem köztévé hanem Orbán egyik képmutató, hazug, szócsöve. Nem lenne szabad az adófizetők pénzéből sem finanszírozni, mivel mondom még egyszer már nem KÖZtévé.
sokanvagyunk
Egyáltalán van még értelme a "köz" előtagot használni bárhol is? - mert a közpénz vagy közszolgáltatás is teljesen értelmét veszítette már.
Eladott Ország
1956 hősei forognak a sírjukban. Sajtószabadság? Szabadság? Szabad ország? A fenét. Zárt osztály. Halszag és rothadás. A közkanálisban csak közpénzből hizlalt, magukat entellektüelnek és tudományos tótumfaktumoknak tartó szellemi prostituáltaknak van helye. Ettől rohad szét itt minden, elvtársak! A nap 24 órájában a nemzeti kormány előretolt tányérnyalóinak pszichedelikus-szürreális agymenését lehet hallgatni.Újabb brutális kórrajz ez a nemzeti kormány szellemi holdudvarának erkölcsi színvonaláról. Arról, hogy milyen minőségű emberek alkotják a Fidesz intellektuális holdudvarát és propagandagépezetét; hogy kik is tulajdonképpen ezek az örökös ellenzékiség képzelt betegségében szenvedő, démonokkal viaskodó, közpénzből élősködő, vernyákoló gazemberek, akik felesküdtek arra, hogy minden idők leggyalázatosabb kormányát tűzön és vízen át védelmezik, szolgálják, nyalják és falják. És arról, hogy miért tart ott ez az ország, ahol az ilyen kaliberű egyének a köz hűtlenül kezelt tulajdonából kistafírozva hülyítik a náluk is hülyébbeket. Németh Balázs és társai féle ivarérett, fogalmatlan talpnyalókkal az élen. Nem tudom, hogy ezek a humanoidok milyen lelkiismerettel hajtják álomra a fejüket miközben pontosan tudják, hogy kenyéradó gazdáik széthordták az országot. Igen, aljadékok, a bűnözőknek börtönben a helyük pártszínezettől függetlenül. Egyetlen bűncselekményt sem írhat felül az, hogy a másik is lopott. Ez az, amit ti soha nem fogtok tudni leírni, kimondani. Mert erkölcstelen férgek vagytok. Emberi hulladékok. Hát ettől rohad szét itt minden. Miattatok.
szaboria1
@cikicakk55: Németh Balázs híradós Németh Lajos meterológus fia.
Pálinkafőző Rézüst
@szaboria1: jesszus farka! Csak ennyire tellett neki??? :)))
keresztapa
Nehéz elfogadni a közmédia tevékenységét azoknak az idegen szívű fizetett áll civil személyeknek akik az idegen zsoldosként árulják az országot, nemzetet, hamis magyarsággal.
Nemzet hűség nélkül, igaz ezek azt sem értik, hogy az mit is vár el egy nemzet, az országban élő polgároktól, akik magyar érzülettel vannak az országért, a nemzetért. A nemzethűség előbbre való bármilyen párthűségnél. Ellenzék pártégisze alatt, civilekhez csapódva, elfogultan indirekt módon támadó, ...jobbító szándék nélkül... álságos demokrácia mögé bújva, ami csak nekik demokrácia, HÍR TV , ATV ellenez mindent ami az országban jó, a köznek.
tudode
Valójában az M1 10 milliárdok ellenében a tájékoztatása a kormányzat ..D Í S Z P I N T Y E, ugyanolyan szekértolója, mint a MI LÁBUNKON ÁLLÓ O1G.t szolgáló MEGÉLHETÉSI gombnyomogatók, és lejárt lemezű frakcióvezetők/szócsövek!
simmering73
Amennyiben kormányváltás lesz a (köz)médiában is teljes takarítást kell végezni. Amennyi szemetet itt összefújt a szél.
volvós
Pösze köcsög !!! Az ellenzéktől fostok, ez az igazság!!
Zeta
Egy vélemény szabad au övék, mint ahogy egy igazság van, de az övék hazugság! Az igatság az , hogy a közmédia, ha eddig csak nyalt az rendben, de mostmár harcolnak egy néhány seggért.
lampa laz
@Horizont: (15:42) ennek a bunkónak a neve, czomba sándor
Sámannus
Elhiszem hogy a személyiségi jogaid gazdaságilag érdekeltek lehetnek, de még találkozhatnak egy szűk cellában egy másik személyiségi joggal.
Ahogyan itt más kollektív személyiségi jogok is léteznek, amit nem tehetsz a magadé mögé, mert akkor neked a flaszteron a helyed, vagy mint fentebb.
keresztapa
@Horizont: Nálad a gyűlölet a vezérelv, előre gondolkozás nálad hiánycikk. Ezért van ilyen fars vélelmed. Miből gondolod, hogy a köznek ismernie kell a műsorstruktúrát. Azok a kiherélt hírek amiket a RTL - HÍR TV - közöl nézzed és hallgasd.
human
De mért állnánk meg itt? A bal oldal is szavazzon a fideszre, és ők ígérik, hogy majd képviselik a baloldali véleményeket is. Például Semjén Zsolt majd számon kéri Orbánon a családja gazdagodását. Biztos működne ez úgy mint az, hogy az M1 magától tudja mi az ellenzék véleménye.
Villon
Nem is értem, hogy mit babrálnak az ellenzékkel. Meg kell szüntetni minden ellenvéleményt, ki kell toloncolni az országból mindenkit, ki nem szereti és tiszteli bölcs vezetőnket. Két év börtönt azoknak, ki nem igazolják hitelt-érdemlően, hogy imádkozott a kedves vezető győzelmeiért, ki nem átkozta el legalább naponta ennyiszer kik nem szeretik Őt tiszta szívvel!!!
cikicakk55
@szaboria1: ma 17:20
Köszönöm szépen,hogy segítettél. Annyi tudtam csak,hogy gyakran látni az M1-ende most már tudom miért
Peller Anikó
Nem várható el egy közpénzből összeharácsolt fidesz tévétől, hogy a közt szolgálja.

Az viszont elvárható lenne egy kultúrnak nevezett társadalomtól, hogy elzavarja őket a sunyi picsába. Itt az idő, most vagy soha. Lépkedjetek vissza gecik mert ha egymás ellen harcoltok akkor gazemberek vagytok. Nem bocsátható meg a hülyebéláknak a bénázás.
vladimir putin
"A választásokat jelentéktelen ügynek tartjuk, ezért nem tartunk róla vitát."
(fityisz)
RonaGyuri
ne tévedjetek ezek nem viccelnek; ŐK EZT KOMOLYAN ÍGY GONDOLJÁK! =))
RonaGyuri
@durbincs: pofa be, ehhez te túl hülye vagy! =))
terlasz
Sérti a szabadságod te tetű? Közpénzből? Az ellenzéket támogatók is keményen fizetnek az eltartásotokért!
Desischado
A jó curva édes mamátokat! Teljeskörű tájékoztatást kellene adnátok, de csak a fidesz hazugságot nyomjátok egész nap! Persze orbán csicskáitól mit is várhat az ember. És mindent közpénzből! Remélem, április 8-tól elmentek a náthásba!
SystemError
@durbincs: Téged mindenki megerőszakolt a családban, azért vagy ilyen kis baszadék. Persze azt nem indokolja, hogy írni és fogalmazni sem tudsz az anyanyelveden.
nezelodo
A Kedves Vezetőnek nagyon hiányzik Aczél Gyuri bá', még a végén klónozzák, de ahogy ismerem őket, és a hozzáértésüket mindig Rerzsisziszi lesz belőle.(Mint a ruszki varrógépgyárból kilopott alkatrészekből ágyú).
Bár még a Toncsiban lehet bízni, ha számítástechnikában, szoftverfejlesztésben és pénzmosásban ilyen jó, a genetika sem állhat távol tőle.
volvós
@keresztapa: tegnap 20:33

Kiváncsi lennék, mit jelent a " fars " ...ha tudod, tedd közzé !! :-))))
keresztapa
Társadalmi csoportok . v. párt, személy jellemzője, nem megbízható, érdekember, valótlanságot hirdető. hamisan énekel fars hangot ad.komoly értékválságot jelent az, hogy Karácsony Gergely korábban azt nyilatkozta, ha ő lenne a miniszterelnök, beletörölné a lábát az alaptörvénybe. Amire polgármesterként felesküdött.Hát ilyen tud lenni egy hatalomra vágyó, LMP elhagyó, MSZP párbeszéd igazi Kommunista elveket magáénak valló simiszli bomlott erkölcsű miniszterelnök jelölt,amilyen a párt olyan az ember.
Aki Én
@keresztapa: szoval szerinted az a demokracia, amikor az uralkodo part kozpenz 100 milliardokbol elharsogja a sajat, nepbutito, hazugsagait a demokratikusan megvalasztott ellenzek nelkul? Megint elakarod tagadni, hogy a nagy tobbseg nem fideszes?
keresztapa
@Aki Én: Legyen ellenzék, mert az természetesnek kell lenni, hogy legyen, de az nem lehet ellenség egy ország határain belül, márpedig állítom, hogy az ellenzék fizetett ellenség az országnak, tetteivel kiszemezett áll, ill vélt... híresztelésekkel ország romboló jelentgetéseivel magatartásaival.
Eladott Ország
@keresztapa: ma, 11:43 ; Erre szokták mondani. Van még bőr a pofán! És még a fideszesék óbégatnak, ajvékolnak!
Peller Anikó
@keresztapa: Legyen kormányzó párt, mert annak természetesen lennie kell, de az nem lehet ellenség egy ország határain belül, márpedig állítom, hogy a kormányon lévő rendkívül jól fizetett gecipárt ellensége az országnak, tetteivel kiszemezett (ez meg mi a rosseb? Olvasod te egyáltalán amit idehánysz?) ál, ill vélt... híresztelésekkel, ország romboló harácsolásával, hazugságaival, magatartásaival.
SystemError
@durbincs: repedt a te segged azért, mert mindenki megcsinált a családban? Tanulatlan hülye paraszt? Az anyanyelvén sem tud, de magyarkodik? Egy értelmes gondolata sincs? Egyig sem tud elszámolni? Habony is ráveri mindennap? 2 nick alól lájkolgat magára, mert barátai sincsennek és mert Habony ezt adta ki parancsnak? Esténként összeszarva fekszik le?
SystemError
@durbincs: Megint nagy a pofája, de ha emberkedni kell, akkor pisis, árulkodó kisfiú :) ? Hányszor verhettek téged meg, mire felkarolt a Habony? Kis köcsög gyerek?
mackoka46
Ezúttal nem hazudtak, ugyanis ez nem köztévé, hanem a diktátori hivatal egyik agy előmosó latrinája.
SystemError
@durbincs: Mikor lesz NER bukakke party? Azon neked külön számod van mindig nem? Lesz húsvéti tojás feldugos verseny is, amiben mindig első vagy?
SystemError
@durbincs: Kis baszadék, ezt már egyszer lejátszottuk és akkor kiderült, hogy picsa vagy? Ne játszd az agyad, max mosolyra fakadok :)
SystemError
@durbincs: Gondoltam, hogy nem válaszolsz picsa!
amaramaistanna
Itt valami gond van, nagyon súlyos gond a szabadság, mint fogalom, és szabadság, mint a hírközlésben alkalmazott "lehetőség"... Emlékeztetni kell ezeket a szolgasorba süllyedt "közmédiásokat", hogy a hírközlésnél két dolgot nem keverhetünk össze, a hírt és a véleményt... Ami a "közmédiában" folyik az hazugságokkal, hírgyártással súlyosbított véleményformálásra törekvés... Minden tisztességes elektronikus és papíralapú médiában az a fontos, hogy: "A HÍR SZENT A VÉLEMÉNY SZABAD!"
Sámannus
Bakker! Putyinnak nem tetszene, mondjátok nyugodtan a pofánkba gecik!
SystemError
@durbincs: A segg az új száj? Egy Cica kolbász? Hányszor 5 egyenlő tegnap?Szétbaszott agyú hülye gyerek? kevesebb foggal többet érsz? egy értelemes hozzászólkásod még nem volt, de írni sem tudsz? lájkold magad hülye kis IT-s, de még annak sem voltál jó!:)
SystemError
@durbincs: Szépen llájkolgatod a megmenéseidet?
SystemError
@durbincs: A helyzet az, hogy téged utálnak. Az az egy db lájk, ami szokott lenni a neved mellett azt is te nyomod rá "reflexből":) A szánalmas te vagy anyanyelvét nem ismerő kis gyökér. Önmagaddal jellemzed a fidesz jelenlegi bázisát, tudatlan önző, játékszabályokat mindig magát átíró jellemtelen kis féreg vagy. Na jöhet a "hertélt" meg a az agyfasz..Aztán ne felejsd lájkoli magad kis Smeagol! :) Bár tudom nem felejted, mert egy barátod sincs...:)
Lepényleső
Mert ők aztán szabadok,- mint sitten a foglárok.
Eladott Ország
@Horizont: március 30, 15:42; Czomba Sándor (Vásárosnamény, 1963. augusztus 14. –) magyar mérnök, politikus, 2015-ig a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Czomba Sándor államtitkár szerint 23 éves csúcson van a foglalkoztatottság . És ehhez csak a közmunkásokat és az emigránsokat kellett hozzáadni a ténylegesen dolgozók számához! Azóta lapátratették.
keresztapa
@Peller Anikó: örömmel vettem észre, hogy olvasni tudsz, de az értelmezésed erősen hiányos.
Hiába az EGO spekuláns tudatmódosító szövegelése anyagi támogatással... elérte azt amit hamis szövegeléssel... áttudott palántálni éretlen, kiforratlan ingatag tudású fejekben. Akiknek érzelme túl nőt az értelmén. A sötétséget a fény nem világosította kellően ki. Ezek majd az érés folyamatában fogják érzelmüket értelmessé tenni, de az már a későn érés kára, hátránya lesz amin már javítani, meg nem történté tenni lehetetlenség.
SystemError
@durbincs: Az van, hogy magadba te kuncogsz az egy lájkoddal, amit magadnak osztogatsz te internet pöcegödre! :) Vannak bajok a külvilág értékelésével mi?:)
Commenter
@Horizont: hát ez az év vicce. Őket sérti? Nem fordítva talán? Inkább az ellenzéket sértik meg és nézik le. MIndezt a közszolgálat jegyében az adófizetők, tehát minden aktív dolgozó magyar pénzén. Ja bocs, ők Orbánt és körét szolgálják nem a magyar embereket, nem a plebset.
Commenter
@Horizont: ez a NB itt lakik a falunkban a feleségének 3 trafikja van a falu fő utcáján. Erről ennyit.
Commenter
@Horizont: Mindhárom a Fő utcán ! Nagyon pici falu tehát köz-pontban van ez a köz nem szolga... :(((
koszpeko
"A közmédia szerint "sérti a szabadságukat", ha ellenzékieket is be kell hívniuk"

Szerintem meg ez a mondat sérti szabadságunkat.
Ugyanis a demokráciában még ha illiberálisról is beszélgetünk kellene legyen sajtószabadság.
Commenter
@SystemError: aztaaa...ezt jól megmondtad neki, mármint durbincsnak. mehet a me too kampány anonimjai közé és legalább eltűnik innen.
SystemError
@Commenter: Csak akkor tűnik el, ha vesztett a fidesz. Egyértelmű, hogy fizetést kap ezért.. Napi 8 órában átlag 2-3 percenként posztol... Ha elfogy a lé, akkor Durbincs sem lesz..:)
Commenter
@SystemError: de ennyire alja módon? Mint egy analfabéta!
SystemError
@Commenter: Nem "mint", hanem az! @durbincs: egy analfabéta!:) Persze közben büszke magyar, csak írni nem tud az anyanyelvén :) A fogalmazás a szellemi képessége miatt van, arról nem tehet szegény..:)
SystemError
@durbincs: Analfabéta nagy-magyar? Lájokltad ma már a lájkodat? Elfogyott a szipú? Meglocsoltak ma rendesen? :)
evacica
Normális vagy Öcsi?! Kinek a pénzén működik a közmédia? nem az összes adófizető pénzéből? Ideje már, hogy kivonjanak a forgalomból benneteket, ti csak ártotok ennek a hazának!!!Tolvaj hazug banda!
cikicakk55
Egy normálisan működő tv- nek pont az lenne az érfeke,hogy a műdoraiat minél többen nézzék. Már pedig sz állandó egyoldalú tájékoztatás hamar unalmassá válik. Nincs benne egy jó kis vitaműsor. Csak az állandó ócsárlása az ellenzéknek anélkül,hogy ők is elmondanák mit miért tedznek? Nem véletlen,hogy az M1, az Echo, és a Duna tv nézői a teljeden elszegényedett emberek nézi,bár inkább csak halják. Aki megteheti az vedz egy mádik csomagot és nagy ívben elkerülik ezt a 3 adót. Én például,ha elérnék oda,hogy már nem tudnám fizetni a netet és a családi cdomagot a tv- n akkor inkább be sem kapcsolnám. Szerencsére valamikor még megtehettük,hogy a fizetédünk mellett könyveket is vegyünk,igaz antikváriumokban de tv helyett olvasnék. Engem csak az bosszant,hogy a kereskedelmi csatornák eltartják magukat,ezek meg a " köz" szóval visszaélve,a közpénzből működik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.