Orbán ezt pontosan tudja, hiszen még kampányolni is segített az ellenzékieket lehallgató macedón miniszterelnöknek. Pontosan tudjuk, névre szólóan is tudjuk, hogy nagyjából kicsodák, hogyan és miképpen dolgoznak Magyarország bevándorlóországgá alakítása érdekében. – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök pnéntek reggel a közrádióban arról a szerinte kétezer emberről, akik úgymond Soros György zsoldjában állnak Magyarországon. Orbán nem részletezte, hogy ki lehet ez a kétezer ember, és mit csinál, azt pedig főleg nem, hogy egészen pontosan honnan tudja kormány, hogy ezek az emberek hogyan dolgoznak. De a beismerés a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a magyar kormány körülbelül kétezer embert figyel meg, és listán rögzíti őket mint Magyarország ellenségeit. Nincs parlamenti ellenőrzés Mivel Orbán alapvetően kampányfogásként dobta be ezt az információt, és a legutóbbi nyílt fenyegetése mellett (amikor arról beszélt, hogy a választások után elégtételt vesznek) két dologra...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Hat aki olyan hulye, hogy a lehallgatasaival meg dicsekszik is...:o)) Nadehat ugyis elbukik a mentalis toprongy egy het mulva...:o))
karma1
Hat aki olyan hulye, hogy a lehallgatasaival meg dicsekszik is...:o)) Nadehat ugyis elbukik a mentalis toprongy egy het mulva...:o))
quadrocopter
Nagy a fosás, mindent bedob, fenyegetést, burkolt fenyegetést ( mert ez most az! ) üzenetet!
karma1
@nusika: Hosszu cikk volt, de erdemes volt vegigolvasni.
Nem szeretem Bartust, rettenetesen ambivalens, neha teljesen elfogadhatatlan szamomra. Valoszinu, nemcsak en vagyok vele igy, de peldaul a Hocipo is, ahova reggebben minden szamba irt egy nagyon jo cikket...Aztan ritkultak a cikkek a Hocipoben, es egyre gyakoribbak lettek a "masik" oldalt is dicsero irasai...
Mar nem tudom hova tenni a munkassagat, valahol TGM-mel kerul egy polcra: valaha o is egy etalon volt szamomra,...
Mara ez erosen megvaltozott, sajnos...
De ebben a cikkben minden szava "ul"...
karma1
@bencemacska: Huha,... Szerintem mar tudja, hogy bukni fog, de meg "sorosozik" egyet elotte... Es ilyenkor , amikor kijelenti, hogy a DK meg az MSZP meg az a ketezer ember azon dolgozik, hogy Magyarorszagot bevandorlo orszagga tegye, akkor senki sem vagja a pofajaba, hogy "B+ vezir, hat te hoztal mar ide 50 ezret? Te adtal nekik unios passportot, akkor milyen 2000 emberrol beszelsz?"
Amig nem lesz egy ilyen tokos igazi "ellenzek", addig komoly problemak lesznek, vagy kap egy olyan duhrohamot, amitol vegkepp mehet Grazba

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.