Orbán Viktor sonkafőző tanácsokat adott a ma reggel kirakott videójában. Hogy hol főzte meg a nem is egy, de három sonkát, ahol viszont nem volt borókabogyó, az a videóból nem derült ki. A pillanatokra felvillanó háttérből csak az volt világos, hogy hol nem. Ez nem a XII. kerületi Cinege utcai ház. És nem is a felcsúti, stadion melletti épület, mert annak nem ennyire nyitott még a hátsó része sem, és a hivatalos családi ház elegánsabb is, mint a videón látható főzőrész. Egy olvasónk az apró részleteket összerakva a jelek szerint megfejtette a helyszínt, de legalábbis teljesen logikus, amire jutott. A háttérben látható nádas, a nemesnyár ültetvény, a domboldal, az erdő és a szántó határa alapján. És akkor bevillant valami az alapján, hogy Tiborczék birtoka, ahol Orbán Ráhelék lagzija volt, a Szent László patak partján van. Ha valóban Tiborczéknál volt, akkor már tényleg összeállt a kép, hogy kitől kaphatta az új pufimellényt, amit a főzés után a felcsúti stadionban vett fel.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Ki nem sz@rja le,hogy Orbán hol főzte a sonkát?Arra vagyok kiváncsi,hogy jövőre is tudja-e majd főzni?
Borsodi
Senkit se érdekel a Kósa féle sonkája.
Mindenkinek kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok még a Sorosozó gyűlölet keltőknek is.

www.youtube.com/watch?v=BjU9qH3cA9o

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.