Pénteken régi barátjánál, Bayer Zsoltnál járt a kormányfő az Echo TV-ben, de a beszélgetés felvétele csak vasárnap este került adásban Mészáros Lőrinc televíziójában. A Bayer Show természetesen a Fidesz hónapok, sőt évek óta építgetett és ezerszer ismételgetett paneljeinek felmondásáról szólt, de azért akadt benne egy-két figyelemre méltó részlet is. Az interjú elején, némileg váratlan módon arról beszélt, hogy a humor, az önirónia, az abszurd iránti érzék a mai napig jellemző a Fideszre és kampányaira. Ezután már kevesebb fogékonyságot mutatott a humorra, inkább hosszan ecsetelte az április 8-i választás jelentőségét. Azt mondta, 1990 óta nem volt olyan fontos választás az ország életében, mint a most következő. „1998-ban ki tudtuk javítani a Bokros csomagot, és 2010-ben is még vissza lehetett hozni a Gyurcsányék által csődbe taszított országot. Mindig bízhattunk benne, hogy majd kijavítjuk. Most viszont, ha elhibázzuk a választást, és bevándorlóország leszünk, akkor a kevert...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Tocsog a hazugsagokban ez a szoveg.
„1998-ban ki tudtuk javítani a Bokros csomagot, és 2010-ben is még vissza lehetett hozni a Gyurcsányék által csődbe taszított országot."
A Bokros csomag hozta rendbe az orszagot, ezt elte fel a fideSS 98-02 kozott, es adott at egy ures allamkasszat.
2010-ben nem volt csodhelyzet. Bajnaik emelkedo palyara tettek a gazdasagot, 260-as Euroval. Ellenben orbanek majdnem allamcsodot okoztak a kosa/rogan beszeddel. Az Euro azota nem tud 300 ala menni, de gyakran megnezi a 320-as szinteket.
Szoval orban maradjunk a tenyeknel, mert azok nem hazudnak, ellenben veled.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Ekkora orbitalis baromsagot is csak ott mer mondani, a sajat szennycsatornajukon, kulonben meg akar kellemetlen kerdeseket is kaphatna,...:o))) Igy persze nem,...
Na, orban, ;lehet ezt bizonyitani, nosza, huzzal bele a ME jeloltek nyilt tv vitajaba kedden, oszt meglatjuk...:o)))
kereső
@karma1: újfideszül!!! van orbán-vona paktum.!/mert tedd meg és kend rá a nyuszira/
wagabund
..."Orbán: A Vona-Gyurcsány paktum létezik"...

a cél szentesíti az eszközt. (népi bölcsesség)

a győztest soha nem kérdezik (ez meg egy háború utáni bölcsesség)

majd jövő hétfőn kiderül, ki kivel van.
karma1
@kereső: hat ilyen alapon akkor valoban letezik a Soros-terv is, - ha egyszer o mondja, nem?
Clavigo
Na és.. ??? Orbán-Torgyán paktum is létezett. .. Akár létezik,akár nem,,,a LÉNYEG ,hogy bukjál,te szarházi.!!
Yoda69
Tocsog a hazugsagokban ez a szoveg.
„1998-ban ki tudtuk javítani a Bokros csomagot, és 2010-ben is még vissza lehetett hozni a Gyurcsányék által csődbe taszított országot."
A Bokros csomag hozta rendbe az orszagot, ezt elte fel a fideSS 98-02 kozott, es adott at egy ures allamkasszat.
2010-ben nem volt csodhelyzet. Bajnaik emelkedo palyara tettek a gazdasagot, 260-as Euroval. Ellenben orbanek majdnem allamcsodot okoztak a kosa/rogan beszeddel. Az Euro azota nem tud 300 ala menni, de gyakran megnezi a 320-as szinteket.
Szoval orban maradjunk a tenyeknel, mert azok nem hazudnak, ellenben veled.
Nessy
A fidesz és a humorérzék! Sosem volt nekik! A híveikből is kiölték, akiben esetleg volt egy szikrányi!
Ezt a beszélgetést áprilisi tréfának szánták? Mert másra nem alkalmas.
kereső
@karma1:" A véreskezű Joszip Broz Tito a nyugati imperialisták láncos kutyája. (Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártja – az "
kulabombaafityiszre
Sőt létezik az orbán-pálinka paktum,és az orbán-graz paktum is.
Eladott Ország
2010 után majdnem belebuktak a zéró tudományukba, egy részből azért is lopták el a MANYUP pénzeket, majd a 2012-ben újra indított EU-s támogatások mentették meg a picsájukat.
Magyarországnak minden jelenlegi problémája abból származik, hogy csak ekkora.
uploads.disquscdn.com/images/7c30a464b4c3377611da21c0f79b31e907af9a4cc80ee682f9c76c2d55ab114a.jpg?w=600&h=339
Ennek a szegény, beteg embernek, teljesen elvette az eszét a hatalomért való harc, a rettegés, hogy - ahogy 2002-ben - most is elveszítheti azt, aminek bebetonozásán 2003 óta dolgozik, s amiről 2010 óta úgy gondolja, hogy míg világ a világ, kizárólag az övé marad! Mivel ő nem a miniszterelnöki széket, hanem az egész országot a sajátjaként kezeli, a legkisebb változás a hatalom mértékében, számára katasztrófa! Ezért beszél hülyeségeket, "kijavították" a Bokros-csomagot? Bakker a penzügyi stabilitásunkat köszönhetjük Bokrosnak ! A csomag számos, kisembereket érintő, részét pedig , azonnal elkaszálta az Alkotmánybíróság. Mit "javított" volna rajta ez a g..i!
Eriksson
@Yoda69: Ha magas az euró váltóértéke, az jót tesz az export-importak. Ha valamilyen árut eladunk 1 euró értékben, az itthon 320 ft-ot ér, ami ugye több mint a 260? Ha viszont venni akarunk, 1 euró értékben, akkor a 260-hoz viszonyítva marad 60 ft-unk.
Nem beszélve arról, hogy sokan euróban kapják a fizetésüket itthon is, azok pedig kifejezetten jobban járnak a 320 ft-os euróval.
Kompri?
Yoda69
@Eriksson: Reszigazsag amit irsz. Ha exportalo orszag lennenk, akkor igza lenne. De nezd meg ez export/import aranyunkat. Jelenleg tobbet importalunk, ergo tobbe kerul nekunk a magas Euro.
A masodik bekezdeset se allja meg a helyet. Ugyanis a kulfoldon dolgozokkal egyutt is joval kevesebben vannak azok akik Euroban kapjak a fizut. Tehat aki forintban kapja, de Euroert akar vasarolni, tobbet kell fizetnie.
Erted?
Eriksson
@Yoda69: Gondold át még egyszer a kereskedelmi részt.
Aztán idehaza minek vásárolna valaki euróért, ha forint a hivatalos fizetőeszköz?
Yoda69
@Eriksson: Pl. A migransok, akiket Orbán idehozott nem forinttal érkeztek.
Pálinkás Pál
@Eriksson: Na ezt vezesd le mégegyszer marha...a magas euró ezeknek a tetveknek volt jó nyerészkedni...ha neked euróért kell venned valamit marha az bizony 320 FT-ba fáj...mert nem mi gyártjuk az eurót...táhát az államnak is meg kell venni!!!főleg így hogy a külker mérleg deficites...remélem nem kell elmagyarázni neked mit jelent,,bár lévén fideszes vagy,erősen kétlem hogy érted...a magas Euró exportnál jó..az igaz...de mivel mi az importhoz képest minimálisan exportálunk,ismét bebizonyosodott hogy a fidesz házatáján nincs épeszű ember!!!
Eriksson
@Pálinkás Pál: Marha az, akit te a kultúrszobádban radiátornak használsz.
Pálinkás Pál
@Eriksson: Dumálhatsz amit akarsz,attól az még ökörség marad...olyan fidesz szavazó színvonalú!!!
Eriksson
@Pálinkás Pál: Úgy látom a locsolópálinka megtette hatását.
bencemacska
@Eriksson: ma, 13:36
Igaz, hogy nem nekem írtad, de ezt a mondatot magyarázd el nekem úgy , hogy megértsem.
"Ha viszont venni akarunk, 1 euró értékben, akkor a 260-hoz viszonyítva marad 60 ft-unk. "
Mert én ezt csak úgy tudom, : Csak akkor vehetek 1 Euróért valamit, ha 320 Ft-ért vettem egy eurót! És nem nyertem , hanem vesztettem 60 Ft-ot! Szerintem az export esetén jobb a magas Ft: euro arány , import esetén fordítva.
A Fizetésnél is csak akkor igaz, ha külföldről kapom a fizetésem. Belföldi fizetés valutában? Hát ott inkább előbb, mint utóbb korrigálnak!
És nem beszéltünk a devizahitelesekről és a MNB nyereségének a nem költségvetésbe befizetéséről.
Mert a MNB tényleg sokat kaszált az értékarány változáson, de nem fizette be a költségvetésbe.
kereső
@Eriksson: biztos,hogy az importnak is jót tesz?
És ha már annyira jó!! az euró,akkor miért is hadakozunk ellene kormányzati szinten? Nem azért,mert igy lehet shortolni a forintra?,mint az történt 2010 nyarán- sőt ott még a bennfentesség is felmerült,/mint a questornál/ ami ugye büntetendő cselekmény.És ennek olyan következményei lettek a devizahitelesekre nézve,amit nem hiszem,hogy ne tudtak volna előre felmérni.
Eriksson
@bencemacska: Csak azt akartam mondani, hogy nem biztos, hogy az alacsony átváltási ár használ a gazdaságnak és, hogy mi a különbség 260 és 320 forintos euró között, ha a forint a miénk.
Nem magánszemélyek szemszögéből, hanem gazdasági oldalról beszélek.
És igen, nagyon sokan dolgoznak külföldi cégeknél itthon, és euróban kapják a fizetésüket.
Ez nem a devizahitelesekről szól és nem az MNB-ről, hanem a kereskedelemről.
kereső
@Eriksson: mégis ki exportál ma Magyarországról?Kereskedelem? Alapvetően külföldnek kitett ország vagyunk.Alapvető dolgokat importálunk-euróért,dollárért,-alacsonyra leszoritott ft árfolyamon. Ezért vannak az áraink nyugati szinten.Biztos hogy ez a jó?
Eriksson
@Eriksson: Az exportnak mindenképpen, az importnak nem annyira. Itt az a lényeg, hogy a kereskedelmi egyenleg arányban legyen. Ami elmegy a réven, megtérül a vámon.
Csak azok járnak rosszul, akik forintért vesznek eurót, tehát pénzért pénzt, de az más valutákkal szemben ugyanez a helyzet.
A banki ügyekhez nem értek.
Eriksson
@kereső: Nézz utána megfelelő helyeken, mai nap is vannak exportképes termékeink.
Az alapvető kitettség az unió termelési kvótái miatt van. Sok dolog van, melyet magunk is elő tudnánk állítani, sőt exportálni, de mivel ott is vannak "fékek és ellensúlyok", no meg némi embargó is. Ezek hátráltatják a gazdasági fejlődést, de állítólag ezért adják az uniós pénzeket, hogy ezeket a kieső dolgokat kompenzálják.
Eriksson
@kereső: 16.30-as posztom neked írtam.
bencemacska
@Eriksson: Az exportőröknek nyereséget,, az importőröknek meg veszteséget okoz a forint gyengülése.
Az egyenleget a kivitel- behozatal arány dönti el!
Az euroban kapott fizetés akkor növekszik, ha itt költi el. Ha hazautalja már nem igaz.
Jól járnak azok is, akik külföldről valutát utalnak haza!
Eriksson
@bencemacska: Úgy van, ahogy írod.
Én az itthon megkeresett euróról beszéltem egyfolytában.
bencemacska
@kereső: ma, 16:30
Nagyon magas az exportunk az autóösszeszerelők jóvoltából. Azok a magyar exportba beleszámítanak,de forint mozgás nem igen van bennük, csak a munkabér egy része és néhány magyar beszállítónak fizetett nem lényeges összeg erejéig.
Az adómentesség miatt állami bevétel meg nem igen van!
cikicakk55
@Eladott Ország: Ma 15:32
Végre sikerült lementenem a fotót.Már régóta próbálgattam azokat amiket fel raksz a gépre rámenteni,de nem tudtam.Múlt héten itthon volt az idősebb fiam és megmutatta. Na azóta bár mit felraksz képet,már mind elraktam.Az ismerőseimnek szoktam elküldeni,jókat nevetnek rajta.Köszi! Ez a szavazós tetszik a legjobban.
bencemacska
@Eriksson: ma, 16:59
Ha külföldre mész nyaralni, az is drágább lesz a gyenge forint esetén!
Ha viszont külföldön állapították meg a nyugdíjadat valutában, de itthon élsz, sokkal jobban jársz.
De a Ny-ról kapott nyugdíjjal azt nem lehet eljátszani, amit az ukránok játszanak a magyar nyugdíjjal! Őket így nem lehet átverni-:)))
Eriksson
@bencemacska: Persze, hogy nem lehet átverni a nyugatiakat, mert az egy jelen egyezmény.
Viszont az ukrán-magyar egyezmény még 1963-ban köttetett az akkori Szovjetunióval.
kereső
@bencemacska: az autóösszeszerelők/beszállitók alapanyagigénye kielégthető-e belföldről, vagy importra szorulunk? Ha igen ,mennyi az import aránya, mert akkor máris ott vagyunk,ahol a part szakad.Szóval csak és kizárólag az export miatt nincs indoka a forint gyengén tartásának.
Egyébként ez is indokolná az euró bevezetését, a saját! teljesitmény is reálisabban mérhető lenne.A trükközéseknek meg rögtön befellegzene.
Eriksson
@kereső: Nem lájk, mert Isten őrizzen az eurótól. Abban a pillanatban összeomlana a magyarok megélhetése, mert a fizetések alacsonyak, átváltva meg semmit nem érnének.
Eladott Ország
@cikicakk55: ma, 17:08; Ha valamelyik kép hiányzik elküldöm "üzeneteim" keresztül.
kereső
@Eriksson: Ez a kádári rendszer öröksége- amit hurcolunk magunkkal 30 éve.Elleve alacsonyan tartott kiifizetett munkabér,mert ugye az életszinvonalba olyan egyéb szolgáltatások árai is beleszámitottak -lakhatás ktg.-i, a sokat emlegetett rezsi,az iskoláztatás, az ingyenes eü.
Ezek ma már mind piaci árakon elérhetőek csak!-azaz gyakorlatilag nyugati árszinvonalon.Na ha mindkettőt a fizetést is és az árakat is euróban számolom,akkor mi omlik össze?Attól,hogy euróban számolom ,talán némileg még csökkenénnek is árak,mert nem nem lenne a rendszerben manipulációs szándék.
Ami kvótákat illeti- az nálunk a mezőgazdaságra lenne! leginkább érvényes, amennyiben a magyar mezőgazdaság megtartotta volna azt a termelési szinvonalat,amit a 80-as években produkált.De hát ez messze nem igy van.Igy aztán ezek a kvóták nem igen akadályai a teljesitménynek.A nyersanyagkvótákról meg nálunk botorság beszélni.Milyen kvóták vannak még?
bencemacska
@kereső: ma, 17:37
Az autóipar olyan zárt kört képez, amibe kívülről nagyon nehéz bedolgozni!
Azért hívják összeszerelő műhelynek és nem autógyárnak!
A teljes termelés a magyar termelésbe számít, magyar exportnak minősül, de közel azonos importhányaddal!
A magyar beszállításhoz nagy protekció kell! Elsősorban mellékmunkák és az azokhoz szükséges segédanyagok, a hozzátartozó személyzettel együtt! Pl. ebédeltetés, takarítás , stb
Miután már régen nyugdíjas vagyok, csak leírásokból ismerem a helyzetet.
Magyarországon az autógyárak kb olyan helyzetben vannak, mint régen a nagyvállalatok pl MÁV. "Állam az államban"!
Ha euro lenne sokkal kevesebbet lehetne lopni, és azt is nehezebben. De, hogy a jelenlegi gazdaság hogy bírná el, az kétséges.
És előtte nagyon leellenőriznének mindent, amit nagyon nem szeretne a mai kormány!
advocat
És mi köze hozzá? Ja! Veszélyeztetik a hatalmát,
desiro
Találkozott a két köcsög pondró...
kereső
@bencemacska: arról nem is beszélve,hogy a közvetlen beszállitói kör is idegen-leány, és azok beszállitói a hazai kkv-k.
Eriksson
@kereső: Az az érzésem, nem olvastad el amit írtam itt az utóbbi néhány órában.
Továbbá az árak nem csökkennének, sőt emelkednének mert mindent felfelé kerekítenek. (első kézből tudom).
A fizetéseket meg nem emelnék, mert azt nem bírná el a gazdaság. (meg mennyire, milyen arányban, kinek-kinek személyre szabva? És a nyugdíjak) Szóval messze vagyunk mi az eurótól.
A mezőgazdaságunk erősen lecsökkent, éppen a kvóták miatt, mert külföldről hozzák be a termékeket olcsóbban, mint amennyiért itthon előállítható lenne. Mert azoknak jár a mg-i támogatás, nekünk meg nem, csak az engedélyezett termékekre.
Milyen kvóták? Meg van szabva, hogy mit és mennyit termelhetsz, mit és mennyit exportálhatsz. Nem fogom itt sorolni, ezeket az adatokat bármikor megtalálod a neten.
kissé felnőttem
A Molotov Ribentropp paktum is létezett akkor most ujat montál? vagy csak irigy vagy? na
kereső
@Eriksson: miért emelkednének az árak?Mitől- hiszen nyugati árszinvonal van nálunk.Sőt a kiskereskedelmi áraink jó néhány termék esetében magasabbak,mint mondjuk a nizzai auschonban./személyes tapasztalat/.Nem mondom ,hogy a személyi szolgáltatások nem drágábbak mint nálunk/ fodrászat,kozmetika...,fogorvos/viszont ezek nem a mindennapi élet kellékkei, akinek meg az, az meg megtudja fizet akár forintban,akár euróban mérik.
A kvóták nem szelik át az egész gazdasági életet-te nézz ennek utána. Konkrét kvótákról a mg.-ben tudok, viszont az nem igaz ,hogy ezek miatt tart ott a magyar mg,.ahol tart.Ennek sokkal inkább hazai ,és kimondottan politikai okai vannak.
Eriksson
@kereső: Hát persze, hogy politikai. Minden dolog amit lehet és amit nem, azt mind-mind politikai döntés következménye. Figyelembe véve a különböző érdekcsoportok érdekeit.
S itt tud belépni a korrupció: Segít eldönteni, kiknek a javára legyenek kedvezőek a születendő egyezségek, intézkedések, törvények.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.