Amennyiben a kormány bizalmat kap április 8-án a folytatásra, a családpolitika minden eddigi vívmányát megőrzik, sőt számos előrelépésre is lehetőség van – mondta Novák Katalin hétfőn Szentendrén a Skanzen családi húsvéti rendezvényén, ahová családjával látogatott ki.

Novák Katalin: a családpolitika minden eddigi vívmányát megőrizzük
Fotó: Soós Lajos / MTI

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kiemelte: a családi adókedvezménynek, a családi otthonteremtési programnak, a gyed-extrának, a munka és a család közötti egyensúly megteremtését segítő intézkedéseknek, a Nők 40 programnak köszönhetően olyan stabilitás és olyan erős családpolitika alakul ki, amelyre hosszú távon is számíthatnak, akik még családalapítás előtt állnak.

A legfontosabb számunkra ezeknek az eredményeknek a megőrzése – szögezte le, hozzátéve: ugyanakkor sok olyan pont van, ahol előre lehet lépni. Ilyen véleménye szerint a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele, vagy a jobb elismerése azoknak az édesanyáknak, akik – akár négy-öt-hat gyermekükkel – otthon vannak főállású anyaként, és napjuk 24 óráját a családi háttér megteremtésének szentelik.

Az államtitkár a közmédiának nyilatkozva szólt arról,

hogy a csok bevált, minden idők legnagyobb otthonteremtési programja iránt nagy az érdeklődés. Eddig több mint 70 ezer családnak tudtak segíteni, a támogatások már a 200 milliárd forintot is elérik. A csok közel 300 ezer ember otthonteremtéséhez tudott érdemi segítséget nyújtani

- mutatott rá.

Magyarországon a családokat helyezzük a középpontba, számunkra a gyermekek az elsők, és ezt az erős családpolitikát kell folytatnunk – hangsúlyozta Novák Katalin.

Elmondása szerint a családok éve azt jelenti, hogy több támogatást kapnak a családok, és azt is, hogy január elseje óta nagyon sok programot kínálnak az egészen piciknek, illetve a szülőknek, nagyszülőknek, dédnagyszülőknek. Ennek kiemelkedő eseménye a Skanzen húsvéti hagyományőrző rendezvénye, amelyre hétfőn is várják a családokat. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum programjain év közben is a családok alkotják a látogatók 70 százalékát – jegyezte meg.

A Skanzen programja több tízezer embert mozgatott meg, a családok éve eddigi eseményei pedig már több mint százezer embert értek el – mondta az államtitkár. Ezek a programok arról szólnak, ami a család lényege: generációk tartalmas együttlétéről, hiszen a család elsősorban erő- és örömforrás – emelte ki az államtitkár.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Megorzitek a tobb mint 12 eve nem emelt csaladi potlekot is?
Ha csak a fejedet meglatom, tudom, hogy aznap minden nagycsalados, meg gyermeke(i)t egyedul nevelo szulo at van b@szva...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Megorzitek a tobb mint 12 eve nem emelt csaladi potlekot is?
Ha csak a fejedet meglatom, tudom, hogy aznap minden nagycsalados, meg gyermeke(i)t egyedul nevelo szulo at van b@szva...
quadrocopter
Időtök leketyeget, Novák, keress magadnak munkahelyet! Hazugságokból nem fogsz megélni, nincs rá igény!
karma1
@quadrocopter: Ez, dolgozni??? Viccelsz? Akkor nem lenne ott, ahol van...
Levendula
Ez a nő olyan ájtatosan tekint mindig az Orbánra, hogy öröm nézni.
namihami
Akkor, ezek szerint, azt a családiadó-kedvezmény rendszert is megőrzitek, amit a csóró eddig se tudott kihasználni, a jólkereső pedig még gazdagabb lett általa? Előre szólok, remek megoldás. Hadd legyen a gazdag még gazdagabb. Hiszen neki úgyis többre van szüksége, hogy még jobban tudjon élni.
Desischado
Te hazug ribanc, mi van a családi pótlékkal?! Mi van kilakoltatott családokkal? Erre mit vartyogsz, te mocsok némber, na halljam!
nezelodo
@RonaGyuri: Na ezek azok a vívmányok, amit a dolgozók egy jelentős rétege még azon az elhíresült söralátét egyszerűségű adóbevalláson sem tud érvényesíteni, mert messze nincs akkora jövedelme, mint azoknak, akiknek ez a támogatási rendszer készült.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.