Mintha a szociális ellátásban dolgozókról teljesen megfeledkezett volna a kormányzat.

Az mfor.hu cikke emlékeztet arra, hogy az elmúlt években sorra érkeztek bejelentések bérrendezésekről, életpálya-modellekről, melyek mind többek között a honvédelmi, egészségügyis dolgozók és tanárok anyagi helyzetének, életszínvonalának, béren keresztül történő megbecsülésének növelését célozta elsősorban. A bérrendezések mellett az elmúlt pár év minimálbér-emelései is mind azt a célt szolgálták, hogy a kormány megvalósítsa egyik célkitűzését: a bérből és munkából élők helyzetének javítását.

Megalázóan alacsony maradt a szociális ellátásban dolgozók bére

Egészen megdöbbentő, de a szociális ellátás területén dolgozók nettó fizetése 7 év alatt 5,8 százalékkal nőtt. Pont annyival, mint amennyivel egyébként 2016-ban emelkedett a minimálbér.

Ez a növekedés nominálisan mindössze 4867 forintos pluszt jelent, így 2017-ben átlagosan az itt dolgozók 88 589 forintot vihettek haza.

(mfor.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Én a 5 évvel ezelőtt a Jabilba nettó 85-90 ezer Ft ot vittem haza túlóra nélkül raktáron dolgoztam.Itt meg felelősség van,mert idős beteg embereket kell ápolni gondozni a nap minden percében ez olyan munka hogy vagy lelkesedéssel csinálod vagy nem! Sajnos a lelkes emberek egyre ritkábban dolgoznak ilyen helyen a pénz a munka körülmények szánalmasok!! És ezért szavazzak a fidesz re vagy bármelyik pártra???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.