Míg az LMP új választást akar egy esetleges Fidesz-vereség után, a többi párt inkább koalíciót kötne és kormányozna.

Koalíciós kormányzásra készül a baloldali ellenzék, Szél Bernadett szerint csak az LMP mögött nincs oligarcha
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Egyetértettek a kormány leválthatóságában az MSZP-Párbeszéd, a DK, az LMP és a Momentum vezetői egy szerda esti vitán, amelyen

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje megerősítette, az ellenzék győzelme után minél hamarabb új, a jelenleginél igazságosabb, demokratikus választást szeretnének, míg a többi párt képviselői inkább kompromisszumok árán kialakított koalícióban irányítanák az országot.

Az öt párt vezetőivel zajló vitát a V18 csoport szervezte, Budapesten. Vezetőjük, Balázs Péter volt külügyminiszter és uniós biztos a rendezvény elején jelezte, hogy a Fidesz és a Jobbik nem fogadta el meghívásukat.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje elmondta, jobban örült volna, ha erre a vitára egy évvel korábban kerül sor, és a demokratikus ellenzék mostanra egységesen állhatna szemben a Fidesszel. Közös ajánlatot kellett volna tenni az országnak

– fogalmazott, megjegyezve ugyanakkor, hogy az utóbbi napokban legalább az egyéni választókerületek szintjén sikerült előrelépést elérniük.

Szél Bernadett, az LMP kormányfőjelöltje úgy fogalmazott, hogy a Fidesz megbukott, a magyar emberek többsége kormányváltást akar.

Emlékeztetett, hogy ők teljes ellenzéki koordinációt szerettek volna, ám heves ellenállásba ütköztek.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szerint a választók többsége mára megtanulta a jelenlegi választási rendszert,

nekik pedig az a feladatuk, hogy érvényesítsék a kormányváltást akaró többség akaratát.

Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke hangsúlyozta, hogy rendszerváltó hangulatot tapasztalnak, és abban bíznak,

hogy szélesedik az ellenzéki együttműködés, ami ezt lehetővé is teheti.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azt mondta, megalakulásukat az határozta meg, hogy elegük van a korrupt kormányból és az egymással civakodó ellenzékből,

azonban kompromisszumkésszé váltak, mert úgy látják, hogy generációjuk nem tud még négy évet leélni a jelenlegi rendszerben.

A résztvevők egymás után kifejthették egészségügyi és oktatási programpontjaikat. Valamennyi párt képviselője azon az állásponton volt, hogy a jelenlegi kormány elhanyagolja ezeket a területeket, és kormányra kerülésük esetén jelentősen több pénzt fordítanának például az egészségügy és az oktatás színvonalának javítására, az ágazatban dolgozók bérének emelésére.

"Nőtt a szegénység a Fidesz alatt"

A szociális ellátásokról szólva egyetlen megszólaló sem cáfolta, hogy a Fidesz kormányzása alatt nőtt volna a szegénység, amely ellen elsősorban munkahelyteremtéssel, a közmunka átalakításával és például a családi pótlék valamilyen mértékű emelésével küzdenek.

Fekete-Győr András ugyanakkor megszólalásában kérdőre vonta Karácsony Gergelyt az általa ígért tizenharmadik havi nyugdíj fenntarthatóságával kapcsolatban. Az MSZP-Párbeszéd kormányfőjelöljte szerint azonban ez a lépés jó eszköz lehet a nyugdíjrendszer igazságtalanságainak mérséklésre, később hasonlóan érvelt Gyurcsány Ferenc is, aki felvetette egy sávosan emelkedő, a legkevesebbet fogyasztóknak akár ingyenes közműszolgáltatások lehetőségét is. Ezzel Szigetvári Viktor nem értett egyet, aki kétségbe vonta a Párbeszéd alanyi jogon járó alapjövedelemre vonatkozó javaslatának jogosságát is.

Felelősségre vonnák a kormányt

Az ellenzéki politikusok között egyetértés bontakozott ki arról, hogy a kormányt felelősségre kell vonni a korrupciós ügyek miatt. Karácsony Gergely megismételte az antikorrupciós ügyészség létrehozására vonatkozó javaslatát, míg a DK elnöke ismételten a legfőbb ügyész eltávolítását sürgette, Szigetvári Viktor elkerülhetetlennek nevezte

Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc vagyonának államosítását, Fekete-Győr András pedig egyebek mellett a vagyonnyilatkozati eljárások szigorítását.

Szél az ellenzéki pártokat is oligarcházta

Szél Bernadett a korrupcióról szóló kérdésre válaszolva – a közönség nagy zúgolódását kiváltva – úgy fogalmazott,

az LMP az egyetlen párt, amely mögött nem áll oligarcha.

A választás utáni helyzetről szólva pedig kijelentette, hogy a bűnösök megbüntetése mellett nem gyűlölettel fognak reagálni, mert egy békés, harmonikus országot szeretnének teremteni. Szerinte azonban ennek elengedhetetlen feltétele egy új, a jelenlegivel ellentétben valóban demokratikus választás kiírása.

"Nem szabad eldobni a hatalmat, mint egy forró krumplit" – reagált elsőként Karácsony Gergely, aki szerint az ellenzék győzelme esetén ő vezetheti majd a kormányt, ennek során pedig egy konszenzusorientált politikát kíván majd képviselni.

"Koalícióra vagyunk ítélve" – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, aki szerint az erre való képességet már a választás előtt be kell bebizonyítani. Ennek érdekében pedig szerinte tartózkodni kell az olyan kijelentésektől, hogy kik mögött állnak oligarchák az ellenzéki oldalon, mert az erodálja a beléjük vetett bizalmat. "Azt gyanítom, nem egyformán kedveli itt mindegyikünk a másikat" – fogalmazott, majd hozzátette, az ellenzék választási sikere esetén a legtöbb szavazatot szerző erő vezetőjének kell irányítania a koalíciós tárgyalásokat.

Szigetvári Viktor hazugságnak nevezte, hogy bármelyikük mögött is oligarchák állnának.

Közölte, hogy a Jobbik nélkül is lehet többsége a demokratikus oldalnak, a koalíciós kormány felelősségét pedig el kell vállalni.

Fekete-Győr András jelezte, hogy nyitottak a koalíciós tárgyalásokra, Németország példája ugyanis azt mutatja nekik, hogy egy közösséget a kompromisszumok árán lehet sikerre vezetni.

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@egyvandor: Ja, ... schiffer, ungar-schmidt,...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
egyvandor
Azért érdekes lenne tudni ki mit gondol oligarcha alatt. Elég ha gazdag és be áll egy ügy mögé, (Működő demokráciákban a gazdagság önmagában nem lehet bűn, nem gondolom hogy a tisztességes politika csak a szegények műfaja lehet. Gorbán pl. szegény volt és?) vagy hatalmi befolyással is bír a pártok politikájára, döntéseire.
karma1
@egyvandor: Ja, ... schiffer, ungar-schmidt,...
Clavigo
Széltyúk,,,,Te mögötted Orbán áll.
Horizont
Döbbenten állok az LMP és főleg Szél Bernadett előtt. Mit akar pár nappal a választások előtt?
Az emberek ugyan befolyásolhatóak, de nem hülyék. Úgy gondolja, hogy egy ilyen mondat után kigyullad az isteni szikra a fejekben és mindenki az LMP-re szavaz majd. Mekkorát téved...
justhpeter
Szél napról napra veszít a politikai realitásérzékéből, bár amúgy is kevés volt neki.
coni
Az LMP csak Orbán meghosszabbított karja, feladata belülről bomlasztani az ellenzéket. 2014-ben ügyesen csinálták, 4 nappal a választások előtt oligarházni az ellenzéket ügyes fideszes taktika eddig bevált és 2/3-ot hozott nekik az LMP sündörgése...
kulabombaafityiszre
Azért óvatosan az lmp-t kritizáló hozzászólásokkal,mindjárt jön a Béjla aztán kioktat mindenkit,
hogy kedves fideszcsicska pártja semmiért nem felelős egyébként is mindenki hülye,viszont a Gyurcsány hibás mindenért..
kereső
Azért ez az olgarcházás lenyúlás a fidesz "emmuttnyocév"-szajkózásából.Azon nem csodálkozom,hogy a rogán-szijjártó duó nem ismerte/ismeri-dehogynem/meg is mutatták az elmult négy évben/ a szó eredeti jelentése ugyanis:
"Hatalmaskodó főúr, a nép felett uralkodó főnemes; kiskirály"-
Szóval kedves Szél Berni- ezzel nem lehet szavazókat nyerni, hacsak nem a megvilágosodott
fideszest,mert egyébként egyetlen más pártnál nem lehetett ezt tapasztalni.Összemosni mindent-mindenkivel,csak hogy ti maradhassatok a "tiszták"-a majd most mi jövünk!szlogennel.
Döbbenet amit csináltok.
durbincs
Frankó csávók ott fenn ? ó nem,csak a tata első sorba vette a jegyüket ? mint csak a moziba ?
szegény rokonoknak?míg ő a zsöllyébe,függöny korcba megbújva,jókat pezsgőzik a dámákkal ?
Shikari
Gyönyörű! Itt a tolvajok és hülyék gyülekezete!
Csizmás Kond
..próbálja elképzelni akárki, hogy egy ilyen mindenkimástakar ellenzék hogyan tudna vezetni...még pontosan azt sem tudják, hogy sajátmaguk mit akarnának egy esetleges koalíció esetén...mit csináltak mostanig ???. miért nem beszélték meg miért nem egyeztettek mostanig ???...vagy a kormányzásukat azzal fogják kitölteni, hogy egymás alá ásnak mint a kampány alatt ?
Manhattan
Legújabb fejlemény: 62 képviselő helyen lépett vissza a DK.
Béla333
@Manhattan: 08.23
Az MSZP javára!
Ne hazudozzatok, ennek a számnak csak az MSZP-vel kötött külön megállapodáskor szabadna elhangozni, a teljes ellenzék szempontjából ez semmi.
Ugyanis senkivel nem beszélték azt meg, hogy hol miért és kinek a javára lép vissza a DK, csak az MSZP-vel!
Most meg megpróbálják itt magukat mártírnak beállítani.
Ez ugyanolyan hazugság, mint a DK más megnyilvánulása!
ibn Said
@durbincs: Te lenni super idiot! Tudni ki búj függöny mögé!???! Nem kire gondol Te (Soros), bújni függöny gyáva szar Orbán!
Manhattan
Tegnap láttam, ezt a nőt a SZavazz rám cimú műsorban. Össze-vissza beszélt, program nagyon nincs is, fogalmam sincs, hogy ezt a nőt hova tegyem? Állítólag két napja Vona Gáborral egész éjjel, valamilyen benzinkútnál beszélték az együttműködésről. Aztán, hogy megegyeztek, vagy sem arról nem szólt a fáma. De nagyon zavart agyú, szélkakas egy nő.
Tisztán látszik, hogy amerről a pénzt fújja a szél arra fordul Szélkakas vagy Széltyúk, esetleg Szélliba..))
ibn Said
@Shikari: Te venni szemüveg ha nem látni jól! Én nem lát Fidesz egyet sem!
magyarbakancs
@Shikari: "Gyönyörű! Itt a tolvajok és hülyék gyülekezete!"
Orbán,Rogán,Kósa,Lázár.
Ezekre gondoltál és a többi NER -lovagra?
ibn Said
@Béla333: Írni neked, gondolkod fej! Kinek javára lép vissza DK? Igen lenni az Szél Bernadett!
Te vagy akar szándákos hazudni, vagy nem tud történés világban, élni kicsi LMP buborék!
Béla333
@Manhattan: 08.47
A te agyad a zavart! Az egész beírásod valamiféle zavarodott elmére utal!
Ja? Nem is hülye vagy, csak DK-s?
DARTH VADER
Felháborodva…
Már csak néhány nap van hátra a magyarországi választásokig, és még mindig nem hallani normális, a választók számára VALÓBAN VILÁGOS és EGYÉRTELMŰ programokat az egyes pártok részéről! Az én részemről meg már az megtiszteltetés, ha egyáltalán ’pártoknak’ nevezem azokat az összecsődüléseket, amik most megpróbálják eladni magukat, mint a jövő Magyarországának vezetői. Nem kivétel ez alól a jelenlegi kormányzópárt sem, mivel sunyi technikákkal igyekszik csak önmagát a látótérben tartani. Tőlük legalább annyit megtudunk, hogy továbbra is gátolják a migránsok betelepítését (de nyilván a figyelmes választó csak tud egyéb más olyan háttér dolgot is, amit azért mégis megtettek ezirányban, csak más címszó alatt…), de semmi más olyan PROGRAM itt sincs, a már 4 évvel ezelőtt elhangzott ”folytatjuk”-on kívül, ami olyan nagyon bíztató lenne…
Ez a mostani ”kampány” inkább nevezhető a sárdobálás felső fokának, vagy a személyeskedés dominanciájának, sőt, a vádaskodások és fenyegetőzések kánaánjának, mintsem a választók hiteles megnyerésének. Egy olyan színjáték zajlik, ahol úgy tűnik, hogy a színészek kuliszák mögötti veszekedésüket kihozták a színpadra, és már szinte el is felejtették, hogy ott ül a közönség is – akik persze, csak sejtik a dolgok mögött lévő okokat, de csak a korábbi pletykák miatt. Szóval, hogy ki lop, meg ki mennyit lop, ki lopott többet, ki hazudik, ki hazudik jobban, vagy nagyobbat, kit kell lefejezni, ki hova vándorolt át és váltott arcot meg álláspontot újra meg újra, ki fog biztosan elégtételt venni, ha…, ki kit fog számonkérni; szóval csupa olyan dolog fut itt a színpadon, aminek mi, majdani szavazók, semmi hasznát nem vesszük, mert az igazi kormányzásnak csupán altételei, nagyon is személyes dolgok. De azt szerintem mindannyian sejtjük, hogy hűen a jól megszokott korábbiakhoz, SEMMI nem úgy lenne és lesz, ahogy azt egyébként ígér(get)ik – mert ígérni a politikában azt nagyon lehet. Tehát a fent említett ”klassz” programokból választhatunk, ezekre...
ibn Said
Ha lenni nagy koalíció, lenni érdekes ki programja lesz döntő. Minden program nem lehet megcsinál koalícióban.
De azért örül, hogy legalább leül egymással beszel a vezetők!
Béla333
@ibn Said: 08.50
És az LMP kinek a javára lépett eddig vissza?
Az MSZP-DK szövetség,
Az Együtt, és
A Jobbik javára!

Miről beszélsz?
ibn Said
@Béla333: Beszél arról, hogy Te írni MszP-DK nem lép vissza csak egymás javára! Ez lenni hazugság!!!
Madácsi Pali
@Béla333: majdnem azt irtam, hogy fordítva van összerekva, de nem! Magát a NER pont ilyennek tervezte. Csak keveri a sz@rt az összefogás és orbánváltás ellen.
Béla333
Az ostoba DK-s és MSZP-s politikusok még most sem veszik észre, hogy az eddigi LMP ellenes politizálásuk egy zsákutca?!
Nem az LMP az, aki ellen kell fellépni, hanem a Fidesz ellen!
Ezt senki nem mondta meg nekik?
Majd akkor jönnek rá, ha meglesz újra a Fidesznek a 2/3? Mert a legújabb felmérések szerint ez is kinéz! Ostoba barmok!
Béla333
@ibn Said: 08.56
Mi a hazugság abban, hogy az első lépésben a DK és az MSZP egy külön alku keretében felosztotta az egyéni körzeteket - egymás között!
Nem emlékszel erre?
Utána álltak csak ki az ellenzéki oldakra, hogy na itt vagyunk.
Miután a különalkut megkötötték!
nemkati
@Csizmás Kond: Egyáltalán nem úgy van, hogy az ellenzékiek közül mindenki mást akar. Abban mind megegyeznek, hogy a Fidesz világából elég, sőt túl sok is volt, a Fidesznek és a KDNP-nek takarodni kell. Hogy milyen országot akarnak, abban vannak különbségek, de az határozott véleményük, hogy olyat nem, mint amilyenné ez alatt a 8 év alatt lett.

Én szerintem ha sikerülne elzavarni a kormányt, akkor a legfontosabb lenne, hogy a közmédiában le kell cserélni a fidesznyaloncokat hiteles és tisztességes emberekre. Ha az egész ország megtudná, hogy mi volt itt 8 évig, milyen disznóságok történtek, a Fidesz támogatói lecsökkennének a totális elmebetegekre, és akkor végleg eltűnnek majd. Pláne ha végre vezetőszáron fogják elvezetni a bűnösöket.
ibn Said
@Béla333: Hol probléma!? Kiáll ellenzék többi tagjának ajánlattal? Igen, kiáll! Ki legerősebb baloldali ellenzéken!? Felmérés szerint MszP-P, DK, csak utána LMP... Te mit gondol kinek kell egyeztetni előbb? Megint hiszed, hogy LMP lenni óriási párt, pedig lassan Momentum is lesz nagyobb. Emberek kérik LMP hogy lépni vissza, de nem mert büszke (Bolond Berni), hogy lenni milyen erős, és mindenkit legyőz. Ugyan már ez lenni nagy ostobaság! Szidni másikat, mert nem azonnal lehajol kicsihez!?
Lehet kritik MSzp-P, lehet kritik DK, de nem lehet mondani, hogy LMP szar, aki Fidesz gyújt nekik aláírás, akik szavaz meg Fidesz törvényt, akik nem megyegyez, hanem hátráltat ellenzék!? Te lenni elfogult, mert Te nem gondolkod, csak kiabálsz világba, mint üres stadionban pereces... perecet, perecet... Nem van értelme ily elfogultsággal látni világ!
kereső
Én azért erre úgy emlékszem,hogy meg volt hiva minden demokratikus ellenzéki párt erre "különalkura"-!!!Aztán--------néma csönd,és nem volt a válasz.Akkor? Pénztár zárás után reklamálunk?
kulabombaafityiszre
Példát mutatott Fekete-Győr András, és elismerést vívott ki azzal, hogy a belvárosban visszalépett a hajszállal esélyesebb jelölt javára. Ez példamutató az egész ellenzék számára. Annál inkább, hogy az általa megrendelt vizsgálat mutatta hajszállal erősebbnek V. Naszályi Mártát. Nem magyarázta meg, hanem átadta a helyét.
Ez a lemondás óriási erkölcsi tartásról tanúskodik, és alázatról, hogy az egyéni érdekét kész az ország érdeke alá rendelni. Még akkor is, ha számít arra, hogy a parlamentbe a listás szavazás alapján bejut. Korábban Juhász Péter is hasonlóan példamutatóan ját el.

Ennek fényében látható még inkább, hogy Szél Bernadett és az LMP milyen hazug és álnok képmutatást, szófacsarást folytat. Az összefogásról beszélnek, de mindig úgy csinálnak, hogy a végén ne kelljen tenni semmit. Józan ember nem hisz összeesküvés-elméletekben,

De az LMP akkor sem viselkedhetne másképp, ha valóban a Fidesz szatellitpártja, lefizetett zsoldosa lenne. Szél Bernadett hazudik, amikor megegyezési szándékról beszél. A DK-nál tett látogatásuk még emberileg minősíthetetlen, undorító és gusztustalan is volt, a lejárató szándék és az utálat kifejezése volt. Az LMP tényleg Magyarország egyik átka most ebben a helyzetben.

https://nepszava.us/fekete-gyor-andras-hazafi...
Hellcat
@Béla333: (8:57) Ezt mondd el a Jobbiknak is, hogy nem a baloldali összefogást kell ócsárolni hanem a fideszt...Ha nem lesz kormányváltás az bizony a Jobbik sara lesz a leginkább...
kulabombaafityiszre
@Béla333: Na most már eregy vissza anyádba,köcsög lmp-s faszkalap.
Csizmás Kond
@nemkati: Kató, a hit, vagy a vágy sokszor félrevezet. Az aki választáskor úgy áll hozzá valamihez, hogy nem számít mi lesz csak ami van az ne legyen annak általában a következő sem fog tetszeni mert neki nem elképzelése van hanem ösztöne. Minden választás lehetőséget ad egy változásra, de ma sokan csak a változásért mennek szavazni cél nélül...mert azt a sok dumakavalkádból megtanulták, hogy mi nem kell de arra senki nem világosította fel, hogy m9 fog lenni és az tetszeni fog-e neki.
Az amit te akarsz, és az amit azok akarnak akikre majd ikszelni fogsz, nagyon nagy valóságkülönbségi eltérésben van...de nem akarok senkit befolyásolni, válassz akit akarsz és vállald a következményeit úgy, hogy bírja ki legalább a következő választásig...és közbe még beszélgessünk...
..ja és vezetőszár...ha azt mindig használták volna ma nem lenne kire szavazz.
ibn Said
@kulabombaafityiszre: Miért bántani Béla? Ő lenni megtévesztett LMP talib. Hinni hogy csak az a jó mit Ő gondol, mond, a többi ember mind bolond, mert nem támogatni Őt... várni, ki is ilyen aki nem velem az ellenem!? Ki is ilyen, aki nem támogat engem azt elszámoltat, meg fenyeget, zaklat?
Béla333
@ibn Said: 09.08
Ez nem így van!
Az emberek kérik, hogy lépjenek vissza, de nem azt kérik az LMP-sek, hogy 3 helyért cserébe lépjenek vissza 27 helyen!
Aki ilyen ajánlattal jön, az nem akar megállapodást!
ibn Said
@Béla333: Most kezdeni megint előlről vita, hogy ki esélyes? Ahol nem esélyes LMP lép vissza ez a kérés. Tudni, hogy sehol nem esélyes, így még nyer is hiszen kap 4-6 biztos hely azzal, hogy többi vissza lép ott!
LMP nem más mint kell pénz, mindegy hogyan, de kell, lesz jó Fidesztől is lesz jó 1%-ból is!
Én gondol, hogy emberek okosak, nem foglalkozni LMP mit mondani szavaznak esélyere, akkor pedig LMP megy ahová kell neki, az utcára. Ez sokból jobb is mert utcáről nem lehet támogatni Fideszt szavazattal. LMP már nincs helye parlament, mert eladta magát Fidesznek.
Béla333
@ibn Said: 09.37
Mitől lenne egy a 10%-os bejutási küszöb felett éppen csak billegő MSZP-Párbeszéd szövetség esélyesebb bármiben, mint a 8-10% körül levő LMP?
Most őszintén! Mert toporzékolnak, hogy ők az esélyesek, a többiek meg lépjenek le?
Az LMP nem a pénzre játszik, bár ők is, mint mindegyik más párt nyilván figyel a pénzre is. De nem az a legfontosabb.
A legfontosabb Orbánék leváltása. A többi része az írásodnak meg egy minden alapot nélkülöző mocskolódás!
kereső
@Béla333: @ibn Said: Ide is beteszem,mielőtt elkezdődne a parttalan vita: a tyúkról és a tojásról:
Úgy gondolom,hogy innentől kezdve ez kőkemény matematika-az ellenzéki képviselők számának maximalizálása.
Az lmp-nek kell elsősorban "számolni"-hogy a négy biztos bejutást eredményező hely + az itt keletkező töredékszavazatok az országos listára több-e,mint a 25 helyen elérhető töredékszavazatokkal elérhető mandátumok száma.Ha jól számolom,akkor az esetleges visszalépés után még mindig állva marad 77 lmp-s jelölt-ami szintén hoz a listára.
Nincs már itt helye semmiféle érzelmi kötődésnek- az menjen a pártlistára maximálisan!!
A "szirénhangokra" meg nem kéne hallgatni. Egy cél van!- az orbán kormányának leváltása,a NER lebontása és a demokratikus jogállam visszaállitása.Első lépés: ne legyen fideszes többségű parlament!
Hajrá fiúk,lányok- elő az uniqumos üvegekkel,és menjünk szavazni.
És,ha mindezt elértük,majd aztán lehet új választásokat tartani demokratikus játékszabályok szerint/ Szél Bernadett/- ahol is,ki-ki megmérettheti magát.
Anélkül rúgják rá az asztalt a többi demokratikus ellenzéki pártra,hogy el kezdenének valami kis racionalitást mutatni.De ahol józan ész nincs, azt hagyjuk, ne kérjünk számon tőlük-csak majd azt,ha orbán és a NER marad. Majd akkor,számon lehet kérni a csodás program megvalósulását.Meg mindent.Nincs tovább másra mutogatás.
ibn Said
@Béla333: Látni Te közvélemény kutatás!? LMP lenni ~5%! Hol Te gondol 10% ember lenni reálisabb! 10% :DDDDDDDDDD
nemkati
@Csizmás Kond: Macsek, mintha nem ebben az országban élnél... Ma itt nincs más lehetőség, mint aközött választani, hogy az legyen, ami eddig volt ("folytatjuk" - a gazemberséget, lopást, rablást, hazudozást, gyűlöletkeltést), vagy az ne legyen. Az ehelyett milegyen-t az ellenzéki pártok képviselik, mindegyiknek egy része azonos a másik ellenzéki egy részével, a többi része meg más, de az mindben közös, hogy annak az ellenkezőjét, de legalábbis valami mást akarnak, mint amit a Fidesz csinált. Hát kérlek ez a helyzet ma Magyarországon. Ezért kellett volna mindenütt egy ellenzékit állítani egy Fideszessel szemben. Abból az derült volna ki, hogy a többség a Fidesz maradását vagy eltakarodását akarja-e - amit minden elemző és közvéleménykutató már megállapított, hogy a többség a takarodót választja.
vukkocska
Szél Bernadett egyre hülyébb. Schmidt Mária és fia az irányítója az LMP-nek. Igaza van Hadházy Ákosnak, amikor azt mondja, hogy a Fidesz befészkelte magát az LMP-be. Persze, ennek a libának nincs veszíteni valója, mert csak gágog. De ez esetleges fideszes győzelem után - ami remélem nem lesz - mi lesz a rengeteg korrupciót feltáró Hadházyval? Majd odadobja koncnak.
karma1
@kulabombaafityiszre: En nem igazan kedvelem Fekete-Gyort, de ez a tette valoban rendkivuli erkolcsi tartasrol tesz tanubizonysagot. Ugyanigy lepett vissza Bokros Lajos is, pedig ez az o partjanak a letebe, valamint az o szemelyes politikai letebe kerul(het), viszont felmerte, hogy igy az ellenzeknek nagyobb az eselye a valodi kormanyvaltasra.
Belank tokeletesen kirekeszt a tudatabol minden tenyt, gesztust,amit a DK, MSZP vagy Parbeszed, Egyutt tesz a szamukra.
Nem erdekes, en elfogadom, hogy Bela ilyen, nem nekem kell majd arra gondolnom, hogy mi lesz aprilis 9.-en reggel, amikor tukorbe kell neznem.
karma1
@ibn Said: 09.47-re: Belanak lenni kulon sajat felmeres, amiben lmp szaguldoz e'g fele, csillagokba, Allah kozelebe,...:o))) Senki mas nem jo elegge, mindenki hazudoz, viszont mindenki szembejon neki a sztradan...:o)))
Bernike nalam kiverni biztositek, mikor kb. egy hete mondani, hogy o mindig is nyitott volt az osszefogasra! Ettol azt hinni, hogy az eg es a plafon leszakada,... De nem, mert jol megepitettek azt az lmp-s szekhazban...:o)))
Mintha nem arrol szolt volna ez az egesz kampany, hogy Bernike ill. az lmp SENKIVEL sem fog ossze, aki az elmult idoszakban a "rossz" kormanyok barmelyikeben vala, mert ott minden politikus lenni feketeseggu csak lmp-sek lenni fehersegguek (kicsi piros pottyokkel, mondani ezt egy gubancosszemu penzu"gye'r)
Eriksson
""Nem szabad eldobni a hatalmat, mint egy forró krumplit" – reagált elsőként Karácsony Gergely, aki szerint az ellenzék győzelme esetén ő vezetheti majd a kormányt, ennek során pedig egy konszenzusorientált politikát kíván majd képviselni."

Nekem rögtön a "konszenzusorientált politika" bökte meg a szemem.
Most, - amikor még csak a szebbik arcukat kellene mutatniuk az ellenzékieknek -, sem tudnak konszenzusra jutni. Hogy oldanák meg, ha kormányozni kellene? Kapával, kaszával, kézigránáttal?
kulabombaafityiszre
@karma1: ma, 10:27
Fekete-Győrt én is kis orbánnak tartottam,de most bebizonyítottí,van egy másik énje is.
Mindenki tévedhet kivéve Bélát,meg a fideszt.:))
Bokros meg egy úriember.
kereső
@Béla333: 09:43, ne toporzékolj Béla! Mi az hogy az lmp nem a pénzre játszik? Arra hajt kőkeményen, hiszen ezért van állva a 106-ból 103 jelöltjük.Pedig a 150 millát már bukták- az önkéntes visszlépőjükkel-ennél többet a már a jelöltek visszavonásával nem bukhatnak.
Viszont parlamenti pártként talán!!!-és a dolgok mai állása szerint nagyon talán!!! maximálhatják? a pártámogatást.Szóval másnak mesélj.
"országomat egy lóért"!-eladjátok a lelketek IS!
iluminati
@vukkocska: Nemrég még szinpatikus volt az LMP---egyre kezd hülyébb lenni...igazad van, abban hogy kezd a fideszre hasonlítani...3 hónapja írtam az LMP honlapjára de arra sem méltattak,hogy válaszoljanak.. őnző p.cs a vezetőjük
fergeteg
A Halász-bástyán migránsok süttetik magukat s ülnek a Duna parton.
FÜRDŐINKBEN ruhástól terjesztik az afrikai kórokat.
fergeteg
@fergeteg: természetesen ha az ellenzék győz.
fergeteg
Ezek a bolsi-fasiszták eladnák az országot
wagabund
most hallottam Thürmer Gyula reklámígéreteit..mi minden fog változni, ha ő kerül hatalomra..

nos ő legalább tud nagyot álmodni...nagyobbat ígért, mint az összes párt együtt...

szerintem még Orbánban is megállt az ütő...
Perwool
@wagabund: Thürmer Gyula az egyetlen gerinces politikus! Maradt aki volt!
A többi? mind átsminkelt MSZMP- KISZ huszárok!
silber13
@Shikari: Betegagyú makogásaidat már megénekelte egy neves zenekar " ha, ha said the Clown" címszó alatt!:-))))
Shikari
@silber13: Nem társalgok veled paraszt! Tanulj meg viselkedni!
silber13
@Shikari: Kuss pakulár! Majd éppen te mondod meg a szabályyokat!:-)))))))))))))))))
Csizmás Kond
Kató...és ki lesz az aki nem fog lopni, nem fogja engedni, hogy lopjanak, aki csak kimondottan a te és mások javáért fog kűzdeni ???...szólj én is rá szavazok.
Shikari
@silber13: Nekem kell, mert te hülye vagy hozzá! Ilyen a tanulatlan sültbunkó libsi!
Jozefina
Szél igen sok esetben nem gondolja át, hogy mit mond??!!! Ezt sem kellett volna neki kategórikusan kijelenteni!!!
Béla333
@Jozefina: 08.29
Miért, ha egyszer igaz?
Jozefina
"Egyetértettek a kormány leválthatóságában az MSZP-Párbeszéd, a DK, az LMP és a Momentum vezetői egy szerda esti vitán"
Ehhez tenniük is kellene valamit: pl nagyon gyorsan visszaléptetni az lmp és momentum jelülteket jó néhány választási körzetbe.
A szavakat végre tetteknek is követnie kellene!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél