Az Együttnek a következő négy évben is lesz parlamenti képviselete és helye van egy koalíciós kormányban – jelentette ki a párt miniszterelnök-jelöltje csütörtöki, budapesti kampányzáró rendezvényükön.

Szigetvári szerint az "ellenzék a legrosszabb pillanatban is jobban kormányozna, mint Orbán bármikor"

Bod Tamás, Papp Roland, Baranyi Krisztina és Vajda Zoltán képviselőjelöltek, Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke, Juhász Péter a párt elnöke, Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő, képviselőjelölt, Spät Judit elnökségi tag, Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje és Pataki Márton elnökségi tag és budapesti elnök az Együtt kampányzáró rendezvényén Budapesten a Csepeli Munkásotthonban 2018. április 5-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Szigetvári Viktor beszédében a baloldali pártok vezetőinek szerda esti vitáját idézte fel.

Azt mondta, sok dologban egyetértettek, és a vita bebizonyította számára, hogy az ellenzék a legrosszabb pillanatban is jobban kormányozna, "mint Orbán Viktor bármikor".

Hangsúlyozta, ha az ellenzéki pártok nyernek, akkor is csak koalíciós kormányt tudnak alakítani, és egy ilyen kormányban az Együttnek is helye van.

Azt mondta, pártja az egyetlen, amelyik nemcsak kiáll a szabadság és az igazságosság mellett, hanem azt is elmondja, úgy kell a rászorulókon segíteni, hogy azzal ne verjék szét a gazdasági stabilitást. Nagyokat ígérni mindig lehet, de azokat be is kell tudni tartani

- érvelt.

Juhász Péter, az Együtt elnöke a kampányzárásra utalva azt mondta, hogy csak egy állomáshoz értek, mert nagyon hosszú út végén vannak, de egyben egy nagyon hosszú út elején is. A politikus úgy fogalmazott: a Fidesz nyolc éve csak kampányol, de nem dolgozik, az Együtt tagjai viszont a munkában hisznek.

A pártelnök hangsúlyozta, a választók pontosan tudják, hogy vasárnap nem csak önmagukról, hanem családjukról, barátaikról és milliók sorsáról döntenek. Ez elvi kérdés, az elveket és értékeket pedig egyetlen napra sem lehet feladni – tette hozzá. Az elvhű, kitartó, kérlelhetetlen és megvesztegethetetlen szavazóknak lesznek elvhű, kitartó, kérlelhetetlen és megvesztegethetetlen képviselőik a parlamentben – közölte.

Juhász Péter hangsúlyozta azt a meggyőződését is, hogy nemcsak tettetni kellene az együttműködést, hanem tenni is kellene érte. Arra kérte az ellenzéki pártokat, koordináltan léptessék vissza jelöltjeiket, hogy legyen esély a kormányváltásra.

Szabó Szabolcs, az Együtt csepel-soroksári országgyűlési képviselőjelöltje arról beszélt, hogy amikor ellenzéki koalíciós kormányt alakítanak, akkor a kampánynál sokkal nehezebb munka kezdődik majd el.

Április 9-étől kezdve fel kell építeni egy normális országot, ahol van rendes oktatás és egészségügy, ahol mindenki egyenlő, ahol nem lesznek kivételezett haverok, nem fog számítani, hogy ki kinek a gyermeke – jelentette ki. Hozzátette, hogy szabad országot építenek, de mellette igazságot teremtenek és lebontják a "nemzeti együttműködés rendszerét".

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke úgy fogalmazott: a Fidesz "nemzetieskedő jelmezbe bújva árulja el a hazát", a kormánypárt számára a nő csak "konyhaasszony", Európa pedig csak pénztárca, amiből lopni lehet.

Az alelnök az egyéni jelöltjeik visszalépéseire utalva azt is megjegyezte, hogy pártjuk nemcsak "tetteti" a küzdelmet és az együttműködést, hanem tényleg áldozatokat hoz annak érdekében, hogy április 8. után "egy új világ épülhessen" Magyarországon.

Vajda Zoltán kertvárosi és zugló-alsórákosi képviselőjelölt azt mondta, nem hajlandó elfogadni, hogy Orbán Viktor nyíltan megfenyegeti a vele egyet nem értőket, ugyanis a kormányfő "gondolatvilágában az elégtétel az a leszámolásnak a szinonimája".

Hozzátette, a miniszterelnök kétségbeesett, mert tudja, hogy veszíteni fog, ők viszont csak erősebbek lesznek a fenyegetésektől.

Baranyi Krisztina, józsefvárosi és ferencvárosi képviselőjelölt úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor védelmet nyújt "fideszes bűnözőtársainak", megvédi őket a börtöntől. Gátlástalan, hazug emberek és mindenkit szavazásra biztatott.

A kampányzárót egy csepeli rendezvényteremben tartották 100-150 főnyi közönség előtt.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..."Szigetvári szerint az "ellenzék a legrosszabb pillanatban is jobban kormányozna, mint Orbán bármikor"...

nabaszki...lesz az ellenzéknek legrosszabb pillanata?(is)?
verőce21
Az ellenzéknek vannak néha tiszta pillanatai?
Ez hiány náluk, vagy többlet?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.