Az ABC című spanyol lap, a BBC brit közszolgálati média, a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Süddeutsche Zeitung című német újságok, valamint a Financial Times című brit lap egyaránt a vasárnapi választásokkal kapcsolatban foglalkoztak pénteken Magyarországgal.

A BBC szerint Orbán Viktor magára fog maradni

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a szmolenszki légikatasztrófa áldozatainak emlékére állított, Mementó Szmolenszkért elnevezésű emlékmű felavatásán Budafokon 2018. április 6-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

ABC: az orbáni opció jövője

"Senki sem kételkedhet annak az Orbán Viktornak a politikai tehetségében és erejében, aki egy olyan kis országot, mint Magyarország referenciává tett számos, az EU-val szemben kritikus európai számára" – fogalmazott kis keretes írásában az ABC című spanyol konzervatív napilap. A szövegben, amely Hermann Tertsch budapesti különtudósító Orbán a kampányát a bevándorlás elleni sikereire alapozza című cikkéhez kapcsolódik, a lap kiemelte: Európában egyre többen szeretnének Orbánhoz hasonló vezetőt, aki félelem nélkül kimondja azt, amit ők gondolnak, de nem mernek kimondani. Orbán gazdaságpolitikája működik, az ország többsége pedig előnyben részesíti a mai magyar társadalmat azzal szemben, amit Nyugat-Európában lát – írta.

Az ABC szerint az "orbáni opciónak", amelynek épp akkora jövője van Magyarországon, mint Európa többi részén, a korrupció az Achilles-sarka.

BBC: Orbán magára fog maradni

Terjedelmes háttéranyagot szentelt az április 8-i magyarországi választásoknak pénteken a BBC hírportálja Nick Thorpe-nak, a brit közszolgálati média közép-európai tudósítójának tollából. Az ember, aki szerint megszállták Európát című írás bemutatja Orbán Viktor politikai pályáját, a jelenlegi magyar helyzetet és történelmi kitekintést ad Magyarország közelmúltjáról, emellett kitér a kedvező gazdasági helyzetre, de a korrupciós vádakra, a sokak által bírált médiatörvényre és a civil szervezetek elleni támadásokra is.

Orbán Viktor rányomta személyisége bélyegét az európai politikára, a kormányfőt világszerte nagyra tartják azok, akik meg kívánják óvni a nemzeti szuverenitást a globalizációtól – írta a BBC, hozzátéve, történelmi megítélése attól fog függeni, hogy végül a győztes vagy a vesztes oldalon találja-e magát. Ha a visegrádi országok megerősödnek, és egyfajta ellensúlyt tudnak majd képezni Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár Európa-víziójával szemben, akkor Orbán "megnyugodhat". Ha pedig végül a bírálói is arra a véleményre jutnak, hogy igaza volt, amikor "átokként" azonosította a migrációt, akkor győzelmet hirdethet. De ha az uniós támogatásokat a jövőben az európai értékek tiszteletben tartásához kötik, vagy ha a magyarok belefáradnak autoriter hatalomgyakorlási stílusába, akkor Orbán Viktor "magára fog maradni" – olvasható a cikkben.

Szavazás Orbánról

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap Szavazás Orbánról címmel közölte Stephan Löwenstein írását. A szerző kiemelte: kétségtelen, hogy Orbán Viktor és a Fidesz az utóbbi nyolc évben nagymértékben átalakította az államot és a törvényeket, "a saját javára is", de a döntés arról, hogy folytassa-e tevékenységét az eddigi kormány "még" a nyolcmillió választópolgár kezében van, és a sajtóban zajló viták is azt mutatják, hogy megvan a véleménynyilvánítás szabadsága. A többi között kifejtette: önmagában hírértékű, hogy izgalmas a választás, de továbbra is az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Orbánnak meglesz a többsége.

Hozzátette még, hogy "Orbán Magyarországa messze a súlycsoportja felett bokszol az európai ringben", és a miniszterelnök jóval nagyobb figyelmet kap a külföldi, főleg a német nyelvű sajtóban, mint a hasonló méretű országok kormányfői. Általában "rossz sajtója" van, de ez a belpolitikában inkább használt neki – írta a FAZ.

Magyarország és a világ gonosz többi része

A liberális Süddeutsche Zeitung Magyarország és a világ gonosz többi része címmel közölte Peter Münch írását, amely szerint Orbán sokáig sikerrel épített "a migránsokkal és a sötét hatalmakkal szembeni félelemre", de az ellenzék az utóbbi időben megerősödött. Kifejtette, hogy Orbán a félelemre építve igyekszik pártja támogatására ösztönözni a választókat, s megkönnyíti a dolgát, hogy az utóbbi években "a legtöbb médiumot az uralma alá hajtotta és létrehozta az általa meghirdetett +illiberális államot+ az állam átépítésével", továbbá minden kulcspozícióban "hű követői ülnek, és a gazdaságot baráti oligarchák hálózata uralja".

Így egészen a legutóbbi időkig nem volt kétséges, hogy 2010 és 2014 után ismét megnyeri a választást, de végül az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely személyében mégis lett ellenfele – írja. Hozzáteszi, hogy a legtöbb megfigyelő Orbán győzelmével számol, amely azonban "sokkal kevésbé lesz dicsőséges, mint 2014-ben" volt.

FT: a parlamenti többség a legvalószínűbb a Fidesznek

A Financial Times (FT) című brit üzleti napilap internetes cikkében úgy vélekedik, az ellenzéki pártok, a média és a magyar civil társadalom számára a vasárnapi választásokkal kapcsolatos kérdés nem csak az, hogy Orbán Viktor megnyeri-e a választásokat. A legutóbbi burkolt fenyegetések, a médiában kiszivárgott és a már beterjesztett új jogszabályok a kritikusok azon aggodalmait táplálták, amelyek szerint az újabb győzelem felbátoríthatja a Fidesz kormányt, hogy az Európai Unióval, a demokráciával és a jogállamisággal szemben keményebb álláspontot képviseljen – írja a szerző, Neil Buckley. A cikk idézi Orbán Viktort, aki hangsúlyozta: "a választás után elégtételt veszünk, erkölcsit, politikait, jogit".

A FT hírösszefoglalójában is a magyar választásokkal foglalkozott, közölve, hogy a felmérések szerinti legvalószínűbb eredmény Orbán parlamenti többsége lesz. Orbán Viktor "szélsőjobboldali miniszterelnök" összecsapott az Európai Unióval az illiberális demokrácia kiépítésére irányuló törekvése miatt. Ellenfelei pedig azzal vádolják, hogy két kormányciklusa alatt nőtt a korrupció. Orbán tekintélyelvű módon lecsapott a médiára, ezért kevés független hang maradt – tették hozzá.

(MTI)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Még a muszkák is jobban törődnek a népükkel mint ez hazafasz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Még a muszkák is jobban törődnek a népükkel mint ez hazafasz.
peterkelemen
Itt egy aljas és velejéig romlott kisebbségről van szó, akik túszul ejtették Maygarországot és a többséget gazember Orbánnal az élükön. Ezt vagy a választáson vagy utána, de lefogjuk verni, mitn a cölöpöt. Ha kell egyesével lesznek levadszva a rahtunk élősködő fideszesek.
papa.49
Te nem a jövő, hanem a SZOCIALISTA MÚLT CSÖKEVÉNYE VAGY CSUTIRÉM !!!
ABBÓL IS MINDEN ROSSZ BENNED TALÁLKOZOTT !!!
justhpeter
@peterkelemen: Nem kell az erőszak, csak vasárnap nem kell rájuk szavazni.
Csizmás Kond
sosrospropaganda...de várjuk ki vasárnapot akkor majd elemezhetnek.
Rockxy
Magára fog maradniiii?
Az kivan zárva.
A mazsihisz teljes képernyővel áll mögötte!
tudode
Kb. úgy aránylik őkelme BARÁTI KÖRE, ahogy aránylik a 37 Fidesz-alapítóhoz, na NEM A KRÉMJE, az odakozmáltak köre.
.
Mi kör?
Nem tudni, hogy a sakktábláján az a PÁR megélhetési "PARASZT" mikor üti le a "KIRÁLYT",akik áttételesen a MI ZSEBÜNKBEN KOTORÁSZNAK, rajta kereszt-ül!
Borsodi
Reméljük,hogy megszabadulunk tőle,nem a migránsok jelentik ránk és jövőnkre a veszélyt ha nem Orbán és csapata.Aki a fideszre szavaz a hazája,és saját maga ellen szavaz.
www.youtube.com/watch?v=lUKRqf0sQ6Q
quadrocopter
A sunyi riogatás is megbukott, ahogy annak lennie kellett!

"Nem lett veszélyesebb hely a migránsoktól Nyugat-Európa" - Szopcsi!! (prop.)

Hallgass a szívedre,
Köpj a Fideszre!
moareka
Mi, a nép, nem azt gondoljuk mint Orbán, és ki is merjük mondani...
cikicakk55
@peterkelemen: ma 16:50
Tudod én írtam már,hogy nem vagyok az erőszak híve.Mindíg azt szerettem volna,ha békés és törvényes uton bukik a Fidesz. Sajnos csak 1 millió a megvett Románok,Szerbek, Ukránok ,cigányok akiket megvettek( bár ha Lázár egy hete elhangzott beszéde a fülükbe jut,akkor min. A Roma szavazatok felét bukták.) plussz a holdudvar és az agymosottak, na meg Szélike tyúk szél kakassà válásához bár mennyire is sok ember megy el szavazni,akkor is a Fidesz az esélyes a csalásaik miatt. Itt Hódmezővásárhelyen eddig több ezer embert felhívtak és próbálták rábeszélni,hogy a Fideszre szavazzunk, Mert Márki- Zay semmit nem tett még eddig. A lényeg,hogy most már én is úgy látom,hogy csak az erőszakos elzavarásuk marad. Még 4 évbe beledöglik a Magyar nép a Fidesz ámokfutásába.
fekete
Ha maga'ra marad Magyarorszag,akor meglehett az Angoloknak mergezni Orbant,mint ahogy
megmergesztek az orosz,angol ugynokott! Ma'r van benne prakxuk.A German ujsag szerint,hogy Magyarorszag a vilag bunos resze?E's?? Achtungek mar egyszer hazavagtak majd az egesz
vilagott,Most pedig Merkel aki leg okosabb a 80millio Germanok koszt,Osztogatni akarja a Muszlimjait,kikett beengedtek ezek a senkihazik,se papir,se utlevel,szaz ezrevel.Csak maradja-
nak ott a Fatherlanden .Oda valok,
bakegya
- egy vizesárok alján-mindent megtett érte-megérdemli.
papa.49
@bakegya: Ahogy olvastam a ,,szentbeszédet,, pont az jutott eszembe ez a tetű is majd a vizesárokba bújik el mint a libiai tetű !!!
advocat
Fekete! Az ügyben azért a KGB jobb volt! Akár jégvágó csákány, akár valamilyen atomszármazék, stb. És akkor járjon a szád, ha az életminőségünket a németek irigyelni fogják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.