Mosógépét megjavították, pénzt is kértek érte, mégsem működött – a tulajdonos rájuk zárta a lakás ajtaját.

Emberrablás Nyíregyházán egy mosógép miatt

Fotó: Pixabay.com

Emberrablással vádolják M. Zs.-t és két társát, azonban a Nyíregyházi Törvényszéken április 10-én tárgyalandó ügy nem éppen akciófilmekbe illő emberrablás volt.

Inkább egy vígjátékban tudnánk elképzelni. Történt ugyanis, hogy tavaly február 1-jén a másodrendű vádlott lakására hívott két férfit, hogy javítsák meg a mosógépét. Az elsőrendű vádlott minden bizonnyal igen erélyesen kérdezte meg a két illetőt, hogy korábban miért nem javították meg rendesen a mosógépet azért a 15 ezer forintért, amit a szerelésért kértek el.

Adják neki vissza a pénzt – kérte őket. Aztán közölte velük, hogy addig nem mehetnek el, amíg nem adják neki oda az összeget. A másodrendű vádlott kulcsra is zárta az ajtót, látszott, hogy ezek nem viccelnek. Az egyik fogva tartott mondta, hogy nála ugyan nincs pénz. Erre viszont kapott a mellkasába egy öklöst az elsőrendű vádlottól.

Az ügy ismertetése itt véget ér, de a mosógépes dráma minden bizonnyal ezután ért véget, a sértettek pedig valószínűleg rögtön a rendőrségre mentek. Április 10-én ítélethirdetés várható Nyíregyházán.

(Borsonline.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Hülye firkász..mi ebben az emberrablás??? Max személyi szabadság korlátozása,plusz önbíráskodás!!!Titeket honnan kaparnak elő???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.