Iborfia településen már reggel 7 órakor 80 százalékos volt a részvétel. Ezzel a választási aktivitás arányát tekintve élre is ugrott Iborfia, majd ott is maradt. 

Van olyan magyar település, ahol minden választópolgár leadta szavazatát

Fotó: Varga György / MTI

Az ország legalacsonyabb népességszámú, önálló önkormányzattal rendelkező Zala megyei településén a választói névjegyzékben mindössze tízen szerepelnek, s a többségük igen korán kelt. A bizottságnak nem kellett sokáig várakozni, déli 12 órára 100 százalékosnak tudhattak a részvételt, valamennyi polgáruk leadta szavazatát, így helyi szinten be is fejezte munkáját a választási bizottság. 2014-ben egyébként 11 választópolgárból csak kilencen járultak az urnákhoz.

(Blikk.hu)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Ki volt az az Ibor, akinek ilyen rendes fia van?!
TASzSz
Ki volt az az Ibor, akinek ilyen rendes fia van?!
ila51
Ez a pár ember már csak megfér egymás közt. Összetartanak.
Eladott Ország
youtu.be/j_5P51dZi9g
És igen: egy újabb archív felvétel került elő, mely ismét tökéletesen bemutatja az Orbán kormány köpönyegforgató jellegét. Nem először és nem is utoljára lát olyan felvétel napvilágot, ahol a kormány valamelyik mai képviselője beszél valami olyanról, aminek pontosan az ellenkezőjét képviselte évtizedekkel korábban. Ahogy egykori liberálisokból lettek ma annak tökéletes ellentétei, úgy a korábban a sajtószabadságért felszólaló párt mára, a hatalom birtokosaként pontosan annak ellenkezőjét képviseli. Úgy tűnik ellenzékből a hatalomba kerülve azonnal minden megváltozik. Nincsenek többé elvek, sem józan ész, marad az eszetlen hatalomvágy. Noha Magyarországon még szabad választások vannak, a Fidesz úgy alakította át a választási körzeteket, hogy az nekik kedvezzen. Így, noha szabadnak nevezhető, törvényesnek és fairnek már kevésbé. A mostani körülmények között a kormány közel teljhatalommal rendelkezik és úgy befolyásolja a választásokat, ahogy épp kedvező számukra. Orbánnak igaza volt 27 éve, amikor az esélyegyenlőséget féltette a kormány médiabefolyása miatt. Kár, hogy ezt ma ő maga már nem tartja többé problémának.
egyvandor
@Eladott Ország: Nemzethy együtt rablás van abból meg most jól meg lehet élni.
Eladott Ország
@TASzSz: Az Iborfiák siettek megvédeni az országot, mert különben mind meghalunk.
nepszava.hu/picture/143765/normal/574/00574416.jpeg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.