Parlamenti választás 2018  – kövesse velünk élőben a választás legfontosabb eseményeit!

A cikk folyamatosan frissül.

Nincs több szavazó az Eötvös utcában

Nincs több szavazó az Eötvös utcában.

Már csak 10 ember vár arra, hogy leadja a szavazatát.

(Origo)

Az utolsó szavazó is bent van az Eötvös utcában. Perceken belül véget ér a szavazás

- közölte a köztévé tudósítója.

Egyelőre nem közölhet hivatalosan semmilyen választókerületi részeredményt a Nemzeti Választási Iroda egészed addig, amíg az utolsó szavazó le nem adta a voksát. Márpedig a Bocskai úton és az Eötvös utcában még állt a sor fél 10-kor.

(Index)

Hamarosan jöhetnek az első eredmények!

Legalábbis az NVI korábban azt ígérte, hogy fél 10 környékétől kezdik el közölni ezeket.

Várhatóan fél 10 körül kezdődik a beérkezett eredmények közlése

Várhatóan fél 10-kor megkezdődhet a Nemzeti Választási Iroda eredményközlése

- mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap este sajtótájékoztatón.

Elmondta:

Budapesten a VI. kerületben és a XI. kerületben nem tudott bezárni a szavazókör.

Hozzátette:

a XI. kerületben eddig 7 ezren szavaztak le, de még 2500-an sorban állnak.

Mint mondta, abban állapodtak meg Patyi Andrással, a Nemzeti Választási Bizottság elnökével, hogy amint az összes szavazni kívánó bejut a szavazókör épületébe, megkezdik az előzetes eredmények közlését a www.valasztas.hu oldalon.

Ez fél 10-kor várható.

Hidvéghi: hatásos volt a kampány

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint hatásos volt és sikeresnek mondható kommunikációjuk a választási kampányban.

Hidvéghi Balázs vasárnap este a Kossuth Rádiónak nyilatkozva azt mondta: ennek legfőbb jele, hogy nagyon magas a választási részvétel. Értékelése szerint hosszú kampány volt, nagyon élesek voltak az ellentétek, elsősorban a bevándorlás kérdésében, amely a nagyobbik kormánypárt szerint a legfontosabb, és meghatározó kihívás az ország előtt.

Üdvözölte a magas részvételt, és hozzátette: szerinte ez azt mutatja, hogy az emberek megértették, hogy nagy a tét.

Jelezte: arra kérik a Nemzeti Választási Irodát, tegye lehetővé, hogy aki még sorban áll, leadhassa szavazatát.

Hidvéghi Balázst kérdezték arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, miután reggel leadta szavazatát, azt mondta, indul mozgósítani. A kommunikációs igazgató szerint ennek "rendkívül nagy a jelentősége", mert a szavazópolgárok igénylik, hogy közvetlenül megkeressék őket. A Fidesznek hosszú idő óta erőssége, hogy közvetlen kapcsolatot tart fenn a választóival, megkérdezi a véleményüket – tette hozzá.

Szabó Tímea: megbukott a gyűlöletkeltő kampány

A Párbeszéd társelnökének értékelése szerint optimizmusra ad okot a magas választási részvétel, azt mutatja, "Orbán Viktorék gyűlölet- és félelemkeltő kampánya megbukott".

Szabó Tímea vasárnap este az MSZP-Párbeszéd újbudai eredményváróján újságíróknak nyilatkozva azt mondta, nagyon sokan vannak az országban azok, akik változást akarnak és egy békés országban akarnak élni.

A Párbeszéd társelnöke közölte, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének vezetésével pontosan ezt ígérték.

Azt ígérték ennek az országnak – mondta –, hogy olyan békés, gyarapodó közösséget építenek, ahol az egyrészt a valódi problémákra koncentrálnak – az egészségügyre, az oktatásra, az alacsony bérekre és nyugdíjakra –, másrészt az ígéreteket valóra is váltják. Meg tudjuk mutatni az embereknek, hogy a politika jelenthet olyan szolgálatot, amely mindenkinek jólétet és gyarapodást hoz – hangoztatta.

Az eredményt illetően Szabó Tímea nem kívánt jóslásokba bocsátkozni. Úgy fogalmazott: "jó eredményre számítunk. Itt most a legfontosabb az, hogy kormányváltás legyen és erre a részvételi adatok alapján meg is van az esély".

Szabó Tímea szerint azt még nem lehet tudni, kinek a mozgósítása volt hatékonyabb, de úgy vélte, többen vannak azok, akik változást akarnak. A felmérések azt mutatták, hogy már nemcsak az ellenzéki szavazóknak, hanem a Fidesz-szimpatizánsoknak is végtelenül elege van abból a gyűlöletkeltésből, amit Orbán Viktorék folytattak – mondta.

(MTI)

Gyurcsány abban bízik, hogy a Fidesznek lesz hátrányos a magas részvétel

A Demokratikus Koalíció elnöke abban bízik, hogy a Fidesz számára jelent hátrányt a magas részvétel, de az eredmények ismerete nélkül nem kíván jóslásokba bocsátkozni.

Mindenhol befejezték a szavazást – már szivárognak az első adatok

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszél a párt eredményváró rendezvényén a budapesti Anker'tben 2018. április 8-án. Mellette Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke. MTI Fotó: Illyés Tibor

Gyurcsány Ferenc a DK eredményváró rendezvényén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a választás nem volt szabad és nem volt tisztességes. Hozzátette, álláspontját a végeredménytől függetlenül fenntartja. Dacára annak, hogy a választás nem tisztességes, egészen felemelő az a fajta nekibuzdulás, ami az országot jellemezte – tette hozzá. Megosztotta azt a reményét, hogy vasárnap az "Orbánnal szemben álló sokaság mozdult meg", mert elhitték, hogy le lehet győzni a rendszert. Továbbra is abban bíznak, hogy a választás a miniszterelnökkel szemben állók győzelmét hozza és "megakadályoz egy történelmi drámát", azt, hogy Magyarország a "kormány országrombolásának martalékává váljon" – hangsúlyozta. Megérdemelné az ország, hogy a demokrácia "üdítő, frissítő szele kiszellőztesse a Kárpát-medencét" – fogalmazott a politikus.

Egy kérdésre válaszolva kijelentette, saját szereplésüktől azt várja, hogy a DK egy stabil közepes párt lesz a parlamentben, amelyik megsokszorozza a képviselői számát.

Elfogadhatatlan, hogy a kormány nem tudja megoldani, hogy a választók emberséges körülmények között szavazhassanak és vannak olyan körzetek, ahol még az urnazárás után két órával is sorok kígyóznak – bírálta a választási szervek munkáját. Ez is mutatja, hogy a kabinet nem tud megfelelni a valós kihívásoknak – tette hozzá.

Londonban 8248-an voksoltak

A Londonban szavazó magyar állampolgárok közül az urnák zárásáig 8248-an adták le voksukat

- tájékoztatta az MTI-t vasárnap este a londoni magyar nagykövetség.

Londonban 9707 magyar állampolgár regisztráltatta részvételi szándékát az országgyűlési választásokon, vagyis a részvételi arány hozzávetőleg 85 százalékos volt.

Rendben zajlott a szavazás a magyar külképviseleteken

Rendben, fennakadások nélkül zajott a szavazás az országgyűlési választásokon az MTI által megkérdezett magyar külképviseleteken.

A romániai külképviseleteken a részvétel mindenütt meghaladta a 85 százalékot.

A csíkszeredai főkonzulátuson 1630 magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező állampolgár kérte előzőleg a külképviseleti névjegyzékbe vételét: közülük 1412-en adták le szavazatukat – közölte az MTI-vel a külképviseleti választási iroda (küvi) vezetője. Kolozsváron 585 szavazót vártak a főkonzulátuson kialakított szavazóhelyiségbe, közülük 506-an voksoltak.

A bukaresti magyar nagykövetségen regisztrált 94 magyarországi lakos közül 88 adta le szavazatát. Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete elmondta: a romániai külképviseleteken rendben, fennakadás nélkül folyt a szavazás, amelyet a román média részéről is fokozott érdeklődés kísért. Mindhárom helyszínen vasárnap este 19 óráig folyamatosan fogadták a magyarországi lakcímmel nem rendelkező külhoni magyar állampolgárok levélszavazatait is. Mindkét horvátországi és mindkét szlovéniai külképviseleten zavartalanul zajlott a voksolás.

A belgrádi nagykövetségen a 19 órai urnazárásig a névjegyzékben szereplő 54 magyar állampolgár közül 53-an adták le voksukat. Emellett 755 magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgár kérte, hogy a szabadkai főkonzulátuson voksolhasson, közülük 19 óráig 710-en szavaztak.

A zágrábi szavazásról a külképviseleti választási iroda elnöke az MTI-nek elmondta: összesen 124 személy jelezte, hogy a horvát fővárosban fog szavazni, ebből 19 óráig 109 állampolgár szavazott. Az eszéki főkonzulátuson 19 óráig 18 választópolgárból 15 leadta a voksát, aki előzetesen kérte, hogy a külképviseleten szavazhasson.

A ljubljanai magyar külképviseleten 219 magyar állampolgár jelezte, hogy szavazni kíván, közülük 19 óráig 204 fő szavazott. A lendvai konzulátuson harminc ember kérte, hogy élni kíván állampolgári jogával, mind a harminc leadta a voksát.

Rendkívüli események nélkül zajlott a szavazás Pozsonyban és Kassán, tájékoztatták az MTI pozsonyi tudósítóját a két külképviseleti választási iroda elnökei, az este hét órai urnazárás után. Pozsonyban a szavazásra 112 választópolgár jelentkezett be, közülük 111 jöttek el szavazni. Hasonlóképpen zajlott a voksolás Kassán, ahol 20 választópolgár regisztrált a választásra és közülük 19 adták le szavazatukat.

Nyugodt körülmények között, és nagy érdeklődés mellett, zajlott le a szavazás a prágai magyar nagykövetségen. A névjegyzékbe az idén 579 magyar állampolgárt vettek fel, ami majdnem kétszázzal több a 2014-ben Prágában voksolók számától. Urnazárásig a bejegyzett szavazók közül 556-an adták le voksukat.

A varsói magyar nagykövetségen 19 óráig a külképviseleti névjegyzékbe bejegyzett 289 magyar állampolgár mintegy 70 százaléka adta le szavazatát – tájékoztatta az MTI-t Szabó Sándor, a varsói külképviseleti választási iroda elnöke. A nap folyamán összesen három szavazó a nemzetiségi listára voksolt, négy levélszavazatot is leadtak.

A krakkói magyar főkonzulátuson előzőleg 332-en kérték a külképviseleti névjegyzékbe vételét, közülük mintegy 98 százaléka leszavazott.

A kijevi magyar nagykövetségen 63-an adták le szavazatukat a 70 regisztrált választóból. A külképviselet tájékoztatása alapján a választás rendben lezajlott. Magyarország kárpátaljai külképviseletein vasárnap megerősített biztonsági intézkedések mellett, nyugodt körülmények között és magas arányú részvétellel folyt le a szavazás.

Az ungvári magyar főkonzulátuson urnazárásig a regisztrált 567 fő közül 482 magyar állampolgár – a szavazók 85 százaléka – szavazott. A beregszászi magyar konzulátuson a választói jegyzékben szereplő 2050 magyar állampolgár valamivel több mint 85 százaléka, összesen 1748 fő adta le voksát.

A berlini magyar nagykövetségen a névjegyzékben szereplő 2318 szavazó közül 2095-en voksoltak az urnazárás utáni első szavazatszámlálás szerint – mondta az MTI-nek Kolláth Erika, a berlini külképviseleti választási irodaelnöke.

Münchenben a főkonzulátuson 5105-en szerepelnek e névjegyzékben, közülük 4527-en voksoltak – mondta a müncheni küvi elnöke.

A stuttgarti főkonzulátuson a névjegyzékben szereplő 3556 választópolgár közül 3177-en adták le szavazatukat – ismertette a stuttgarti küvi elnöke.

A düsseldorfi főkonzulátuson 1579-en voksoltak a névjegyzékben szereplő 1784 fő közül – mondta Molnár Evelin, a düsseldorfi küvi elnöke.

A Franciaországban tartózkodó szavazásra jogosult magyar állampolgárok 83,29 százaléka adta le voksát vasárnap a párizsi magyar külképviseleten: az 1305 regisztrált magyarországi lakhellyel rendelkező magyar állampolgárból 1087-en jelentek meg a szavazáson – tájékoztatta a párizsi külképviseleti választási iroda vezetője az MTI-t.

Párizsban egyébként 34 százalékkal több választópolgár kívánt most szavazni, mint négy évvel ezelőtt.

A két spanyolországi szavazókörbe összesen 1256-an választót regisztráltak előzetesen, akik közül 1132-en adták le voksukat.

Madridban 438-an jelentek meg a konzulátus épületében kialakított szavazóhelyiségben, ami 89,2 százalékos részvételi arányt jelent a külképviseleti választási iroda (küvi) adatai szerint.

Itt kilenc szavazásra jelentkezőt vettek fel a visszautasítottak jegyzékébe.

Barcelonában 694-en szavaztak, a választási részvétel 90 százalékos volt.

Rómában a szavazásra jelentkezett 740 fő majdnem 92 százaléka élt választási jogával a Római Magyar Akadémián felállított urnáknál. A milánói főkonzulátuson a regisztrált 638 személynek 88,8 százaléka voksolt.

A hollandiai magyar nagykövetségen a névjegyzékben szereplők mintegy 95 százaléka, 2374 fő voksolt. A hágai szavazás fennakadás nélkül, békésén zajlott.

(MTI)

Elemzők: nehéz megmondani, mely pártok lesznek a magas részvétel nyertesei

Az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában megszólaltatott két elemző nem vállalkozott becslésre arról, mely pártok lesznek a nyertesei a magas választási részvételnek.

Mindenhol befejezték a szavazást – már szivárognak az első adatok

A Juhász Kata Társulat táncosai szórakoztatják a sorban álló átjelentkezett szavazókat a VI. kerületi Eötvös utcában az országgyűlési képviselő-választás napján, 2018. április 8-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője arról beszélt: általános tapasztalat szerint érdemben nem módosít a pártok támogatottságának arányán az ilyen növekedés, mivel az leképezi a korábbi pártpreferencia-arányt.

Szerinte a Demokratikus Koalíció és az LMP aggódhat a magas részvétel miatt, "a tízszázalékos küszöböt pedig az MSZP-nek kell megugrania", de a jelek szerint sikerrel veszik ezt az akadályt.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője azoknak a pártoknak kell aggódniuk a magas részvételi arány miatt, amelyeknek jól körülhatárolható a szavazóbázisuk, tartalékuk azonban nincsen.

Utalt arra, hogy az általa várt, 70 százalék körüli végleges részvételi adatnál 56-57 ezer voksra van szükség egy százalék megszerzéséhez, ez pedig nehezíti az ötszázalékos küszöb elérését a kisebb pártoknak.

Minden politikai erőnek van aggódnivalója a magas részvétel miatt – jelentette ki, hozzátéve, nem lenne meglepve, ha ugyanazok a pártok jutnának be a parlamentbe, mint 2014-ben.

(MTI)

Tóth Bertalan: a hatalom nem szerette volna, ha sikeres az MSZP mozgósítása

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerint a párt informatikai rendszerét ért terheléses támadás azt bizonyítja, hogy a hatalom nem szerette volna, hogy sikeres legyen a szocialisták mozgósítása.

Tóth Bertalan vasárnap este az MSZP-Párbeszéd újbudai eredményváró rendezvényén az MTI kérdésére, hogy milyen eredményt vár az MSZP-Párbeszéd számára, azt mondta: nehéz megbecsülni, mi történt az egyéni választókerületekben. Senki nem számított ilyen magas részvételi arányra, mi sem – tette hozzá a frakcióvezető.

Hangsúlyozta:

nagyon bizakodó, mert az MSZP sok áldozatot hozott azért, hogy esélyes jelöltek legyenek a választókerületekben.

Kérdésre válaszolta elmondta:

az MSZP minden megtett, minden jogszabály adta lehetőséggel élt a mozgósítás érdekében, azonban napközben egy terheléses támadás érte az MSZP informatikai rendszerét. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy "a hatalom nagyon nem szerette volna", hogy ez a mozgósítás sikerüljön.

Tóth Bertalan kérdésre válaszolva elmondta: sok bejelentést kaptak napközben választási szabálytalanságokról, volt, ahol a választók beismerték, hogy azért kaptak pénzt, hogy a Fideszre szavazzanak, volt olyan hely, ahol láncszavazás történt. Hozzátette: ezeket a visszaéléseket bejelentették, és majd kiderül, hogy a választási bizottság miként értékeli, ezek milyen szinten befolyásolták a választási eredményeket.

(MTI)

Erős, önálló parlamenti frakcióban bízik a DK

A Demokratikus Koalíció abban bízik, hogy erős, önálló frakciója lesz a következő Országgyűlésben.

Gréczy Zsolt szóvivő az urnazárást követően az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, az általuk várt legrosszabb forgatókönyv az, hogy a Demokratikus Koalíciónak önálló frakciója van, de nem történik meg a kormányváltás, a legjobb pedig az, ha az erős DK-s frakció létrejötte mellett a szavazók az Orbán-kabinetet is leváltják.

A politikus megjegyezte, a rendkívül magas részvétel remélhetőleg azt jelzi, hogy az embereknek elegük lett az Orbán-kormányból, és ezért a kormányváltásra szavaztak.

Az egész napos választási hangulat azt mutatja, hogy az emberek élni akarnak azzal a jogukkal, hogy beleszólhatnak az ország sorsába – fogalmazott a politikus. Gréczy Zsolt közölte: reméli, hogy az eredmény "visszaigazolja a többség vágyait", és új, "demokrata kormánya" lehet az országnak.

A szóvivő sajtótájékoztatót is tartott, ezen kijelentette, hogy több "aggasztó jelet" is tapasztaltak. Többször is lefagyott a valasztas.hu rendszere – bírált, hozzátéve: a kormány nem készült fel eléggé a választás lebonyolítására. A szavazókörökben is voltak zavaró tényezők, egyes körzetekben olyan neveket húztak le a szavazólapokról, amelyeket nem kellett volna, másokon olyanok maradtak fent, amelyeknek nem lett volna szabad – sorolta.

Gréczy Zsolt a sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy az interneten egyre több helyen olvasható, hogy rendőrkonvojok tartanak Budapest felé. Ha ez egy békés és tisztességes választás, a kormánynak nem kellene ilyen erődemonstrációt alkalmaznia – jelentette ki.

A párt egy fővárosi romkocsmában tartja az eredményváróját, a Demokratikus Koalíció vezetőit este kilenc óra körülre várják a helyszínre.

Gulyás Gergely: nagyon erős lesz az új parlament legitimációja

A következő Országgyűlés legitimációja nagyon erős lesz – így értékelte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a magas részvételt a vasárnapi parlamenti választáson.

"Nagyon örülünk annak, hogy ilyen sokan vettek részt a választáson, ez mutatja, hogy a magyar demokrácia erős, Magyarország polgárai dönteni akarnak a saját jövőjükről" – mondta a politikus, a Fidesz alelnöke a kormánypárt eredményváró központjában, Budapesten, a Bálnában, miután este hét órakor hivatalosan befejeződött a választás.

Gulyás Gergely a sajtótájékoztatón jelezte, még arra is jó esély van, hogy a mostani legyen minden idők legmagasabb parlamenti választási részvétele.

Értékelése szerint ez közös siker, a magyar demokrácia közös sikere.

A frakcióvezető köszönetet mondott mindenkinek, aki elment voksolni, azoknak pedig külön is, akik a kormánypártokra adták szavazatukat.

Fontosnak nevezte, hogy azokban a szavazókörökben, ahol még sorban állnak a választópolgárok, mindenkinek legyen lehetősége leadni a szavazatát. A választási szerveket ennek biztosítására kérte.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy voltak ugyan szabálytalanságok a vasárnapi választáson – a Fidesz is sok esetben tett panaszt –, de alapvetően a választás rendjét befolyásoló körülmény nem volt.

"Ezért nagyon örülünk annak, hogy magas részvétel mellett egy erős, legitim parlamentje lesz az országnak" – zárta szavait az alelnök-frakcióvezető.

A sajtótájékoztató után Gulyás Gergely több újságírói kérdésre is válaszolt, és egyebek mellett arról beszélt: továbbra is azt reméli, hogy a stabil kormányalakítást lehetővé tevő 100 mandátumot sikerül elérni. Azon túl minden ajándék – fogalmazott.

Egy esetleges koalíciós kormányzást firtató kérdésre azt válaszolta, nincs okuk erről beszélni, abban bíznak, hogy a választásnak világos eredménye lesz.

Megerősítette továbbá azt az álláspontját, hogy a realitás határán messze túl van a kétharmados többség.

A részvételről a frakcióvezető azt mondta: "nem gondolom azt, hogy attól, hogy többen mentek el, nekünk rosszabbak lennének az esélyeink".

(MTI)

Halász: a magas részvétel mutatja, hogy az emberek átérezték a választás súlyát

 A magas részvétel mutatja, hogy az emberek átérezték a választás súlyát, azt, hogy az ország jövőjéről is dönthettek – nyilatkozta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője vasárnap este a Kossuth Rádióban.

Köszönetet mondott a választóknak, köztük külön azoknak, akik a Fidesz-KDNP jelöltjeire adták szavazatukat.

Hangsúlyozta: az emberek átérezték, hogy ez a voksolás nemcsak arról szól, hogy képviselőket és kormányt választanak, hanem az ország jövőjéről is dönthettek. A magas részvétel mindenképpen erős felhatalmazást jelent majd a következő kormánynak – tette hozzá.

Halász János kitért arra is, hogy a kampány szerinte "rettentően durva" volt az ellenzék részéről, de "nem hagyták magukat". Szerencsésnek nevezte, hogy tudtak beszélni "arról, ami előttünk áll", az ország sorsáról, a magyar kultúra megőrzéséről és arról, hogy megmaradhasson a migrációellenes, nemzeti kormány, ne "Soros jelöltjei" jöjjenek.

(MTI)

Juhász: a magas részvétel kormányváltást ígér

Az Együtt abban bízik, hogy kormányváltás lesz, a párt alelnöke szerint a magas részvételi adatok azt mutatják, hogy azok közül is sokan elmentek szavazni, akik talán eddig a bizonytalanok táborába tartoztak.

Juhász Péter az urnazárást követően tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, meggyőződése, hogy az Együtt bent lesz a parlamentben.

A magas részvételi arány mindenképpen jó hír a kormányváltást akaróknak – fogalmazott az ellenzéki politikus. Szerinte a Fidesz "csak a stabil, fix táborát tudta mozgósítani", és olyanok is nagy számban mentek el szavazni, akik kormányváltást akarnak.

"Az Együtt politikája arról szólt, hogy a kormányváltásért politizáltak, tehát minden olyan eredménynek örülnek, ami ehhez közelebb visz" – mondta Juhász Péter.

Hozzátette: abban bíznak, hogy két egyéni mandátumot szereznek Szabó Szabolcs (Csepel) és Vajda Zoltán (Mátyásföld) révén.

Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy az eddiginél több az egyéni mandátumszerzés lehetősége. Megjegyezte, hogy a választási rendszer működése most sem volt botrányoktól mentes, és az ellenzék partner lett volna a hibák kijavításában, azonban a Fidesz nem.

Juhász Péter szerint a Fidesz legitimitása a magas részvétel miatt megingott.

(MTI)

MSZP-Párbeszéd: a kormányváltó szándékot jelez a rekordközeli részvétel

Az MSZP-Párbeszéd szerint a rekordközeli választási részvétel a kormányváltó szándékot jelzi.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője vasárnap este a fél hetes, 68,13 százalékos részvételi adatok ismeretében az MTI-nek az MSZP-Párbeszéd újbudai eredményvárójának helyszínén azt mondta, úgy tűnik, kiemelkedően magas, várhatóan rekordközeli lesz a részvétel.

Felhívta a figyelmet arra, Budapesten az országos átlagot meghaladó lehet a részvételi arány.

A szóvivő úgy értékelt:

az országban megmozdult valami, az emberek elhitték, hogy leváltható az Orbán-kormány és le is akarják váltani.

"Meggyőződésünk, hogy a mostani magas részvétel az mindenképpen a kormányváltó (...) szándékot tükrözi" – fogalmazott.

Szerinte azok mentek el nagyobb arányban, akik eddig soha nem mentek el szavazni, vagy esetleg bizonytalanok voltak.

Budai Bernadett azt mondta, akármi is lesz a végső eredmény, mindenképpen azt mutatja, hogy az országban nem mehetnek úgy a dolgok holnaptól, mint ahogy eddig mentek.

Kérdésre beszámolt arról, hogy az MSZP és a Párbeszéd elnöksége az eredményvárónak helyet adó újbudai MSZP-irodához közeli épületben ülésezik. Hozzátette: Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje még nem érkezett meg.

Az XI. kerületi MSZP irodájának lufikkal, zászlókkal és plakátokkal feldíszített kertjében két sátort is felállítottak, mivel sok újságíró akkreditált az eredményváróra és idevárják a párt aktivistáit is. A kertben tartják majd az eredményt értékelő sajtótájékoztatót is.

Hadházy Ákos: az LMP 8-10 százalékos eredményére számít

Nyolc-tíz százalékos LMP-s választási eredményre számít Hadházy Ákos társelnök, és bízik abban, hogy egyéni mandátumot is szereznek. A politikus ezt pártja eredményváró rendezvényén, egy budapesti szállodában az urnazárást követően nyilatkozta vasárnap.

Hadházy Ákos szerint az ellenzéknek kedvez a magas részvételi arány. Úgy értékelt, a Fidesz mozgósítása már nem lehet megfelelő ilyen választási hajlandóság mellett, mert amit egy városban meg tud csinálni a kormánypárt, arra az egész országban már nem képes.

Azt az eredményt tudja elfogadni, amelynél a jelenlegi kormánytöbbség kisebbségbe szorul, más eredményt kudarcnak értékel

- jelentette ki. Úgy ítélte meg, ennek esélye már 50 százalék felett van.

A politikus elmondta azt is:

ha marad a jelenlegi kabinet, vállalja a felelősséget és ígéretéhez mérten lemond vezetői pozíciójáról a pártban, és ezt akár a választás estéjén bejelenti.

Kanász-Nagy Máté szóvivő azt mondta: minél nagyobb a részvétel, annál nagyobb az esély a kormányváltásra. Szerinte sok bizonytalan szavazó járult az urnákhoz, ami akár 10 százalék feletti eredményt is hozhat pártja számára. Az LMP-nek szerinte megvannak a tartalékai, a legkevésbé elutasított párt, így akik az utolsó pillanatban döntenek a szavazásról, jó eséllyel szavaznak rájuk.

A párt eredményváróján urnazárás után fél órával még kevés politikus tartózkodott, Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt későbbre ígérte érkezését.

(MTI)

Novák: az emberek megértették, hogy Magyarország sorsa a tét

Az emberek megértették, hogy ez egy sorsdöntő választás, Magyarország sorsa a tét

- kommentálta a Fidesz alelnöke pártja eredményváró központjában az M1-nek a magas részvételt a vasárnapi parlamenti választáson.

Novák Katalin különösen örömtelinek nevezte, hogy kistelepüléseken is sokan mentek el szavazni.

A kormánypárti politikus közölte, az elmúlt nyolc évben nagyon sokat tettek azért, hogy az ország erősödni tudjon, a családok nagyobb biztonságban, minél jobban tudjanak élni. Ezért – mint mondta – bízik abban, hogy őket támogatják a választók, és jó eredményre számít.

(MTI)

Németh Szilárd: erős legitimációval működhet az új Országgyűlés

A magas választási részvételi arány azt jelenti, hogy a parlament rendkívül erős legitimációval teheti a dolgát

- mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke vasárnap az Echo Tv-nek.

A kormánypárti politikus az utolsó választási urna bezárása előtt, a részletes választási eredmények ismerete nélkül nyilatkozva úgy fogalmazott, biztos abban, hogy meggyőző többség választotta a kormánypártot.

Kijelentette, minden rendben ment a választáson, amelyen az emberek arról döntöttek, milyen jövőt szeretnének maguknak.

Németh Szilárd beszélt arról is, hogy választókerületében, Csepel-Soroksáron jól sikerült a Fidesz mozgósítása, a választópolgárok megértették, hogy a voksolás Magyarország hosszú távú jövőjéről, az ország és Európa biztonságáról, a családok jólétéről szól. A napnál világosabb, hogy Magyarország függetlenségéről volt szó, arról, kikkel kell együtt élnie a magyaroknak, hogyan kell megőrizniük a kultúrájukat – tette hozzá.

A Fidesz alelnöke azt mondta, az ellenzéket a gyűlölet, az agresszivitás vezérelte, mivel gyakorlatilag az életükért küzdöttek, ezért "adták-vették" a jelöltségeket. Ennek lett az eredménye, hogy sok helyen egy "erős Soros-jelölt" nézett szembe Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz-KDNP nemzeti jelöltjével.

Németh Szilárd kitért arra is, szerinte a kisebb pártoknak már izgulniuk sem kell, mert a magas részvétel miatt biztosan "elvéreztek".

(MTI)

A Jobbik rendszerkritikának tartja a részvételi arányokat

A Jobbik alelnöke a rendszer kritikájaként értékelte a részvételi adatokat vasárnap esti budapesti sajtótájékoztatóján.

Z. Kárpát Dániel az urnazárást követően történelmi jelentőségűnek nevezte a voksolást és megköszönte szavazóknak, hogy a "fullasztó légkör ellenére" nagy számban kifejezték véleményüket.

Értékelése szerint a magas részvétel azt jelzi, hogy Magyarország nem kér abból a visszataszító hangulatból, ami az elmúlt hónapokban eluralkodott. Megjegyezte: a Jobbik igyekezett programok mentén, építő jellegű kampányt folytatni, s nem felülni a provokációknak.

Az alelnök arról is beszámolt: nemcsak jobbikos, hanem apolitikus és klasszikus baloldali emberekkel is tudtak közös pontokat találni, amelyek mentén kialakítható egy nemzeti minimum. Azt is megfogalmazta: a Jobbik hangulati rendszerváltást szeretne véghez vinni és hozzáértő kormányt alakítani.

Z. Kárpát Dániel kérdésre kitartásra buzdította azokat, akik még nem tudták leadni szavazatukat; ebben, illetve a külképviseleteken kialakult sorokban tudatosságot feltételezett. Hozzátette: pártja éppen ezek elkerülésére javasolja az e-szavazás intézményét.

A visszaéléseket firtató kérdésre azt felelte: minden jogorvoslati lehetőséget ki kívánnak meríteni, s arra számítanak, hogy a következő napokban tucatjával fognak a "csontvázak kiesni a szekrényből", ezek adott esetben a végeredmény legitimitását megkérdőjelezhetik.

(MTI)

Az utolsó részadat szerint 68,13 százalékos volt a részvétel – éjszakába nyúlhat a választás

A választásra jogosultak 68,13 százaléka, 5 365 511 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 18.30 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

Amíg valamennyi szavazókör be nem zárt, nem indul el a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán az előzetes eredmények közlése. Jelenleg Londonban és Újbudán a leghosszabb a várakozók sora – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap Budapesten. Várhatóan este tíz órára itt is befejeződik a szavazás.

Az NVI elnöke a Nemzeti Választási Bizottság tagjait tájékoztatta a választásnapi eseményekről. Mint mondta, Szegeden, Győrben és Pécsen fél 8 körül tudnak zárni. A XIII. kerületben, a VI., VII., VIII. és IX. kerületben "jó a helyzet", bár itt napközben hosszú sorok voltak. Ugyanakkor – mint mondta – a XI. kerületben "tragikus" a helyzet, annak ellenére, hogy három teremben szavaztatnak. Itt másfél kilométeres a sor.

Jelezte:

Londonban is nagyon hosszú a sor, bár itt tizenkét felé szedték a névjegyzéket. A londoni az egyetlen külképviselet, amely nem tudott bezárni este 7 órakor. Itt 9700-an jelentkeztek szavazásra előzetesen.

A szavazókörök hivatalosan 19 órakor bezártak, azonban ahol a választópolgárok még sorban állnak, leszavazhatnak

Ameddig valamennyi szavazókör be nem zár, nem indulhat el az NVI eredményközlő rendszere

- mondta Pálffy Ilona.

Ez azt jelenti, hogy azok a szavazókörök, amelyek 19 órakor be tudtak zárni, elkezdik a szavazatok számlálását, és az eredményt rögzítik is a Nemzeti Választási Rendszerben, az azonban nem jelenik meg a nyilvános www.valasztas.hu oldalon.

Amikor valamennyi szavazókör bezárt, az NVI "élesíti" a szavazatösszesítő rendszert és az a nyilvánosság számára is megismerhető lesz. Ez azt jelenti, hogy nem "nulláról" indul az eredményközlés, hanem egyből az eredmények viszonylag magas fokú feldolgozottsággal jelennek meg a honlapon.

Hivatalosan befejeződött a szavazás

Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben településén kialakított 10 285 szavazókörben a vasárnap tartott országgyűlési választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban állnak, még leadhatják voksukat.

A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához.

A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát.

Csak ezek után bonthatják fel az urnákat. Addig nem kezdik el a szavazókörökből érkező eredményadatok közlését, amíg valamennyi szavazókör be nem zár, az utolsó választópolgár is le nem adta a voksát.

A bizottságoknak ellenőrizniük kell, hogy az urnák sértetlenek-e, ha nem, akkor ezt rögzíteniük kell a rendkívüli események jegyzőkönyvében. (A bizottság dönt arról, hogy – az eset körülményeit is figyelembe véve – az urna sérülését figyelmen kívül hagyva belekeveri annak tartalmát a többi szavazólap közé, vagy a sérült urnát nem bontja fel.)

Először a mozgóurnát bontják fel, megkeresik benne az ellenőrző lapot, ha az nincs benne, az urnában lévő összes szavazólap érvénytelen. Ezután felbontják a szavazóhelyiségben használt urnákat, és azok tartalmát összekeverik a mozgóurnák tartalmával. Felbontják a borítékokat, kiveszik a szavazólapokat, és különválogatják az egyéni, pártlistás és nemzetiségi szavazólapokat.

A bizottság jelöltenként és listánként külön-külön megszámlálja a szavazatokat, kötegeli és a kötegre jelöltenként/listánként külön-külön ráírja az érvényes szavazatok számát.

A bizottság külön csomagolja azokat a szavazólapokat, amelyeken nincs pecsét. A szavazólapok hátoldalára ráírják, hogy a bélyegzőlenyomat hiánya miatt érvénytelenek, majd kötegelik és a rendkívüli események jegyzőkönyvében rögzítik az ilyen szavazólapok számát, de ezt a szavazóköri jegyzőkönyvben nem kell feltüntetni.

Külön csoportba teszik a lebélyegzett, de érvénytelen szavazatokat (amelyeken egyetlen körben sincs, illetve több körben van x vagy + jel, kiesett jelölt neve mellett szerepel a szavazat, vagy a választópolgár ceruzát használt). Érvényesnek fogadják el azt a szavazatot, amelyen egy körben van tollal írt x vagy + jel.

A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számolja meg. Az ismételt számlálást addig folytatja, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz.

A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazatok első összeszámlálásának eredményéről haladéktalanul adatlapot állít ki, amelyet telefonon, telefaxon vagy az adatlapok szállításával azonnal továbbít a helyi választási irodához, amely haladéktalanul rögzíti azokat az informatikai rendszerben.

A szavazatszámláló bizottság a szavazatok megszámlálása után megállapítja a választás szavazóköri eredményét, a szavazatok összeszámlálásáról és a szavazóköri eredmény megállapításáról jegyzőkönyvet állít ki.

Azt követően, hogy a szavazatszámláló bizottság már megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak jogorvoslati eljárás keretében van lehetőség, és arra kizárólag a jogorvoslatot elbíráló szerv jogosult. A szavazatszámláló bizottság a jegyzőkönyveket, választási iratokat, nyomtatványokat és szavazólapokat – az urnával együtt – haladéktalanul a helyi választási irodához szállítja.

Lesz azonban 106 szavazókör, ahol nem bontják fel vasárnap este az urnákat: ezek "megvárják" a külképviseleteken, illetve a más magyarországi településeken leadott (átjelentkezők által leadott) szavazatokat. Az "utazó" voksokat a választás utáni szombaton keverik bele ennek a 106 szavazókörnek az urnáiba.

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság a jegyzőkönyvek alapján összesíti a szavazatokat, és állapítja meg a választás eredményét.

Érkeznek az utolsó részeredmények: eddig 68,13% adta le a voksát

A választásra jogosultak 68,13 százaléka, 5 365 511 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 18.30 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

Mindenhol befejezték a szavazást – már szivárognak az első adatok

Fotó: MTI

A részvételi arány 18.30 órakor Vas megyében volt a legmagasabb, 71,94 százalék, ami 147 237 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt, 63,55 százalék, ebben a megyében 332 743-an voksoltak.

A fővárosban a szavazók 72,75 százaléka, 990 587 választópolgár adta le szavazatát 18.30 óráig.

A korábbi parlamenti választásokon az utolsó részvételi adatot 17.30-kor tették közzé, 18.30-kor nem volt adatközlés.

A végleges nem hivatalos részvételi adatok az éjszakai órákban lesznek elérhetők az NVI honlapján.

Részvételi arány – 18.30 óra – főváros – 72,75 százalék

A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 72,75 százaléka adta le szavazatát a fővárosban.

Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 361 ezer választópolgárból 1,92 százalék, 26 200 választó adta le szavazatát. Reggel 9 órára már a jogosultak 11,1 százaléka (151 197 választó), délelőtt 11 órára a jogosultak 29,14 százaléka (396 755 választó), 13 órára a jogosultak 45,52 százaléka (619 821 választó), 15 órára a jogosultak 57,71 százaléka (785 785 választó), 17 órára a jogosultak 67,28 százaléka (916 067 választó), 18.30-ra a jogosultak 72,75 százaléka (990 587 választó) járult az urnákhoz.

A végleges nem hivatalos részvételi adatok az éjszakai órákban lesznek elérhetők az NVI honlapján.

Forrás: MTI, Index

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Pálffy Iluska inkább arról regélne, hogy miért ilyen hosszúak a sorok??? Miért nem biztosítottak megfelelő számú szvazókört és személyzetet a választások lebonyolítására!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cs.n.
Tegye fel a kezét, aki ezt végigolvasta. Engem nem érdekel, csak az eredményekre vagyok kíváncsi, már ha lesznek még ma.
division
@cs.n.: A falvakban elsöprő győzelmet aratott a Fidesz, a többit majd meglátjuk.
Sámannus
Megint hülyének néztek bennünket . Azt csinsámal a,it akarnak A rénszarvas vadász garatulál a saját hazugságaihoz. Gyakorlatilag elhazudják a részeredményeket.
Lakapcsolták a villanyt az események előtt, mintha nem az történt volna amit vártak. Az egész országot hülyének nézik.
nyanya001
Magyarország elbukott !
Európából kiiratkozott győztek a semmirekellő hazug tolvajok !
cs.n.
@division: A falvak azért falvak, mert nem sokan laknak bennük. A választást sem falvak döntik el. Béke veled.
division
@cs.n.: Nem, persze. Az emberek akarták hogy újra a Fidesz nyerjen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.