Az Együtt abban bízik, hogy kormányváltás lesz, a párt alelnöke szerint a magas részvételi adatok azt mutatják, hogy azok közül is sokan elmentek szavazni, akik talán eddig a bizonytalanok táborába tartoztak.

Az Együtt is értékel: a magas részvétel kormányváltást ígér

Fotó: Balogh Zoltán / MTI 

Juhász Péter az urnazárást követően tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, meggyőződése, hogy az Együtt bent lesz a parlamentben.

A magas részvételi arány mindenképpen jó hír a kormányváltást akaróknak – fogalmazott az ellenzéki politikus. Szerinte a Fidesz "csak a stabil, fix táborát tudta mozgósítani", és olyanok is nagy számban mentek el szavazni, akik kormányváltást akarnak.

"Az Együtt politikája arról szólt, hogy a kormányváltásért politizáltak, tehát minden olyan eredménynek örülnek, ami ehhez közelebb visz" – mondta Juhász Péter.

Hozzátette: abban bíznak, hogy két egyéni mandátumot szereznek Szabó Szabolcs (Csepel) és Vajda Zoltán (Mátyásföld) révén.

Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy az eddiginél több az egyéni mandátumszerzés lehetősége. Megjegyezte, hogy a választási rendszer működése most sem volt botrányoktól mentes, és az ellenzék partner lett volna a hibák kijavításában, azonban a Fidesz nem.

Juhász Péter szerint a Fidesz legitimitása a magas részvétel miatt megingott.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Hát senkit nem akarok elkeseríteni...de nem lesz...aki ügyesen tud a neten böngészni az már sajna sejti az eredményt...És ennek egy oka lesz,a töketlen ellenzék!!!
nyanya001
@Pálinkás Pál: talán nem ... hanem a választók közönye !
Pálinkás Pál
@nyanya001: Ne beszélj közönyről,ekkora részvétel rendszerváltás ota nem volt!!!
nyanya001
@Pálinkás Pál: a teszik véletlen... de igen , akik a fideszre szavaztak, közönyösek leszarják az országot, a nyomorgókat, a lopást, csalást,
mert csak a fidesz ...
Pálinkás Pál
@nyanya001: ez igaz,csak talán nem kellett volna elaprózni az erőket...hónapokkal ezelőtt írtam,mindenhová egy jelölt azzal a programmal hogy orbán takarodjon,és a megnyert választások után lehetett volna egyezkedni..de nem ,ezek a marhák egymást szapulták...a jobbikról nem is beszélek mert az a duce segge vége

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.