A magyar parlamenti választási folyamatot az állam és a kormánypártok erőforrásainak mindenre kiterjedő átfedése jellemezte, ezzel aláásva a versenytársak esélyét arra, hogy azonos feltételek között mérjék össze az erejüket – jelentette ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézményi és Emberi Jogi Hivatalának (ODIHR) vezetője hétfői budapesti sajtóértekezletén.

A választók számos jelölt közül választhattak, mégis a megfélemlítés légköre, az idegengyűlölő retorika, a média elfogultsága és az átláthatatlan kampányfinanszírozás korlátozta az igazi politikai vitát – tette hozzá Douglas Wake az EBESZ-nek a választásokról alkotott első megállapításai és következtetései között.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Foxley
Nyilvàn mert az amûgy is mese habbal.
simmering73
"Orbán becsapta a magyar népet. Hazudott nekik, és elzárta őket a valós információktól. A magyar nép úgy szavazott, hogy elvették tőle a tájékozódás és a szabad informálódás jogát. Ez önmagában is egy választási csalás. Ahogy az is, hogy politikai ellenfeleinek nem biztosított egyenlő feltételeket, őket egzisztenciálisan önfeladásra kényszerítette. Hogyan tud egy ilyen győzelemnek örülni valaki? Micsoda romlottság kell ehhez?
Nincs annál aljasabb ember, aki megfélemlíti az embertársait, hogy félrevezesse őket."
nepszava.us/bartus-laszlo-nem-diktaturara-szavaztak-a-becsapott-magyarok/
peterkelemen
Ennyit ér az EBESZ azaz semmit. Ezerrel csaltak a választásokon, de ez a barom lefizethető szennybanda megállapítja, hogy tiszta választások voltak. Meg a kurva anyátok az volt tiszta! Takarodjatok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.