A Fidesz frakcióvezetője szerint túllépte hatáskörét az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a vasárnapi magyarországi parlamenti választásról kiadott jelentésének egyes megállapításaival.

Gulyás Gergely szerint az EBESZ túllépte hatáskörét

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart pártja választási eredményváró rendezvényén a Bálna Budapest rendezvényközpontban 2018. április 8-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Gulyás Gergely hétfőn az MTI-nek azt nyilatkozta: az EBESZ-nek nem feladata a magyar választási kampányról politikai véleményt mondani, különösen nem szükséges a bevándorlással szembenálló kormánypártokkal vitába bonyolódni, és a kormányzati kampányt minősíteni.

A bevándorlás elutasítása nem xenofóbia, hanem életösztön – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője, alelnöke.

Jelezte ugyanakkor azt is, hogy az EBESZ-jelentés megállapítása szerint a választójog alkotmányos alapjogának szabad gyakorlása mindenkinek biztosított volt. Ezzel a Fidesz maximálisan egyetért – közölte.

Ahogyan azzal is egyetértenek – tette hozzá a politikus –, hogy a választás lebonyolítása átlátható és professzionális volt.

A jelentés ezen túlmenő megállapításai azonban hatáskörtúllépést jelentenek – mondta Gulyás Gergely.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézményi és Emberi Jogi Hivatalának (ODIHR) vezetője hétfői budapesti sajtóértekezletén azt mondta, hogy a magyar parlamenti választási folyamatot az állam és a kormánypártok erőforrásainak mindenre kiterjedő átfedése jellemezte, ezzel aláásva a versenytársak esélyét arra, hogy azonos feltételek között mérjék össze az erejüket.

A választók számos jelölt közül választhattak, mégis a megfélemlítés légköre, az idegengyűlölő retorika, a média elfogultsága és az átláthatatlan kampányfinanszírozás korlátozta az igazi politikai vitát – tette hozzá Douglas Wake az EBESZ-nek a választásokról alkotott első megállapításai és következtetései között.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
A fideSSnek nem jó a Soros, nem jó az ENSZ, most meg ez a szarevő beleköt az EBESZ-be ? Utána pedig a világba ordítozzák, hogy őket üldözik. Pedig csak a saját agyuk üldözi őket.
CsipkeRózsa
Már az EBESZ sem mondhatja el véleményét, tapasztalásait?
justhpeter
A fideSSnek nem jó a Soros, nem jó az ENSZ, most meg ez a szarevő beleköt az EBESZ-be ? Utána pedig a világba ordítozzák, hogy őket üldözik. Pedig csak a saját agyuk üldözi őket.
relatív
Még szép. Mi már annyira hülyék vagyunk, hogy senkinek nem érdekel a véleménye, pláne, ha elmarasztaló!
Pálinkás Pál
Halkan kérdezném meg...mi köze az EBESZ-nek ahhoz hogy esetleg Magyarországon gyűlölik az idegeneket??? Megoldás roppant egyszerű...ha utáljátok őket,akkor nem küldünk hozzátok...Ezzel a megjegyzéssel újabb töltényt adtak orbánnak...így híveit még jobban meggyőzheti...no látjátok,már az "ebesz " is cseszeget minket! Még mindig ezen rágódtok,tudomásul kellene venni...aki itt afrikaiak betelepítéséről beszél,az nem nyer sosem választást!!!
tudode
Nem csak az EBESZ, a választási eredményeket figyelemmel kísérők is TAPASZTALTÁK saját szemükkel, hogy NAGY FRANCOK O1G nyaloncai is, pedig MÉG ELŐTTÜK AZ ÉLET, és ugyan úgy K U S T I ... nekik is, mint az alattvalókká silányítottaknak!
.
Csütörtökön különben a .. H E R N Y Ó, ill. EU bacilusa a F Ő S Z E R E P - L Ő , mert sem az apja, sem az ORSZÁG NEM BÍR ezzel a gátlástalan KÖZJOGI MÉLTÓSÁGNAK nem való "falusi gyerek"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.