Niedermüller Péter az egyéni mandátumáról, míg Hajdu László 15. kerületi polgármester a kerület vezetéséről mond le a DK-s győztesek közül. Vissza fogja adni mandátumát Vona Gábor, egy másik jobbikos képviselő és az MSZP egyik ismert arca is.

Végeredmény csak szombatra várható a 2018-as országgyűlési választással kapcsolatosan, de nagy meglepetésre minden bizonnyal már nem kell számítani: a Fidesz ismét kétharmaddal győzött. Lesz azonban változás a jelenleg elérhető eredményhez képest, ugyanis vannak olyan mandátumok, amelyek sorsa kérdéses.

Sorban mondanak le a mandátumról a politikusok

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Niedermüller Péter listáról jutott be, ugyanakkor a jelenlegi ciklusban európai parlamenti tagként képviseli a DK-t.

Az atv.hu megkereste, arról érdeklődve, hogy mi lesz a listáról megszerzett mandátumának sorsa. A politikus azt mondta, hogy a mandátumot nem veszi át, marad EP-képviselő. Mint mondta, „valamelyik kollégája fog előre lépni erre a helyre, ő pedig visszamegy Brüsszelbe, és 2019-ben is a DK listáján fog indulni, mint európai parlamenti képviselő.

Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere szintén listáról jutott mandátumhoz.

Janiczak egy korábbi közleménye szerint nem lesz országgyűlési képviselő, helyette Ózdon marad polgármesterként. 

A DK-s Hajdu László a 15. kerületben éppen polgármester, aki szintén mandátumot szerzett. A politikus elmondta, hogy a mandátumot leadni nem tudja, hiszen nem pártlistán szerezte azt. Így pedig időközi polgármester-választás lesz majd a kerületben.

A DK 9 mandátumot szerzett, ebből hármat egyéni választókerületben. Marad 6, így az országos listájuk első 6 helyezettje juthat be a parlamentbe. Ugyanakkor az első 6 helyezett között található Oláh Lajos, aki már egyénileg is mandátumhoz jutott, illetve Niedermüller Péter is, aki elmondta, hogy a mandátumot nem veszi át, így más kollégájára fog az átszállni. Ezeknek köszönhetően léphetnek előre a lista 7. és 8. helyén található személyek, Székely Sándor, a DK-val szövetséget kötő Magyar Szolidaritási Mozgalom elnöke, illetve Gréczy Zsolt, a párt szóvivője.

Annak kapcsán, hogy Molnár Csaba is marad-e EP-képviselő vagy sem, a párt külügyi kabinetvezetője izgulhat. Ara-Kovács Attilának ugyanis akkor van esélye, ha a DK ügyvezető alelnöke továbbra is Brüsszelben szolgálja majd a pártot. 

Sorban mondanak le a mandátumról a politikusok

MTI Fotó: Kovács Tamás

Hétfőn este kiderült, visszaadja parlamenti mandátumát Vona Gábor is. A Jobbik elnöke kiszál a politikából is, nem fog indulni a párt közelgő tisztújításán, így az ő helyére is más ülhet be a Jobbik listájáról. Hasonlóan döntött Gőgös Zoltán. Az MSZP most lemondott elnökhelyettese a fiataloknak akarja átadni a terepet, ezért az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt jelentette be, hogy Harangozó Tamás javára lemond parlamenti mandátumáról.

Cikk- é címlapkép: MTI Fotó/Kovács Tamás

(ATV)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
@levarosbukta: kérnek. Amúgy ez lenne a legjárhatóbb út ha az összes visszaadná a mandátumát. Sajnos nem teszik meg.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Madácsi Pali
@bakegya: minden szavaddal egyet értek. A csalással megállapitott eredmény alapján demokrata ember nem fogadhat el mandátumot!
evacica
Gögös Zoltánt nagyon sajnálom, az MSZP egyik legjobb politikusának tartom, főleg a mezőgazdaság terén! Vona meg nagy hibát követ el azzal, hogy visszavonul, ezzel csak Orbánnak tesz szívességet!
egyvandor
A különböző pártokból akad talán tíz olyan politikus, aki nem a ner által biztosított privilégiumokért politizál. (Ők a politikai elit közellensége.) A többi mehetne a levesbe.
karma1
Aranyapaim! Majus 8.-an nem lett volna szabad bemenni a Parlamentbe biodisszletnek, akik elott orban pavaskodhatott egyet, es akikbe - illuzio nelkul , igeretehez hiven - orban sorban mindenkibe belerugott.
Valoban erre volt szuksege az ellenzeknek? Tenyleg ennyire meg kellett alazkodniuk orban elott a 4 evig tarto kellemes fizetesert? Megerte?
Lepényleső
Ez egy részről az emberek cserben hagyása is?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél