Az Orbán Viktor kormányfő által említett demográfiai fókuszú kormányzás a nemzetnek és a családoknak kedvező intézkedéseket jelent – erről beszélt Kovács Zoltán kormányszóvivő szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában.

Kormányszóvivő: folytatódik a nemzetnek és a családoknak kedvező kormányzás

Fotó: MTI /Soós Lajos

A kormányszóvivő ugyanakkor megjegyezte:

az elmúlt 8 évben is minden politikai cselekedetük mögött ott volt ez a két alapelv. A nemzetben való gondolkodás nyomán a határon túli magyarokra is odafigyeltek. Míg a családokat többek között adópolitikai, otthonteremtési és a gyermekekről szóló döntésekkel igyekeztek segíteni.

Kovács Zoltán a politikai irányvonal kapcsán felidézte a miniszterelnök által még korábban felvázolt négy alapelvet. E szerint kiemelt szempont a versenyképesség, hogy a magyar – elsősorban kis- és közepes vállalkozásokat – versenyképessé kell tenni. A második: a munka alapú társadalom, hogy minden magyar embernek legyen munkája. A harmadik szempont a demográfia, és a negyedik az identitás erősítése.

Kérdésre válaszolva a kormányszóvivő kiemelte:

"egy szó sem igaz abból", hogy az elmúlt nyolc évben nem foglalkoztak az egészségüggyel és az oktatással.

Példaként említette, hogy az oktatás rendbetételével kezdték: elindították a pedagógusi életpályamodellt és fejlesztési forrásokat tettek az oktatásba.

Kovács Zoltán szintén kérdésre válaszolva elmondta: külföldről számos gratulációt kaptak a kormány választási győzelméhez. Több külföldi kormányfő – köztük Angela Merkel német kancellár – is gratulált. A magyarországi ellenzék részéről viszont ismeretei szerint senki nem gratulált.

Kovács Zoltánt arról is kérdezték, kormányszóvivő marad-e, erre azt felelte: ezt a miniszterelnök dönti majd el.

Forrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az az igazság, hogy a kormány által hányingerig nyomatott agymosó propaganda egyre jobban beteríti a gyepesedésre hajlamos agyakat, az értelmes, gondolkodni vágyó és tudó embereket pedig elüldözi. „Menj, kicsim, mert itt nincs már jövő. Még a bizonytalan is jobb, mint a meleg szar, ami többünket visszatart.” Mert, bár nem könnyű az élet, mégis ideköt a hosszú évek alatt felépített életünk, az otthonunk. De előbb-utóbb az otthonból már csak ház lesz, rideg, kihűlt téglarakás, amelyből eltűnik az öröm, a nevetés. Marad az egyre komorabb hallgatás, a hiányérzet, a fájdalom. Márpedig úgy tűnik, semmi nem változik, vagy ha mégis, csak rosszabb lesz. Addig, amíg olyan emberek, akik nem hajlandók kinyitni a szemüket, amíg büszkén hangoztatják, hogy az ország szárnyal, amíg dicsekednek azzal, hogy kormánypárti politikusokkal való véletlen találkozások során – a megtiszteltetéstől, hogy leereszkednek hozzájuk, az egyszerű kisemberhez, kótyagosan a boldogságtól – „üzenik a Viktornak, hogy tartson ki”, addig nem változik semmi. Mert a szar büdös, még ha meleg is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Az az igazság, hogy a kormány által hányingerig nyomatott agymosó propaganda egyre jobban beteríti a gyepesedésre hajlamos agyakat, az értelmes, gondolkodni vágyó és tudó embereket pedig elüldözi. „Menj, kicsim, mert itt nincs már jövő. Még a bizonytalan is jobb, mint a meleg szar, ami többünket visszatart.” Mert, bár nem könnyű az élet, mégis ideköt a hosszú évek alatt felépített életünk, az otthonunk. De előbb-utóbb az otthonból már csak ház lesz, rideg, kihűlt téglarakás, amelyből eltűnik az öröm, a nevetés. Marad az egyre komorabb hallgatás, a hiányérzet, a fájdalom. Márpedig úgy tűnik, semmi nem változik, vagy ha mégis, csak rosszabb lesz. Addig, amíg olyan emberek, akik nem hajlandók kinyitni a szemüket, amíg büszkén hangoztatják, hogy az ország szárnyal, amíg dicsekednek azzal, hogy kormánypárti politikusokkal való véletlen találkozások során – a megtiszteltetéstől, hogy leereszkednek hozzájuk, az egyszerű kisemberhez, kótyagosan a boldogságtól – „üzenik a Viktornak, hogy tartson ki”, addig nem változik semmi. Mert a szar büdös, még ha meleg is.
interceptor
A legrosszabb, legsötétebb fidesz-korszak még csak most jöhet! Megrészegülnek önnön hatalmuktól, a maradék gátlásaikat is félredobva a lájtos féldiktatúrából kőkemény elnyomó rendszert csinálnak. Közben lopnak tovább, lehajolnak majd a kisebb összegekért is, eltüntetik a maradék szabad sajtót, minden kritikus hangot elnémítanak! Mindezt a családokra meg a nemzetre hivatkozással. Csak azt nem teszik hozzá, hogy kizárólag a saját családjaikra gondoltak. Ne felejtsétek narancsos fidióták, az olyan rendszerek ,amit például most loptok össze, csúnya véget szoktak érni! Talán úgy ,ahogy a Rákosi-rendszer : vérrel, könnyel szenvedéssel, idegen megszállással! Jól gondoljátok meg!
peterkelemen
Folytatódik az Orbán-kormány családirtó politikája. Tömegével menekülnek el Orbán illiberális államából a migránsbefogadó nyugati országokba.
peterkelemen
Melyek a legélhetőbb országok Európában? Magyarország az utolsók között szerepel Orbánék óta! justpaste.it/1gm02
tudode
Na ez a HÉT, v a VÁLASZTÁS legmorbídabb .. v i c c e, hiszen
.
-- még nincs is kormány a nyikhahok szerint sem, mivel
.
index.indavideo.hu/video/Orban_nevetve_Nincs_is_kormany

-- a van is/meg nincs is ÁLLAMFŐ nem bízott meg senkit KORMÁNYALAKÍTÁSSAL, és a PARLAMENT nem fogadta el az űkelme NÉPNYOMORGATÓ/HÜLYÍTŐ megbizatását.
.
Az .. Á L L A M F Ő J Ü K N E K .. nincs egy szava sem ehhez a .. B O H Ó Z A T H O Z?
nyanya001
A fideszes szűk családnak kedvező kormányzás.

Neveket nem írok aki tud gondolkodni úgyis tudja kik ezek.
nemfideszes
Élve születések száma a szocik alatt:
2002 96804
2003 94647
2004 95137
2005 97496
2006 99871
2007 97613
2008 99149
2009 96450
…azaz átlagosan 97145 gyermek/év.
Élve születések száma a csuti alatt:
2010 90335
2011 88049
2012 90269
2013 89524
2014 91510
2015 91690
2016 93063
2017 91600
…azaz átlagosan 90755 gyermek/év.
Vagyis a nemzetnek és a családoknak „kedvező” kormányzásotok alatt évente átlagosan 6390 fővel, azaz egy kisváros népességével, csökkent az élve születések száma Magyarországon…. Desikerült Zolika el lehet menni a 3.14csába!
kereső
Mindeközben:
A Financial Times kommentárrovatában Gideon Rachman, a brit lap vezető szemleírója Európa rothadt peremvidéke címmel közölt publicisztikát, amelyben úgy fogalmazott: az önkényuralom és a korrupció előretörésének időszakában az EU büszkén hirdeti, hogy kiáll a demokráciáért és a jogállamiságért. Jóllehet a 28 tagállam többsége még dicsekedhet ezzel, a peremvidéken azonban "antidemokratikus rothadás kezdődött", és ha ezt nem kezelik, e rothadás átterjed a központra is.

Gideon Rachman szerint a legnyilvánvalóbb veszély Magyarországról ered. Orbán Viktor miniszterelnök máris meggyengítette azokat az intézményeket, amelyek alapvető fontosságúak a szabad társadalom számára. A szerző szerint nem elsősorban a menekültekkel szembeni ellenségesség, hanem ez az alapvető oka annak, hogy Orbán Viktor fenyegetést jelent az EU-ra.
desiro
zoltánaka ülj le 1-es, hülye vagy és hazudsz...
papa.49
A ti családjaitoknak a támogatása az folytatódik, embernek meg csak a csicskáitokat tartjátok a pór nép meg le van szarva ugye te szőrösmajom !!!
Sámannus
Kezdhetünk félni. A jövőnk elrablása folytatódik.
egyvandor
Lehetne előbb tisztázni mit jelent fideszül a nemzeth és a család???
egyvandor
Az oktatás rendbetételén azt értik, hogy az "elit" utódai előtt nyitva áll a kapu, a többiek meg az egyházi iskolák agymosása után mehetnek jobbágynak a mészaros család szolgálatába közmunka keretében. Rendbe tették, a hibbantak tűrik, mehetünk tovább, felfogás kérdése.
papa.49
@egyvandor: Tekints vissza az elmúlt 8 évre ott a válasz !!!
nezelodo
Hú de jó hír, megint a családok kerülnek sorra! Ott is hagyott az ismerős, akivel együtt hallottuk a közszolgálatiban a jó hírt, telefonálni a gyerekeknek az angliusokhoz, hogy szaladjanak gyorsan repülőjegyet venni a hazaútra! Nem szeretné, ha a haza indulók hatalmas tumultusa miatt, ha kitudódik a jó hír, csak késve tudnának jegyet venni és hazaköltözni, és lekésnék a kruplirakást a tanyán!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.