A hírügynökség véleményoldalán megjelent cikk azt állítja, az Orbán-kormány tapasztalatai relevánsak lehetnek az Egyesült Államok számára is.

Orbán gazdasági modelljét méltatta a Bloomberg
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Orbán Viktor gazdasági modellje Donald Tump amerikai elnök álmát valósítja meg – írta Magyarországgal foglalkozó elemzésében pénteken a Bloomberg hírügynökség, amelynek újságírója szerint a magyar gazdasági modell néhány eszköze az Egyesült Államokban is működőképes lenne.

"A magyar kormányfő folyamatosan nyeri a választásokat, a globalizálódás áldozatait előnyben részesítő unortodox gazdaságpolitikájának köszönhetően"

- állapította meg az elemző, majd feltette a kérdést: vajon megvalósítható-e Donald Trump amerikai elnök álma, hogy visszaszorítsa a globalizálódást és megsegítse annak kárvallottjait? A szerző szerint a

"2010 óta immár harmadik földcsuszamlásszerű győzelmével Orbán Viktor magyar kormányfő bebizonyította, hogy ezt meg lehet tenni, legalábbis egy ideig".

Az elemzés utalt arra: Orbánt azzal vádolják, hogy önkényuralmi kormányt alakít, orosz stílusú propagandagépezetet hoz létre és az állampolgárok alapvető idegengyűlölő ösztöneire épít. Magyarország azonban – fogalmazott a cikkíró – "továbbra is működő demokrácia és a Fidesz olyan gazdaságpolitikának köszönheti sikerét, amely emelte a béreket és csökkentette a munkanélküliséget".

Hitel-visszafizetés, rekordmagas áfa, különadók

A cikk emlékeztetett rá, hogy 2010-ben, amikor az Orbán-kormányt megválasztották, Magyarország az összeomlás szélén állt. Az ország a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió által irányított, görög stílusú adósságprogramban "evickélt". De azután nagyon határozottan elindult az ország pénzügyeinek rendbe tétele felé. 2011-ben 5,3 százalékos, 2012-ben pedig 2,4 százalékos gazdasági növekedést mutatott fel, visszafizette az adósságot az Európai Uniónak és az IMF-nek, és csökkentette a külföldi valutában nyilvántartott adósság mértékét is. Ehhez a magyar kormány

államosította a magán-nyugdíjpénztárakat, 15 százalékos egykulcsos jövedelemadót vezetett be, és 27 százalékra emelte az áfát, amely így Európában a legmagasabb lett.

Emellett különadókat kényszerített a külföldi vállalatok által uralt szektorokra – például az energetikára, vagy a pénzügyi szektorra és újraállamosított néhány kulcsfontosságú vállalatot is, amelyet aztán magyar beruházóknak, a Bloomberg szerint gyakran a szövetségeseinek és a barátainak adott el.

A szerző Budapesten beszélgetett a Századvég intézet vezető közgazdászával, György Lászlóval, és idézte a véleményét. A magyar gazdaságpolitika kiigazította azzal a gazdaságpolitikával történő kacérkodást, amelyet Bill Clinton korábbi amerikai elnök munkaügyi minisztere, Robert Reich 'szuperkapitalizmusnak' nevezett" – fogalmazott az amerikai újságírónak György László. Hozzátette: ezt a "szuperkapitalista" rendszert a globális vállalatok uralma jellemzi, amelyeknek a költségek csökkentésére való törekvése oda vezetett, hogy a bérek növekedése elmaradt a termelékenység növekedése mögött.

"750 ezer új munkahelyet teremtett az Orbán-kormány"

"Magyarország a posztkommunista átmenet idején elveszítette munkahelyeinek egyharmadát, miközben Lengyelországban az az arány 20, a Cseh Köztársaságban 10 százalékos volt" – idézte a Bloomberg György László érvelését. Ugyanakkor az ipar kulcsfontosságú ágazataiban döntő pozíciókat elfoglaló külföldi vállalatok jóval kevesebb adót fizettek, mint a magyar vállalkozások: a gyógyszeriparban például 2010-ben 18 százalékos adót fizettek, miközben a magyar középvállalkozásoknak 52 százalékos volt az adójuk. "Az Orbán-kormny egyszerűen ezt az igazságtalanságot korrigálta" – fejtette ki az amerikai elemzőnek a magyar közgazdász. A Bloomberg a magyar gazdaságpolitika bemutatásakor kiemelte a jövedelemadó csökkentését, a családoknak nyújtott – és a Bloomberg által "nagylelkűnek" nevezett – adókedvezményeket, és a külföldi adósságállomány csökkentését. Megjegyezte, hogy az Orbán-kormány 2010 óta 750 ezer munkahelyet teremtett.

"Orbán lényegében azt csinálta, amit Donald Trump elnök ígért: enyhítette a globalizálódás veszteseinek, elsősorban is az alacsony jövedelmű dolgozóknak a terheit. S ők a voksukkal honorálták ezt az ország legszegényebb vidékein"

- állapította meg az elemzés.

A Bloomberg ugyanakkor idézte Chikán Attilát, az Orbán-kormány egykori gazdasági miniszterét is, aki azt fejtegette: ma már nem dolgozna Orbán Viktornak, mert szerinte radikálisan különböznek a gazdasági elképzeléseik.

Chikán korruptnak minősítette a tőkének a barátok számára történő újraelosztását, kifogásolta a magánnyugdíjpénztárak államosítását, és úgy vélte, hogy a gazdasági egyensúly megteremtése az oktatás és az egészségügy kárára történt. A volt kormánytag, aki jelenleg egyetemi professzor, túlzónak tartotta a munkanélküliségi adatokat is, mondván, hogy

a 750 ezer új munkahelyben "benne van" a magyarországi lakhellyel rendelkező, de külföldön dolgozó 70 ezer ember munkahelye is.

Magyarország – tette hozzá Chikán Attila – az Orbán-kormányok éveiben – 400-500 ezer embert veszített el, aki külföldre ment dolgozni.

A Bloomberg leszögezte: talán Európa bölcs is, ha finanszírozza az olyan nacionalista kormányok kísérleteit, mint a magyar, vagy a lengyel, mert így megláthatja, hogy eredményeik fenntarthatók-e az ortodox gazdaságpolitikát folytató szomszédos országokéi mellett.

"Mindaddig, amíg a nacionalisták nem követnek el durva makrogazdasági és pénzügyi hibákat – és Orbánnal nem fenyeget ez a veszély – üdvös dolog inkább az eltérő gazdasági modellek gyakorlati megvalósítását, sem mint az akadémikusok által elképzelt ideákat vizsgálni"

- fogalmazott az elemzés. A hírügynökség véleményoldalánmegjelent cikk hangsúlyozta: az Orbán-kormány tapasztalatai relevánsak lehetnek az Egyesült Államok számára is. "A magyarok néhány módszere működhetne itt is, ha a republikánusoknak lenne bátorságuk kipróbálni őket" – állapította meg az elemzés.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
"A magyar kormányfő folyamatosan nyeri a választásokat, a globalizálódás áldozatait előnyben részesítő unortodox gazdaságpolitikájának köszönhetően"

Már nem igaz. A Petőfi rádión - ami nagyon nem vádolható kormánytól való függetlenséggel - a hírekben a fidesz győzelmének kulcsaként egyáltalán nem beszéltek a gazdasági vagy oktatási, egészségügyi, szociális program sikeréről. Egyedül a migráncsozást és az európaiságtól eltérő különutasságot jelölték meg a siker titkának.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Pegero: Te akkora elfogult fidesz szervilis tahó vagy, mindegy hogy írom.
Macskaszem
Kissé csökkenti a hír valóságtartalmát, hogy a Bloomberg a századvég gazdasági szakemberétől kapta a "szakszerű" tájékoztatást, és annak alapján hordta össze ezt a sok baromságot.
Eladott Ország
@Pegero: Te most tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak tetteted az elvhűségből adódóan.
kulabombaafityiszre
@Pegero:tegnap, 22:26
"Multik,úniós pénz nélkül mennyi lenne az a remek gazdasági nutató?"
Erre persze nem válaszolsz.
Köcsög szaros száju igehírdető faszkalap troll vagy.
Egy jellemtelen gyíkember,szaros nyelvvel.
Egy össze-vissza hazudozó féreg.
F_Viktor
@kulabombaafityiszre: Cikkből:
"...2011-ben 5,3 százalékos, 2012-ben pedig 2,4 százalékos gazdasági növekedést mutatott fel..."

Igen, a századvéges György elfelejtette megemlíteni, hogy mindez nem történhetett volna meg a német gazdaság felpörgetése nélkül, ami jelenleg is 2-2,2 százalékot dob a magyar gazdasági mutatókon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.