Nyílt levelet írt egy férfi a Figyelőnek, miután a lap által közölt Soros-listán megtalálta testvére férjét. A férfi arra kérte a lapot, rakják föl őt is a Soros-listára.

Mint ismert, a Figyelő listázta azokat az embereket, akik a lap szerint Soros György magyar-amerikai üzletember "gárdistái".

"Mostantól engem is tekintsenek az ellenségüknek" – nyílt levelet írtak a Figyelőnek a Soros-lista miatt

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Niccolo Caranti

A lista kapcsán Birkás Máté nyílt levelet írt a Figyelőnek – vette észre a Magyar Narancs -, mivel megtalálta testvére férjét és még jó pár barátját is a felsorolásban.

Levelében így fogalmazott testvére férjéről:

Ő azért került fel erre a listára, mert olyan menekült gyerekekkel foglalkozik, akik már szülő nélkül érkeztek Magyarországra. Olyan kisgyerekekkel, akiknek az édesanyja és édesapja vagy már ott meghalt, ahonnan menekülniük kellett, vagy útközben Magyarország felé, és most szülői segítség nélkül kell feldolgozniuk azokat a borzalmakat, amin keresztülmentek. Bisztrai Mártonnak hívják, nem beszéltem vele, mert félek, lebeszélne ennek a levélnek a megírásáról.

Arról is írt, hogy sógorát és a többi, a listára felkerült ismerősét két dolog köti össze: 

embertársaik élethelyzetének javításán dolgoznak faji, származási, vallási és politikai megkülönböztetés nélkül, illetve az, hogy amit csinálnak, azt nem a kapott pénzért, hanem személyes meggyőződésből teszik.

Birkás Máté levelében arra kérte a figyelőt, tegyék föl őt is a listára, és mától tekintsék őt is ellenségüknek.

Birkás Máté

Nyílt levél a Figyelő szerkesztőségének Azért írok Önöknek, és fordulok egyúttal a magyar nyilvánosság felé, mert a testvérem férjének a neve is szerepel az önök által közzétett "A spekuláns...

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
teuton
@Pálinkás Pál: Sorolom... egy naci terrorist az ajton keresztül lötte le a rendört, mert el karatk kobozni az illegalis fegyveret. Most te jössz a listaddal! De mellebeszelj altalanossagban romakrol, hanem a magyar apolonöröl! Ja, es külföldön is magyarok azok, akik gyilkosagok miatt ülnek, több mint 1 tucat! De megnezheted a skandinav orszagok statisztikait is, a börtönölkben 60% kelet-europai ül... Ja, te csak kamuoldalak kamuhireit olvasod? Egyebknt majd ha megtanulsz olvasni es a szamokat is megismered, nezd meg a 2017es nemet statisztikat, melyik orszagokbol erkeztek a bevandorlok az elsö 3 helyen... NEM arabok!
Pálinkás Pál
@teuton: Már mondtam neked párszor..a magyart ne keverd a cigánnyal!!! aki ugyanolyan sötét népség mint az arab..mind külsőleg,miond belsőleg!!! És aki lelőtte a rendőrt,az közel sem biztos hogy hibázott...ha az az igaz amit a fia állít,/utána lehet nézni!/ akkor más is megtette volna!!!
kitekinto.hu/2017/06/04/europan-kivul/terrorcselekmenyek-europaban-az-utobbi-13-evben/
Nesze majom,szemelgess az arab szutykok rémtettei között!!!
teuton
@Pálinkás Pál: Majomkam! En ilyen kamu szennyoldalakat nem olvasok, jellemzö arra, aki ilyeneknek hisz. De olvasok hivatalos statisztikakat! Pl. nezd vissza, hany terrorcselekmenyt követtek elpl. az utobbi 50evben Europaban, kik voltak az elkövetök es mennyi aldozat volt! De vegyük csak a holland repülö leöveset az oroszok altal Ukkrajnaban... erröl nem irnak a szennylapjaid? Ja, es a naci terrorista fia mit mond, az bitony sokat szamit... esetleg arrol sem olvastal, hogy hany büncselekmenyt követtek el nemet nacik külföldiek ellen, vagy hogy egy NEMET naci menekültnek kiadva magat terrocselekmenyeket akart elkövetni, hogy a menekültekre kenhesse? Az sem meglepö neked, hogy egy allitolagos "terrorista" az igazolvanyat a helyszinen hagyja?! Na olvasgasd csak tovabb a szennyoldalaidat!
Pálinkás Pál
@teuton: Amire hivatkozol agyhalott.../IRA,ETA ../ azok mind saját hazájukban,és inkább politikai gyilkosságokat követtek el!!! De ennek a muszlim söpredéknek semmi keresnivalója Európában!!! Itt sok emberrel ütközik a véleményem...de te egy igazi hernyó vagy a javából!!! Mi a tökömért nem költözöl az arab világba ha annyira szereted őket??? Mi nem szeretjük,nem is akarunk velük élni...tudod értelmezni???
png
Valójában van okunk utálni Sorost.
Támogatta, segítette, vagyis ránk szabadította Orbánt, és a kutyáit, és ezzel megpecsételte a szülőhazája sorsát.
Neki könnyű, mert nem lakik itt...
Alce már nem lakik itt.
teuton
@Pálinkás Pál: Ertelmezni tudom a vakarmanyod, csak a stilusoddal van baj. A stilus maga az ember. A tied nagyon primitiv! "hernyokam"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.