A szombati tüntetés nem magánkezdeményezésből, hanem a Soros-hálózat szervezésében és Soros György pénzéből jött létre, mert valójában ő az, aki nem tudja elfogadni a múlt heti választás eredményét – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Rogán szerint Soros az, aki "nem tudja elfogadni a múlt heti választás eredményét"

Rogán Antal kijelentette, hogy az események mögött igazából nem is az ellenzék pártjai állnak, hiszen őket is kívülről mozgatják.

A miniszter szerint a véleménynyilvánítás és az egyet nem értés jogába belefér, ha valaki nem tudja elfogadni a választás végeredményét. Ugyanakkor hangsúlyozta: ilyen hatalmas és meggyőző többséggel még nem hoztak döntést.

Rogán szerint Soros az, aki "nem tudja elfogadni a múlt heti választás eredményét"

A Facebookon meghirdetett, ellenzéki pártok részvételével tartott demonstráció Budapesten, a Kossuth téren 2018. április 14-én. A résztvevők az Operaháztól vonultak a térre. MTI Fotó: Mónus Márton

Tudom, hogy ezt az ellenzéki pártoknak nehéz elfogadni.

"Azok, akik csalást kiabálnak, olyan hibát nem fedeztek fel, ami alapján óvhattak volna, vagy éppen fordulhattak volna választási bizottságokhoz. Ez nem más, mint politikai bolhacirkusz" – jelentette ki Rogán Antal, hangsúlyozva, hogy semmennyivel több választási jogorvoslati eljárás és kezdeményezés nem történt, mint 4 éve vagy 8 éve, átlagosnak megfelelő mennyiségű volt.

Hangsúlyozta, hogy a kormány erős felhatalmazást kapott az EU, az ENSZ vagy épp Soros György törekvéseivel szemben.

A magyar emberek egyértelműen azt szeretnék, ha Magyarország megmaradna magyarnak, Soros György meg eközben ellenzéki pártok és "önmagukat civilnek nevező szervezetek" támogatásával akarta manipulálni a választást – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy Soros György szervezetinek "irgalmatlanul sok pénz", világszerte csaknem 16 milliárd dollár áll rendelkezésükre.

Arra a kérdésre, miért nyilatkozta azt korábban, hogy nem folytatják az elmúlt négy évet, hanem új kormányt, új folyamatokat indítanak, Rogán Antal elmondta, hogy a kormányzat szerkezete átalakításra szorul, mivel – mint fogalmazott – a világ is megváltozott és új kihívások keletkeztek. Az új kihívásoknak megfelelő új szerkezet kell – tette hozzá.

A miniszter szerint a következő kabinet legkésőbb május végén elkezdheti a munkáját.

Az új kormány várható intézkedései közül kiemelte a családtámogatások bővítését és hozzátette, hogy határozott fellépésre lehet szükség a közösségi oldalak felhasználóinak védelmében is.

Azzal összefüggésben, hogy több ellenzéki képviselő nem veszi át mandátumát, megjegyezte, hogy az új Országgyűlés akkor is megalakul, ha már többen lemondtak azok közül, akik múlt héten még a választás esélyesének nevezték magukat.

Forrás: MTI

Cikk- és címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Hülye bunkó tahó! Nem soros, hanem a polgárok nem fogadják el a választás eredményét.
https://kep.index.hu/1/0/1908/19082/190821/19...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nevemnick
Anti-lop és társai, ti csak ugattok össze-vissza, mint a rühes kutyák.
Levendula
Ebben a hapsiban semmi férfiasság nincs...
Sziszifusz
@Levendula: 05:58

... azért mert egy gerinctelen csiga.
lampa laz
@Eladott Ország: ...okos, neki kellett volna az ellenzék helyett indulni a választásokon, tuti befutó lett volna.
papa.49
Roggyanttonyó a Soros egyszer téged beperel akkor a ítélet után a Napot csak fényképen fogod látni az biztos !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél