Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőinek ügyé­ben, mert álláspontjuk szerint megkérdőjelezhető a tavaly szeptemberben hozott jogerős ítélet – értesült a Magyar Időkre hivatkozva az Index.

A kérelmet a Legfőbb Ügyészség képviseli a Kúria előtt. A bíróság akár új eljárásra is kötelezheti a Fővárosi Ítélőtáblát, amely felmentette a vádlottat.

Polt Pétert nem hagyja nyugodni a titkosszolgálati tábornokok felmentése

Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója, elsőrendű vádlott, Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titokminisztere, másodrendű, P. László, egy biztonsági cég vezetője, harmadrendű és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója, negyedrendű vádlott (b-j) hallgatja az ítéletet az úgynevezett kémügy másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalótermében 2017. szeptember 25-én. Jogerősen felmentette a kémkedés, illetve bűnpártolás vádja alól a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú döntésében Szilvásy Györgyöt, Galambos Lajost, Laborcz Sándort és egy civilt.

A Fővárosi Ítélőtábla szeptember 25-én mentette fel jogerősen a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját, Galambos Lajost, utódját, Laborc Sándort, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét, Szilvásy Györgyöt és P. László cégvezetőt a kémkedés és bűnpártolás vádja alól.

Az ügy lényege, hogy Galambos Lajos 2007-ben állítólagos bolgár szakembereket hívott az NBH-ba, hogy hazugságvizsgálatnak vessen alá több, általa megbízhatatlannak tartott középvezetőt. A P. László vezette biztonsági cég közreműködésével hozott szakemberek valójában oroszok voltak, és sajtóhírek szerint a polgári elhárítás szerverére is rákapcsolódhattak, így akár államtitkokhoz is hozzájuthattak.

(index.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Kovács Tamás

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
Azért a Kúria el is utasíthatja. Akár tárgyalás nélkül is. Remélem elég bátrak.
justhpeter
Polt Potot is a bizonyítási kényszerbetegség gyötri.
cikicakk55
Azért az érdekes,hogy Gyurcsány ellen és a pártja ellen a legtöbb pert elvesztik,de azért perelnek. A fidesz elleni perek,meg el sem jutnak a bírósági szakaszba,mert valami trükkel állandóan elsikkadnak a mocskosságok. Kósának például mi lett az1,3 milliárdos manipulálásával? Mi van Tiborcz Elios ügyeivel? Hogy lehet,egy tök béna gázszerelőből 1-3 év alatt milliárdos,aki azóta csak gyarapítja a milliárdjait? Ez az ember természetesen tiszta véletlenül,pont Felcsúton lakik,ahol a Miniszter Elnök is. Ez a nímand,egy csődeljárás alatt álló cég tulajdonosa volt,(egyetlen egy cégé és azzal sem boldogult) aztán hirtelen megtáltosodott és kiderült,hogy nagyon jó üzletember.Azt sem ártana kivizsgálni,hogy Felcsút jól bevált és szeretett Polgármesterét,2-3 nappal a Polgármester választás ellőtt halálra gázolta egy Osztrák nyugdíjas és természetesen tiszta véletlenül,a bukott,mulya, IQ nuku gázszerelő lett helyette,egy egész falu főnöke. Addig,még nem kormánypárti volt a Polgármester de legalább értelmes volt és szerették is,miért nem tudott milliárdossá válni? lenne itt bőven Poltnak amin agyaljon,csak hát az nem fekszik neki.
mackoka46
Hányingerkeltő. Orbánc és a geci galeri álljon a bíróság elé, mert még egyszer sem vótak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.